ágazati különadók
Az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvényt (ágazati különadó tv.) az Országgyűlés 2010. október 18-i ülésén fogadta el és 2010. december 4-étől vált hatályossá. Az adókötelezettség háromféle tevékenységre vonatkozik:a) a bolti kiskereskedelmi tevékenységre, b) a távközlési tevékenységre, és c) az energiaellátók vállalkozási tevékenységére. A törvény külön értelmezi az egyes tevékenységek fogalmát. Az adó alapja az adóköteles tevékenységből származó nettó árbevétel. Tehát, ha például egy vállalkozás többféle tevékenységet is végez, akkor csak a bolti kiskereskedelmi tevékenységből, a távközlési tevékenységből eredő nettó árbevétel képezi az adó alapját. Ugyanakkor az energiaellátó bármely tevékenységéből származó nettó árbevétele az adóalapba tartozik, tekintve, hogy esetében a teljes vállalkozási tevékenység adóköteles. Az adó mértéke mindhárom tevékenységi körben sávosan progresszív.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
MNB célok
Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. Meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. Jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által kibocsátott...Tovább olvasom ...fiskális politika
A fiskális politika a gazdasági kormányzás alapvető eszköze.A költségvetési eszközökkel történő gazdaságbefolyásolás módszere. A gazdaságban keletkező jövedelmek centralizálását és újraelosztását végzi. Tehát nemcsak az államháztartás bevételi oldalára teremti elő az...Tovább olvasom ...társadalombiztosítási konszolidáció
A magyar államháztartás konszolidációjának kiemelt területe a nyugdíjbiztosítási alrendszer átalakítása volt Fenntarthatóságának és biztonságos finanszírozhatóságának megteremtése érdekében. Legyen önfenntartó és biztosítsa a Nyugdíjbiztosítási Alap mindenkori egyensúlyát, a jelenlegi és jövőbeni...Tovább olvasom ...költségvetési törvény
A költségvetési törvény alapvetően négy szerkezeti egységre tagozódik – a nagyobb egységtől a kisebb egységek felé, mint egy fa: a törzstől, a nagy ágtól a gallyig és azon a levélig...Tovább olvasom ...ellenjegyzés
A kötelezettségvállalás csak írásban, pénzügyi ellenjegyzés után történhet. Ellenjegyzés nélkül a kötelezettségvállalás érvénytelen. Az ellenjegyzés egy előzetes ellenőrzési folyamat, melynek során meg kell vizsgálni, hogy szabad költségvetési előirányzat biztosítja-e a...Tovább olvasom ...MNB – államháztartás
Az MNB nem nyújthat folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt az Európai Unió működéséről szóló szerződés 123. cikkében meghatározott közszektor számára, továbbá ezektől közvetlenül nem vásárolhat adósságinstrumentumot – figyelembe véve a...Tovább olvasom ...Költségvetési szerv átalakítása
Az alapító szerv jogosult a költségvetési szervet jogutóddal vagy jogutód nélkül megszüntetni. A költségvetési szerv általános jogutódlással történő megszüntetése átalakítással történhet. A költségvetési szerv átalakítása történhet egyesítéssel vagy szétválasztással. Az...Tovább olvasom ...államháztartási ellenőrzési rendszer
Az államháztartási törvény (2011. évi CXCV. tv.) értelmében az államháztartási kontrollok alapvető célja az államháztartási pénzeszközökkel, vagyonnal történő szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás kialakítása. Az államháztartási kontroll kiterjed...Tovább olvasom ...hitelminősítő intézet
A hitelminősítők – Standard and Poor’s, Fitch Rating, Moody’s – az adott állam (szuverén) hiteltörlesztési képességéről valamint hajlandóságáról, vagyis kockázatosságáról alkotnak véleményt. Ehhez a hiteltörlesztési kockázatosságot befolyásoló reálgazdasági, pénzügyi, intézményi...Tovább olvasom ...Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program
A Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program egyrészt hazánk termálvízkészletének, geotermikus adottságainak jobb, hatékonyabb kihasználását célozza, s ezzel összefüggésben az egészség megőrzését és helyreállítását, amivel a munkaerőáru állomány minőségének javulása várható....Tovább olvasom ...költségvetési kiadások
A legnagyobb kiadási tételt jelenleg a költségvetési szervek közhatalmi és közszolgáltatási kiadásai, valamint a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai jelentik (kb. 20–20%). A TB alapok és az önkormányzatoknak juttatott források...Tovább olvasom ...bankadó
A pénzügyi szervezet különadó megállapítására, bevallására és fizetésére kötelezett. A pénzügyi szervezet a különadót az adóév március 10-éig megállapítja és az esedékességének megfelelő részletezésben külön nyomtatványon bevallja, valamint negyedévenként, a...Tovább olvasom ...kincstári gazdálkodás
Az Államkincstár nettó-finanszírozást végez, melynek eredményeként jelentős államháztartási megtakarítás keletkezik, és hatékonyabbá válik a készpénzgazdálkodás. Az államháztartási bevételek hatékony elosztására törekedve centralizált és teljesítést követő, vagyis az előirányzatoknak megfelelő mértékű...Tovább olvasom ...Európai Gazdasági és Pénzügyi Unió
A gazdasági és monetáris unió (GMU) az Unióban folyó fokozatos gazdasági integráció eredménye. Az EU egységes piacának kibővítését jelenti, ahol közös termékszabályozás van érvényben, és megvalósul az áruk, a tőke,...Tovább olvasom ...átengedett központi bevételek
A helyi önkormányzatok részére átengedett központi bevételeket, ezek fajtáját és mértékét az Országgyűlés törvényben (rendszerint a költségvetési törvényben) állapítja meg. Az ide sorolandó bevételek tehát függetlenek a helyi önkormányzat döntésétől,...Tovább olvasom ...államháztartási számvitel
Az államháztartás speciális számviteli szabályait a 4/2013. (I. 11.) Korm.rendelet szabja meg 2014. január 1-jétől. Az államháztartás számvitele a költségvetési számvitelből és a pénzügyi számvitelből áll. A költségvetési számvitel a...Tovább olvasom ...monetáris politika
A jegybanki működés alapját adó monetáris politika tekintetében a Monetáris Tanács jogosult dönteni. Hatáskörébe tartozik többek között a) a monetáris politikával, bankjegy- és érmekibocsátással, deviza- és aranytartalékkal, árfolyam-politikával, fizetési, elszámolási,...Tovább olvasom ...rendszerkockázatok
Az MNB a rendszerkockázatok feltárásával és kezelésével kapcsolatos főbb feladatai: a) Az MNB feltárja a pénzügyi közvetítőrendszer egészét fenyegető üzleti és gazdasági kockázatokat, b) A rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények működését...Tovább olvasom ...magyar egészségügyi finanszírozás
A világgazdasági válságra hivatkozó restrikciós intézkedések következtében 2010 második felére súlyos válsághelyzet alakult ki a magyar egészségügyben. A kialakult súlyos válsághelyzet legfőbb oka alapvetően az abszolút és relatív forráshiány volt,...Tovább olvasom ...költségvetési ciklus
A költségvetési törvény előkészítésének, elfogadásának és végrehajtásának folyamata, az úgynevezett költségvetési ciklus négy fázisra tagolódik: a) a döntés-előkészítő szakasz, amely a költségvetési évet megelőző évben zajlik le; b) a döntési...Tovább olvasom ...