kulturális antropológia
Az antropológia kultúrákkal foglalkozó tudományos ága. Születését az idegen, főként „primitív” kultúrák szokásai, rokonsági rendszerei, életmódja megismerésének és leírásának vágya inspirálta. A módszereit és nézőpontjait ma már a saját kultúra szimbólumrendszereinek feltárására is használják. Önálló diszciplínává válását megelőzte a társadalomtudományokon belüli helykeresése. A közgazdaságtudomány, a szociológia intézményesülése után ez a kulturális antropológiával is megtörtént (Magyarországon inkább a néprajzot lehetne ezzel párhuzamba állítani.) Az új emberi viselkedést leíró tudományterületek azonban nem fejeződtek be, mert a 80-as években újabb térfoglalási igénnyel lépett fel a szociobiológia, de önálló diszciplínaként tekintünk a politológiára, a szociálpszichológiára, a szegénységgel foglalkozó szociális munkás képzésre is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
mediáció
A mediálás közvetítést jelent, mai értelemben érdekviták közti intézményesen támogatott közvetítést. Egy harmadik, semleges felet vonnak be egy konfliktusos viszonyba, akinek az a feladata, hogy közvetítsen a két (esetleg több)...Tovább olvasommigráns
Azok az egyének, akik átmenetileg vagy huzamosabb ideig máshol élnek, mint ahol születtek. Eredeti szociológiai értelmében az országon belüli helyváltoztatást is migrációnak nevezzük, mára a fogalom a köznyelvben inkább az...Tovább olvasomtanult tehetetlenség
A szocializáció folyamatában kialakuló beletörődés abba, hogy nem vagyunk saját sorsunk irányítói. Az egyén azt a képet őrzi magáról, hogy kiszolgáltatott, hogy cselekvésre képtelen, és nála nagyobb hatalmakkal nem szabad...Tovább olvasomhálózatelmélet
Moreno szociometriájáig visszanyúló kapcsolatokat kutató tudományterület. Megújulását a nagymennyiségű adatok számítógépes kezelésének köszönheti....Tovább olvasomintegritás (sérthetetlenség)
Új, a legfejlettebb demokráciák felől érkező fogalom. Azt jelenti, hogy akár a köztisztviselők, akár a vállalati alkalmazottak úgy végzik a munkájukat, hogy az illeszkedik a küldetésükhöz, mely nyilvános és társadalmilag...Tovább olvasomkulturális antropológia
Az antropológia kultúrákkal foglalkozó tudományos ága. Születését az idegen, főként „primitív” kultúrák szokásai, rokonsági rendszerei, életmódja megismerésének és leírásának vágya inspirálta. A módszereit és nézőpontjait ma már a saját kultúra...Tovább olvasomkulturális mutatók
Georg Gerbner magyar származású amerikai médiakutató fogalma, ki főként a televízió hosszú távú hatását igazolni próbáló kutatásaival vált világhírűvé. A médi szerinte azért fejti ki tartós hatását, mert bizonyos témákat...Tovább olvasomstakeholder
Minden olyan személy vagy csoport, mely érdekviszonyban áll a vizsgált személlyel vagy csoporttal. Magyarul érdekgazdát jelent, ám a stakeholder analízisben a lényeg épp az, hogy nem egy érdekviszonyt tárunk fel,...Tovább olvasomfaktoid
Olyan tény, ami azóta létezik, hogy a médiában megjelent, vagyis valójában egy áltény. A kifejezés Norman Mailertől származik....Tovább olvasomkeretezés
A média megteheti, hogy egy eseményt pl. csínyként állít be, de azt is, hogy veszélyes tettként. A valóság keretezése jóformán minden információátadásban megtörténik, ami azonban nem jelenti azt, hogy etikailag...Tovább olvasomközdiplomácia
A propaganda enyhébb formája, a nemzetállamok azon törekvése, hogy más országok támogatását megszerezzék. Gondosan megtervezett kommunikációt igényel....Tovább olvasommorális sajtó
A sajtótörténet XVIII. századi szakasza, mikor polgárok magánlevelezéseiket elkezdték megjelentetni. Később a politikával átfűtött morális lap vitáknak helyet nem adott, mindenki a maga álláspontját erősítette a maga lapjában. A morális...Tovább olvasomcivil társadalom
A modern civil társadalom a gazdaság és az állam közötti társadalmi interakció szférája, a nyilvánosságból és különböző szabad társulásokból tevődik össze. Politikai szerepe nem a hatalom megszerzése, hanem befolyásolása, kontrollja....Tovább olvasommágikus ablak
A televízió akkor tekinthető mágikus ablaknak, amikor a befogadóban összekeveredik a valóság a képernyőn látottakkal. A gyerekek észelelésénél egész gyakori, hogy mágikus ablakként tekintenek a televízióra. Interaktív helyzetnek tekintik azt,...Tovább olvasomcinizmusspirál
A média és a médiafogyasztás kölcsönhatását vizsgáló egyik elmélet fogalmazza meg a cinizmusspirált. E szerint minél nagyobb a médiának való kitettség, annál inkább ábrándulnak ki az emberek a demokráciából. Az...Tovább olvasomképessé tétel
A képessé tétel elmélete azzal foglalkozik, hogy hogyan szerezhetik meg az emberek az irányítást saját életük felett, csoportként (közösségként) képviselve saját érdekeiket; módszere pedig azzal, hogy a segítő szakemberek hogyan...Tovább olvasomstruktúra etikája
Olyan etikai megközelítés mely szerint minden hibáért csak az intézmény a felelős, és az alkalmazott dolga az engedelmesség. Az elmélet kritikája az, hogy ha az engedelmesség. nem volna megtagadható, mert...Tovább olvasomburzsoá
A polgárság egyik pillére. A burzsoá a feudális társadalomban a kézműves városi polgárságot jelenti, a kapitalizmusban a tőkés uralkodó osztályt....Tovább olvasomhierarchia etikája
E nézet szerint minden hibáért csak a vezetőnek, az intézménynek kell felelősséget vállalni, de nem az alkalmazottnak. (Feltéve, hogy nem az alkalmazott hibázott.) A kritikája, hogy létezik a felfüggesztett semlegesség...Tovább olvasommorális pánik
A közvélemény erőssen aggodó reakciója amiatt, hogy megszokott értékeink összeomlanak. A morális pánik ismert példái közt szerepel már régóta a bevándorlás, sőt maga a média is például az öngyilkosság népszerűsítésével...Tovább olvasom