társadalombiztosítási törvény(Amerika)
Az 1929-es nagy gazdasági világválság hatására az Egyesült Államokban az idősek több mint 50 %-a élt szegény sorban. A tőzsdei válság során rengeteg amerikai nyugdíj-előtakarékossága pusztult el és azt követően pedig bankcsődök sora következtében veszett el sok amerikai megtakarítása. A válság következményeinek enyhítésére 1935. augusztus 14-én írta alá Franklin D. Roosevelt a New Deal program részeként az első szociális biztonságról szóló törvényt (Social Security Act.) az Egyesült Államokban. Ez a törvény a nyugdíjasok és a munkanélküliek részére biztosított járadékot és elhalálozás esetén pedig egy egyösszegű támogatást a közvetlen hozzátartozóknak. A mindenkori nyugdíjak fedezetét fele részben munkáltatói adó és fele részben az éppen aktív munkavállalók béréből fizettet adókból finanszírozták. Az új törvény többek között kimondta, hogy az állam pénz formájában segítséget nyújt az idős embereknek.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Modern Városok Program
Összesen 3400 milliárd forintnyi beruházással csaknem 260 projekt valósulhat meg a Modern városok program keretében. A kezdeményezés korszakalkotó programja a kormánynak, amelynek a fő célja, hogy erősítse a vidéket. A...Tovább olvasomTudomány – Innováció Program
A tudomány-, technológia- és innovációpolitikát a gazdaságpolitika elválaszthatatlan részének kell tekinteni és kezelni ahhoz, hogy – a fenntartható fejlődés egyik fő hajtóerejét jelentő innováció segítségével – fel tudjunk zárkózni a...Tovább olvasomállamadósság
A központi költségvetésről szóló törvényben összegszerűen meg kell határozni az államháztartás központi alrendszerének, az államháztartás önkormányzati alrendszerének és a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek adósságának a költségvetési év utolsó napjára...Tovább olvasomKözlekedésfejlesztési Program
A közlekedésfejlesztési célok makrogazdasági keretrendszerét nagyban befolyásolják a térségben jellemzővé váló társadalmi és gazdasági folyamatok; elsősorban a globalizáció (a távolság helyett az eljutási idő dominál) és az integrációs folyamatok. Jelentős...Tovább olvasomköltségvetési rugalmassági eszközök(EU)
A többéves programok szerint az uniós politikák finanszírozására tervezett kiadásokon felül az uniós költségvetésen belül egyes pénzügyi eszközök a váratlan válsághelyzetekre való válaszadás céljából vannak fenntartva. Ezek a külön rugalmassági...Tovább olvasommagyar államkincstári feladatok
A rendszerváltás utáni magyar költségvetési gazdálkodásban alapvető változást jelentett, amikor 1996-ban bevezetésre került a pénzgazdálkodás központi szervezetrendszeren keresztül történő megvalósítása. A kincstári rendszer célja: a pénzgazdálkodás központosítása és költségvetési megtakarítások...Tovább olvasomKöltségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. A Költségvetési Tanács törvényben meghatározott módon közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében. A központi...Tovább olvasomsvéd jóléti állam modell
A svéd jóléti rendszert a fejlett szociálpolitikai intézményrendszert működtető országok sokáig mintaként tartották számon. Kialakulása az 1929-33-as világváltság utáni időszakra tehető, az ekkor elindított rendszer egészen 1976-ig volt érvényben. Ezt...Tovább olvasomtársasági adó és osztalékadó
Az államháztartási bevételek társasági adón keresztüli gyarapítását, illetve a vállalkozások működési feltételeinek elősegítését szabályozza az országgyűlés a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvénnyel. Magyarországon a jövedelem- és...Tovább olvasombankunió
A bankunió a Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) és a belső piac lényeges kiegészítő eleme, amely egyesíti a felelősséget a felügyelettel, a szanálással és az európai uniós szintű finanszírozással, továbbá...Tovább olvasomtúlzott deficit eljárás
Amennyiben egy tagállamban a költségvetési hiány a megengedett küszöbértékét meghaladja, uniós szinten úgynevezett túlzottdeficit-eljárás indulhat (Excessive Deficit Procedure, EDP). Az eljárás több lépést foglal magában. Az Unió szankciókat is alkalmazhat...Tovább olvasombankadó
A pénzügyi szervezet különadó megállapítására, bevallására és fizetésére kötelezett. A pénzügyi szervezet a különadót az adóév március 10-éig megállapítja és az esedékességének megfelelő részletezésben külön nyomtatványon bevallja, valamint negyedévenként, a...Tovább olvasomtársadalombiztosítási törvény(Amerika)
Az 1929-es nagy gazdasági világválság hatására az Egyesült Államokban az idősek több mint 50 %-a élt szegény sorban. A tőzsdei válság során rengeteg amerikai nyugdíj-előtakarékossága pusztult el és azt követően...Tovább olvasommunkaalapú szociális modellek
A munkaalapú szociális modell (Workfare), egy alternatív modellje a hagyományos szociális jóléti, elsősorban is a feltétel nélküli segélyezési rendszereknek. A workfare kifejezés James Charles Evers amerikai polgárjogi vezetőtől származik 1968-ból....Tovább olvasomállamháztartási számvitel
Az államháztartás speciális számviteli szabályait a 4/2013. (I. 11.) Korm.rendelet szabja meg 2014. január 1-jétől. Az államháztartás számvitele a költségvetési számvitelből és a pénzügyi számvitelből áll. A költségvetési számvitel a...Tovább olvasomállamháztartási ellenőrzési rendszer
Az államháztartási törvény (2011. évi CXCV. tv.) értelmében az államháztartási kontrollok alapvető célja az államháztartási pénzeszközökkel, vagyonnal történő szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás kialakítása. Az államháztartási kontroll kiterjed...Tovább olvasommonetáris politika
A jegybanki működés alapját adó monetáris politika tekintetében a Monetáris Tanács jogosult dönteni. Hatáskörébe tartozik többek között a) a monetáris politikával, bankjegy- és érmekibocsátással, deviza- és aranytartalékkal, árfolyam-politikával, fizetési, elszámolási,...Tovább olvasomhitelminősítő intézet
A hitelminősítők – Standard and Poor’s, Fitch Rating, Moody’s – az adott állam (szuverén) hiteltörlesztési képességéről valamint hajlandóságáról, vagyis kockázatosságáról alkotnak véleményt. Ehhez a hiteltörlesztési kockázatosságot befolyásoló reálgazdasági, pénzügyi, intézményi...Tovább olvasomeurópai monetáris politika
A Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) az EKB-ból és valamennyi uniós tagállam nemzeti központi bankjából áll. A KBER elsődleges célkitűzése az árstabilitás fenntartása. Az EKB Kormányzótanácsa az elsődleges cél elérése...Tovább olvasomköltségvetési kiadások
A legnagyobb kiadási tételt jelenleg a költségvetési szervek közhatalmi és közszolgáltatási kiadásai, valamint a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai jelentik (kb. 20–20%). A TB alapok és az önkormányzatoknak juttatott források...Tovább olvasom
