helyben szokásos mód
Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének a törvényben meghatározott, a helyi viszonyokhoz igazodó formája. Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott – módon ki kell hirdetni. A saját honlappal rendelkező önkormányzat rendeletét a honlapján is közzéteszi. Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. A kihirdetés általában a képviselő-testület hivatalos lapjában, illetőleg a helyben szokásos módon – hirdetőtábla, városi televízió, helyi újság, stb. – ki kell hirdetni és az önkormányzat honlapján meg kell jelentetni a nyilvánosság biztosítása érdekében. A helyi önkormányzat költségvetési, a költségvetés teljesítési és szakmai tevékenységének bemutatására, értékelésére vonatkozó adatainak jogszabályban meghatározott körét a jegyző legalább évente a helyben szokásos módon közzéteszi.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
egyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges....Tovább olvasomidőbeli hatály
Azt mutatja meg, hogy az adott jogszabály melyik időszakra (-tól és/vagy -ig) vonatkozik, azaz mely időszakban bekövetkezett eseményekre vonatkozik. A jogszabályokat időbeli hatályuk kezdő időpontja szempontjából három csoportra oszthatók: visszaható...Tovább olvasomhatósági eljárás akadályozása
Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője a közigazgatási hatósági eljárási kötelezettségét önhibájából megszegi, a hatóság az okozott többletköltségek megtérítésére kötelezi, illetve eljárási bírsággal sújthatja. A kötelezettség felróható módon...Tovább olvasomformális jogforrás
Az a forma, amelyben a jog megjelenik és megismerhető, a jogalkotási folyamat eredménye. Az Alaptörvény mellett, három fő csoportja az uniós jog, a jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszközök. Jogszabály...Tovább olvasomhatósági eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás olyan eljárási cselekmények összessége, amelyben a közigazgatási hatóság az állampolgárt (ügyfelet) érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet, vagy...Tovább olvasomállami irányítás egyéb jogi eszközei
Már nem hatályos elnevezés, korábban a jogi normák egyik csoportja volt, amely abban különbözött a jogszabályoktól, hogy közvetlenül állampolgárokra nézve jogokat és kötelezettségek nem állapíthatott meg. Ide tartozott a határozat,...Tovább olvasomköltséghatékonyság és gyorsaság
A hatóság a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az eljárás valamennyi résztvevőjének a legkevesebb költséget okozza, továbbá – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül, a...Tovább olvasomönálló község alakítása
A választópolgárok kezdeményezésére, helyi népszavazás alapján új község alakítható az olyan – földrajzilag és építészetileg – elkülönült, lakott településrészből, amely választópolgárainak közössége képes a helyi önkormányzás jogának önálló gyakorlására, a...Tovább olvasomhatásköri vita
Ha ugyanabban az ügyben több hatóság állapította meg hatáskörét (pozitív hatásköri összeütközés), vagy több hatóság állapította meg hatáskörének hiányát (negatív hatásköri összeütközés), és emiatt az eljárás nem indulhat meg vagy...Tovább olvasomközvetlen egyeztetés
A közvetlen egyeztetés célja, hogy a jogszabály előkészítője számára lehetőséget biztosítson arra, hogy közvetlenül vonjon be a jogszabály előkészítésének munkálataiba olyan, a jogszabálytervezet tárgykörében kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó, vagy az...Tovább olvasombírósági felülvizsgálat
A közigazgatási hatósági eljárás rendszerében a kérelemre induló jogorvoslatok egyik típusa. Az önállóan nem fellebbezhető végzések kivételével a döntés bírósági felülvizsgálata kezdeményezhető ha fellebbezésnek nincs helye vagy kizárt, illetve ha...Tovább olvasomvégrehajtási kifogás
A közigazgatási hatósági eljárásban ismert sajátos jogorvoslati eszköz, amellyel nemcsak az ügyfél, hanem bárki élhet, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási döntés végrehajtására irányuló valamely cselekmény sérti. Nem lehet...Tovább olvasomcselekmény végrehajtása
Ha a végrehajtás meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra irányul, a teljesítés elmaradása esetén a végrehajtást foganatosító szerv a meghatározott cselekményt a kötelezett költségére és veszélyére elvégeztetheti, feljogosíthatja a jogosultat,...Tovább olvasomáttétel (közig.)
Ha a jogalkalmazó szerv megállapítja, hogy az adott ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben eljárni jogosult fórumhoz, a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel...Tovább olvasomfelhatalmazás (jog)
Jogszabályba foglalt kötelezés alacsonyabb szintű jogszabály megalkotására, amelyben meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogszabályt köteles megalkotni, feltéve, hogy a felhatalmazást adó jogszabályból...Tovább olvasomlefoglalás
A bizonyítás céljait szolgáló dolog (tárgy) birtoklásának (használatának) ideiglenes elvonása, a tulajdonos (birtokos) részére az törvényben biztosított rendelkezési jog érintése nélkül. Az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság a tényállás tisztázása...Tovább olvasomMagyar Közlöny
Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny. A jogszabályokat az önkormányzati rendelet kivételével a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni,...Tovább olvasomközös önkormányzati hivatal
Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a...Tovább olvasomminiszteri biztos
A miniszter normatív utasítással kiemelt fontosságú feladat ellátására miniszteri biztost nevezhet ki. Miniszteri biztos a miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki. A miniszteri biztos kinevezését megelőzően a javasolt személyről...Tovább olvasomhallgatás (jog)
Az irányadó (ügyintézési) határidőn belüli eljárási cselekvési kötelezettség (döntéshozatal) elmulasztása. Jogszerűtlen hallgatás esetén a felügyeleti szerv az erre irányuló kérelem megérkezésétől vagy a hivatalos tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül kivizsgálja...Tovább olvasom
