diffúz civil szervezetek
Diffúz jelzővel illetjük azokat a szervezeteket, amelyek mögött nem egy konkrét professzió áll, és így a szervezet nem kényszerül arra, hogy valamilyen speciális ismeretet, tudást is kifejlesszen. Meghatározó bennük az értelmiségi széles látókör, a mozgalmi jelleg, a politika befolyásolásának vágya.
Tudományterület:
Forrás:
Zsolt Péter: A Civil Világ Magyarországon 2014 után http://meltanyossag.hu/content/files/A%20Civil%20Vil%C3%A1g%20Magyarorsz%C3%A1gon%202014%20ut%C3%A1n.pdf
Szerző:
Relációk
társadalmi vagy vállalti felelősségvállalás
A CSR angol betűszó, a Corporate Social Responsibility rövidítése. Arra a jelenségre vonatkozik, hogy a vállalatok önkéntesen is hozzá szoktak járulni a szociális és környezeti szempontok javításának, s ettől azt...Tovább olvasomprofesszionális civil szervezetek
Azok a civil szervezetek, amelyek egyetlen tevékenység köré szerveződnek, és e területen nagy szaktudást is halmoznak fel. Az aktuálpolitika felett állnak, minden kurzus idején ugyanazokat a területeket igyekeznek gondozni. Integritásuk...Tovább olvasomgenetikailag módosított élőlény
Magyar fordításban genetikailag módosított élőlény. Főként olyan növények, állatok, melyeknek genomját (génállományát) mesterségesen, molekuláris genetikai eszközökkel hozták létre....Tovább olvasomresztoráció
Helyreállítás. A közösség normáinak megtartásával az elkövető visszafogadása és nemkitaszítása. Kell tehát áldozat és elkövető, és kell olyan jóvátétel, mely érdemi....Tovább olvasomszándékos vakság
A szándékos vakság sejtése annak a viselkedésnek mely az önigazolásokon és elfojtásokon keresztül vezet a helytelen döntésekhez. Nyilvánvaló dolgokat az emberek néha nem akarnak tudomásul venni. Társadalmi probléma szintjén tudja...Tovább olvasomstakeholder
Minden olyan személy vagy csoport, mely érdekviszonyban áll a vizsgált személlyel vagy csoporttal. Magyarul érdekgazdát jelent, ám a stakeholder analízisben a lényeg épp az, hogy nem egy érdekviszonyt tárunk fel,...Tovább olvasomfelfüggesztett semlegesség
A hivatalnoknak a döntés megszületéséig lehetősége, sőt kötelessége is figyelmeztetni a feletteseit és a jogalkotót, ha egy szabályt az emberekre károsnak tart....Tovább olvasomNGO variációk
QUANGO (Qasi-Governmental Organization) „félkormányzati” szféra. Megjelent a hazai gyakorlatban a GONGO is (Governmental Organized Nongovernmental Organization), azaz a kormány kezdeményezésére létrejött nem-kormányzati szervezet....Tovább olvasomstruktúra etikája
Olyan etikai megközelítés mely szerint minden hibáért csak az intézmény a felelős, és az alkalmazott dolga az engedelmesség. Az elmélet kritikája az, hogy ha az engedelmesség. nem volna megtagadható, mert...Tovább olvasommigráns
Azok az egyének, akik átmenetileg vagy huzamosabb ideig máshol élnek, mint ahol születtek. Eredeti szociológiai értelmében az országon belüli helyváltoztatást is migrációnak nevezzük, mára a fogalom a köznyelvben inkább az...Tovább olvasomfacilitáció
A mediáció során a keretek biztosítása, a folyamat végigvitelének terelgetése a konfliktus megoldása érdekében....Tovább olvasomnonprofit szektor
A nonprofit szektor egy összefoglaló kifejezés. Az a tevékenység sorolható ide, melyben egyszerre érvényesül a profitelosztás tilalma, a nem kormányzati jelleg és az intézményesültség jogi személlyé válása. Nem sorolható ide...Tovább olvasomoff the record
Az információbirtokos azon kérése, hogy amit mond az újságírónak, az maradjon kettejük közt. Médiaetikai szempontból politikusok ilyen jellegű kérése kerülendő, megelőzendő. Viszont az információbirtokos részéről nem etikátlan a kérés. Mivel...Tovább olvasommenekült
Hétköznapi szóhasználatban mindenki, aki menekülésre kényszerül, nemzetközi jogilag az, aki az 1951-es Genfi Konvenció értelmében menekültnek minősül. Őket bizonyos jogok illetnek meg az egyezményt aláíró államokban. A konvenció szövegéből idézet:...Tovább olvasomtransznacionális civil szervezetek
Olyan országokon átívelő hálózatos szerveződések, amelyek a politikától távol tartják magukat, azzal nem foglalkoznak; teljes mértékben alkalmazkodnak, de legalábbis nyílt konfliktust nem vállalnak fel a helyi rezsimmel. Azért kerülnek minden...Tovább olvasomreferáló sajtó
Csak híreket tartalmazó sajtó, a XVIII. századra és az előtte lévő időszakra használt kifejezés. A sajtótörténet voltaképp a referáló sajtóval indul, melyben vélemények nem kaptak helyet. Lyen sajtót állítottak elő...Tovább olvasommédiaetika
A médiában kívánatos magatartások és értékek megfogalmazása. Nem a gyakorlatot, hanem az optimális foglalja össze, és szervezi logikai keretbe....Tovább olvasomhivatás
Olyan foglalkozás, mely önszabályozás útján garantálja a szakmai teljesítményt és az erkölcsi normák betartását. Hozzátartozik az elismert képzés....Tovább olvasomhírek
A kemény híreket szokták kopogós híreknek is nevezni utalva a tömörségre és a jelentősségre. De kemény hír az értékeket, magyarázatot és vélemény nem tartalmazó infromáció is. A puha hírek...Tovább olvasomburzsoá
A polgárság egyik pillére. A burzsoá a feudális társadalomban a kézműves városi polgárságot jelenti, a kapitalizmusban a tőkés uralkodó osztályt....Tovább olvasom
