hatósági bizonyítvány
Olyan közokirat, amelyet a közigazgatási hatóság a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az egyébként hatáskörébe tartozó eljáráshoz kapcsolódóan az ügyfél kérelmére tény, állapot vagy egyéb adat igazolására hatósági bizonyítványt ad ki. Tartalmát – az ellenkező bizonyításáig – mindenki köteles elfogadni, tehát tartalmának valódisága mellett egyszerű (megdönthető) vélelem szól. A hatósági bizonyítvány kiadását megtagadó határozat ellen az általános jogorvoslati szabályok szerint van helye jogorvoslatnak. A hatósági bizonyítvány ellen az ellenérdekű ügyfél nem élhet fellebbezéssel, de a hatósági bizonyítvány felhasználási célja szerinti eljárásban bizonyíthatja, hogy a hatósági bizonyítvány tartalma valótlan. A hatóság a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja, ha kiadása jogszabályba ütközik, vagy az ügyfél valótlan vagy olyan adat, tény, állapot igazolását kéri, amelyre vonatkozóan a hatóság adattal nem rendelkezik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogszabály-szerkezet
A jogszabályt az áttekinthetőség érdekében szerkezeti egységekre kell tagolni. A jogszabályban alkalmazható szerkezeti egység a mellékleten és a melléklet szerkezeti egységein kívül a jogszabály tervezetének összetettségétől függően, a szerkezeti egységek...Tovább olvasomállandó bizottság
Az Országgyűlés vagy a helyi önkormányzatok rendszeresen működő, döntéselőkészítő és döntéshozatali szerve. Az országgyűlési állandó bizottságoknak nincs kötelezően előírt feltélterendszere. A helyi önkormányzatok esetében a törvények – elsősorben az Mötv....Tovább olvasomalkotmányjogi panasz vizsgálata
Az alapjogok vagy alkotmányos jogok megsértése esetén igénybe vehető jogorvoslati eszköz, amellyel az a természetes személy vagy jogi személy élhet, aki az állami szervek tevékenysége vagy mulasztása miatt alkotmányos (alap-)...Tovább olvasomjogforrás
Ahonnan a jog megismerhető. A jogforrás mint gyűjtőfogalom, kétféle általános értelemben használatos: tárgyi jog szabályaként, azaz jogszabályként, tárgyi jog létrehozójaként, megalkotójaként, azaz jogalkotóként. A jogforrások többféleképpen osztályozhatók, lehetnek például: külső...Tovább olvasomtörvényesség, joghoz kötöttség alapelve
A közigazgatási jog egyik legfontosabb jellemzője a közigazgatási hatóságok által kibocsátott aktusok joghoz kötöttsége. Amennyiben a hatóság egy ügyben döntést hoz, annak meg kell felelnie az (ágazati vagy más néven...Tovább olvasomközhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomhivatalbóliság alapelve
A közigazgatási hatóság hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy...Tovább olvasomilleték
Az állam által magas szintű jogszabályban kivetett olyan közbevétel, amelyet az állam egyoldalúan állapít meg azok terhére, akik az állami (önkormányzati) szervek szolgáltatásait igénybe veszik. Az így beszedett összeget az...Tovább olvasomminiszterelnöki biztos
A miniszterelnök – normatív utasításával – a feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszterelnöki biztost nevezhet ki. A miniszterelnök rendeletben irányítási jogkörrel ruházhatja fel a miniszterelnöki biztost. Megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb...Tovább olvasomköltséghatékonyság és gyorsaság
A hatóság a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az eljárás valamennyi résztvevőjének a legkevesebb költséget okozza, továbbá – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül, a...Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasomjogalkotás
A jog keletkezésének egyik formája, mindazoknak a hivatalos és jogilag szabályozott műveleteknek és módszereknek az összessége, amelyeknek végeredménye egy hatályos jogszabály, jogi norma. A jogalkotás egymást követő műveletekből és egymáshoz...Tovább olvasomönkormányzati társulás
Az önkormányzatok írásbeli megállapodásával létrehozott szervezet, amelynek célja az önkormányzatok együttműködésének fejlesztése és a hatékonyabb feladatellátás hatósági-igazgatási, intézmény fenntartási, területfejlesztési vagy egyéb közszolgáltatásokat érintő ügyekben. A társulásban részt vevő képviselő-testületek...Tovább olvasomszemle
A bizonyítási eljárás egyik meghatározott módja, amelyre akkor kerül sor, ha a tényállás tisztázásához, lényeges körülmény megállapításához tény, helyszín, ingó vagy ingatlan (együtt: szemletárgy), illetve személy közvetlen megfigyelése, megvizsgálása szükséges....Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasomigazolási kérelem
A mulasztás jogkövetkezményeinek orvoslása. Lényege, hogy aki az eljárás során valamilyen határnapot vagy határidőt elmulasztott, az a törvényben meghatározott okból és határidon belül kimentheti mulasztását. A határidő elmulasztása esetén az...Tovább olvasomtolmács
Az eljárás egyéb résztvevője aki, más nyelvből fordít. Ha közigazgatási vagy bírósági eljárás során olyan idegen- vagy jelnyelvi szakértelem szükséges, amellyel az eljáró szerv maga nem rendelkezik. Ha az ügyfél...Tovább olvasomegyezségi kísérlet
Ha jogszabály elrendeli vagy – ha a hatóság tárgyalást tart – a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor...Tovább olvasomönálló szabályozó szerv
Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy –...Tovább olvasomhatósági eljárás akadályozása
Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője a közigazgatási hatósági eljárási kötelezettségét önhibájából megszegi, a hatóság az okozott többletköltségek megtérítésére kötelezi, illetve eljárási bírsággal sújthatja. A kötelezettség felróható módon...Tovább olvasom
