szubszidiaritás elve
A subsidum latinul segítséget, támogatást jelent . Az elv azt mondja ki, hogy a problémákat keletkezési helyükön kell megoldani. Katolikus tanítás, mely szerint mindazt, amit az egyes személyek saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt hatáskörükből kivenni és a közösségekre bízni tilos, éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni, szubszidiálni köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha sem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.”
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
gratifikáció
Olyan médiaelmélet, mely szerint a média csak kiszolgálja az emberek igényeit, fogyasztási vágyait....Tovább olvasomkaraktergyilkosság
2004-ben, Amerikában született zsurnalista kifejezés arra a jelenségre, mikor valakinek egy negatív tulajdonságát vagy tettét fókuszba helyezve megpróbálja a sajtó vagy a politikai ellenfél lejáratni. Különösképp a média részéről tekinthető...Tovább olvasomobjektivitás doktrína
Az a normatív elvárás, hogy a média legyen objektív, és az a feltételezés, hogy ez meg is valósítható. Az objektivitás doktrína az angolszász országokban terjedt el. Más országokban az igazságosságot...Tovább olvasomtanult tehetetlenség
A szocializáció folyamatában kialakuló beletörődés abba, hogy nem vagyunk saját sorsunk irányítói. Az egyén azt a képet őrzi magáról, hogy kiszolgáltatott, hogy cselekvésre képtelen, és nála nagyobb hatalmakkal nem szabad...Tovább olvasompriming
Tömegkommunikáció hatásai közt tárgyalva az a jelenség amikor a média előhangolja, beeteti, gondolkodását és várakozását akaratlanul előkészíti a médiát fogyasztónak. Elsősorban a pszichológiából átvett hatásmechanizmus általánosítása. Ha például egy színpadon...Tovább olvasomalapbeállítás
A nudge egyik eleme. Az alapbeállítás az informatikában azt jelenti, hogy ha külön utasítást nem adunk, akkor az alapján fut a gép. Ám így van ez a közigazgatás-szervezésében is. Például,...Tovább olvasomfaktoid
Olyan tény, ami azóta létezik, hogy a médiában megjelent, vagyis valójában egy áltény. A kifejezés Norman Mailertől származik....Tovább olvasomcinizmusspirál
A média és a médiafogyasztás kölcsönhatását vizsgáló egyik elmélet fogalmazza meg a cinizmusspirált. E szerint minél nagyobb a médiának való kitettség, annál inkább ábrándulnak ki az emberek a demokráciából. Az...Tovább olvasommenekült
Hétköznapi szóhasználatban mindenki, aki menekülésre kényszerül, nemzetközi jogilag az, aki az 1951-es Genfi Konvenció értelmében menekültnek minősül. Őket bizonyos jogok illetnek meg az egyezményt aláíró államokban. A konvenció szövegéből idézet:...Tovább olvasommédiaetika
A médiában kívánatos magatartások és értékek megfogalmazása. Nem a gyakorlatot, hanem az optimális foglalja össze, és szervezi logikai keretbe....Tovább olvasomhype
Amikor egy felkapott témáról hirtelen minden médiából ugyanaz ömlik. A kezdetben mindenkit érdeklő téma később indokolatlanul nagy súlyt kap. Újabb és újabb részinformációkat gyűjt a média....Tovább olvasomfalkazsurnalizmus
Annak a típusú újságírásnak a pejoratív jelzője, mikor az egyik újságíró követi a másikat s így aztán csoportosan, falkában követnek el valamilyen etikailag kifogásolható tevékenységet. Nem központilag irányított, inkább spontán...Tovább olvasomkeretezés
A média megteheti, hogy egy eseményt pl. csínyként állít be, de azt is, hogy veszélyes tettként. A valóság keretezése jóformán minden információátadásban megtörténik, ami azonban nem jelenti azt, hogy etikailag...Tovább olvasomhivatás
Olyan foglalkozás, mely önszabályozás útján garantálja a szakmai teljesítményt és az erkölcsi normák betartását. Hozzátartozik az elismert képzés....Tovább olvasompolgári engedetlenség
Olyan egyéni vagy csoportos akció amely szándékosan helyezkedik szembe a meglévő törvényekkel. Erőszakmentes, jogellenes tiltakozási forma, a hatalommal való együttműködés valamilyen fokú nyilvános megtagadása, annak tevékenysége miatt. Célja a hatalom...Tovább olvasomgazdasági migráns
Aki egy új hazában anyagilag boldogulni akar. Közülük néhányan kényszermigránsok, azaz szegénység, akár éhezés elől is menekülnek a jobb élet reményében, mások viszont multinacionális vállalatok igazgatói....Tovább olvasomközdiplomácia
A propaganda enyhébb formája, a nemzetállamok azon törekvése, hogy más országok támogatását megszerezzék. Gondosan megtervezett kommunikációt igényel....Tovább olvasomcsereelmélet
Az a közgazdasági és aztán szociológiai elmélet, mely szerint minden árú és mindennek megtalálható az ellenértéke. Sokminden azonban nem e logika szerint működik, például a szeretet nem lesz kevesebb attól,...Tovább olvasomszubszidiaritás elve
A subsidum latinul segítséget, támogatást jelent . Az elv azt mondja ki, hogy a problémákat keletkezési helyükön kell megoldani. Katolikus tanítás, mely szerint mindazt, amit az egyes személyek saját erejükből...Tovább olvasomoff the record
Az információbirtokos azon kérése, hogy amit mond az újságírónak, az maradjon kettejük közt. Médiaetikai szempontból politikusok ilyen jellegű kérése kerülendő, megelőzendő. Viszont az információbirtokos részéről nem etikátlan a kérés. Mivel...Tovább olvasom
