közjavak
A közjó megvalósításához az államnak a gazdaság minden szférájára figyelnie kell. a) A magánjavak körére, amelyek korlátosan állnak rendelkezésre, versenyzők, fogyasztásukból mások kizárhatók, s amelyek cseréje a piacon zajlik: ezeket, mint a pizzát elosztják b) A közjavak körére, amelyeket nem el-, hanem megosztanak (mindenki , mint egészből, az egész sérelme nélkül részesül a jószágból) mint például az utcai világítás, egy táj szépsége, környezetvédelem: ezek nem versenyző javak, fogyasztásukból másokat nem lehet kizárni, de tartalmaznak bizonyos magánjószág jellegű vonásokat (amortizáció, energiaigény, adó stb.). c) Végül a “kiemelkedő javak” megvalósulására az erkölcsi “jó” körében: ezek tisztán megosztott javak, végtelenek (bizalom, igazságosság, szolidaritás, kapcsolati javak stb.) körükben piaci működésről nem beszélhetünk, de jelenlétük a piacon, illetve az állami gazdálkodásban kívánatos.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Vállalkozásfejlesztési Program
A Vállalkozásfejlesztési program támogatja a jövőben beruházni kívánó hazai vállalkozásokat, hogy fejleszteni és fejlődni tudjanak. Segíti a vállalkozók és a kormányzat, a vállalkozások és a települési önkormányzatok, az egyetemek és...Tovább olvasomfoglalkoztatási program
Az Új Széchenyi Fejlesztési Terv keretében a Foglalkoztatási Program elsődleges célja az lett, hogy a potenciális munkavállalók felkészítésével, az elhelyezkedésüket segítő és ösztönző támogatásokkal megkönnyítse, hogy az Új Széchenyi Terv...Tovább olvasomvalutakígyó
A Werner-bizottság elképzelése egy központosított európai monetáris politikáról megelőzte korát. Az 1971–73-as dollárválság idejében felmerült gazdasági zavarokkal szembesülve a legtöbb európai kormány nem akarta teljesen feladni azt a lehetőséget, hogy...Tovább olvasomnyugdíjrendszer fenntarthatóság
A magyar lakosság folyamatosan elöregedik. A keresők és a nyugdíjasok aránya kedvezőtlenül változik. A magyar társadalomban a nyugdíjas korúak aránya egyre növekszik, 1990-ben még a teljes népesség 24,9 %-a, 2010-ben...Tovább olvasomközösségi döntések
A modern közgazdaságtan értelmezésében három terület foglalkozik a közszektorral: a) közösségi döntések elmélete (public choice theory) – ezen irányzat szerint a kormányzati szektor szereplői is piaci szereplőkhöz hasonlóan viselkednek, cselekvéseikben,...Tovább olvasomkorrupció elleni együttműködés
2011. november 18-án a közigazgatási és igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk...Tovább olvasomtársasági adó és osztalékadó
Az államháztartási bevételek társasági adón keresztüli gyarapítását, illetve a vállalkozások működési feltételeinek elősegítését szabályozza az országgyűlés a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvénnyel. Magyarországon a jövedelem- és...Tovább olvasommagyar egészségügyi állapot
A magyar népegészségügyi helyzet drámai. A Magyarországon élő emberek jelenleg is szomorú egészségügyi állapotát igazolják azok a kimagasló halálozási ráták, amelyeket a daganatos és a szív-érrendszeri betegségek esetében tapasztaltunk. Az...Tovább olvasomtúlzott deficit eljárás
Amennyiben egy tagállamban a költségvetési hiány a megengedett küszöbértékét meghaladja, uniós szinten úgynevezett túlzottdeficit-eljárás indulhat (Excessive Deficit Procedure, EDP). Az eljárás több lépést foglal magában. Az Unió szankciókat is alkalmazhat...Tovább olvasomgazdasági stabilitás
A gazdasági stabilitás érdekében – az Alaptörvénynek megfelelően – sarkalatos törvényben (2011. évi CXCIV törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról) kerültek meghatározásra az államadósság csökkentésével és a közteherviseléssel kapcsolatos alapvető szabályok. Ezen...Tovább olvasommagyar adóhatóság
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Magyar Állam adóztatási szervezete. 2011. január 1-jén hozták létre, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség összevonásával. Működését, jogköreit a...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
Az Országgyűlés az értékteremtő közfoglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése és a munkaképes lakosság munkához juttatása, az álláskeresők foglalkoztatásának elősegítése érdekében alkotta meg a 2011. évi CVI. törvényt a közfoglalkoztatásról és a...Tovább olvasomköltségvetési szervek bevételei
A költségvetési szerv tárgyévi bevételi forrásai az alábbi csoportokba sorolhatók: a) központi, irányítói támogatás, b) támogatás államháztartáson belülről, c) közhatalmi bevétel, amely az igazgatási szolgáltatási díjnak, a felügyeleti díjnak, a...Tovább olvasomMNB – államháztartás
Az MNB nem nyújthat folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt az Európai Unió működéséről szóló szerződés 123. cikkében meghatározott közszektor számára, továbbá ezektől közvetlenül nem vásárolhat adósságinstrumentumot – figyelembe véve a...Tovább olvasomjegybanki ellenőrzés
A jegybanki ellenőrzés a jogszabályban meghatározottak szerinti adatszolgáltatásból származó adatok ellenőrzését, valamint az MNB által lefolytatott hatósági ellenőrzési eljárást foglalja magába. A jegybanki ellenőrzés keretében az MNB jogosult adatok, beszámolók,...Tovább olvasomészaki jóléti modell
Az északi modellbe tartozó országok (Dánia, Finnország, Hollandia, Svédország) költik a legtöbbet évente szociális kiadásokra a GDP-jük több mint 30 százalékát. Fő jellemzője az univerzális, alanyi jogon járó ellátások. Emiatt...Tovább olvasomérvényesítés
Az érvényesítés az a tevékenység, melynek során a teljesítés igazolása alapján – vagy annak hiányában is, ha arra nem volt szükség – az érvényesítőnek ellenőrizni kell az összegszerűséget, a fedezet...Tovább olvasomköltségvetési szervek működése
A költségvetési szerv vezetője felelős a közfeladatok jogszabályban, alapító okiratban, belső szabályzatban foglaltaknak megfelelő ellátásáért, valamint a költségvetési szerv számára jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséért.A költségvetési szerv jóváhagyott költségvetés alapján, a...Tovább olvasombankunió
A bankunió a Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) és a belső piac lényeges kiegészítő eleme, amely egyesíti a felelősséget a felügyelettel, a szanálással és az európai uniós szintű finanszírozással, továbbá...Tovább olvasomtársadalombiztosítási egyéni számla
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96/A. §-a alapján bevezetésre került a társadalombiztosítási egyéni számla, amelynek a tartalmát a hivatkozott rendelkezés határozza meg. A társadalombiztosítási...Tovább olvasom
