járulék
A társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátórendszer része, amelyben a rendszer hatálya alá vont tagokat mindaddig, míg képesek önmagukról, saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezik. Ennek fejében betegség, munkaképtelenség idején, eltartó elvesztése esetén, valamint más kockázatok bekövetkezése esetén, jogosultak lesznek, a rendszer által biztosított ellátásokat igénybe venni.A társadalombiztosítás a társadalom tagjainak közös kockázatvállalása alapján működő rendszer, melynek fenntartásához minden foglalkoztatónak és jogosultnak bizonyos befizetésekkel, járulékokkal – nyugdíj- illetve egészségbiztosítási járulék valamint a foglalkoztatókat és a biztosítottakat terhelő járulékok csoportjával – kell hozzájárulnia.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Wim Kok jelentés
A gazdasági növekedés 2000 óta lelassult, és a munkaerőpiaci folyamatok lendületes javulásának trendje is megtört. Ezért a brüsszeli Európai Tanács 2003 márciusában felkérte az Európai Bizottságot, hogy egy speciá-lis munkacsoportot...Tovább olvasomközigazgatási korrupciómegelőzési program
A közigazgatási korrupciómegelőzési program fő célja a közigazgatási és egyes kapcsolódó közszolgáltatási korrupciós jelenségek visszaszorítása az ellenálló képesség növelése, mint új eszköztár bevezetésével. E cél teljesülését a következő, közvélemény kutatásokon,...Tovább olvasomönkormányzati költségvetési beszámoló
A helyi önkormányzatok, illetve intézményeik (az egyes önkormányzati költségvetési szervek) a központi döntések megalapozásához, a zárszámadás elkészítéséhez, illetőleg az államháztartás mérlegeinek összeállításához évközi és év végi költségvetési beszámolót kötelesek készíteni....Tovább olvasommunkaalapú szociális modellek
A munkaalapú szociális modell (Workfare), egy alternatív modellje a hagyományos szociális jóléti, elsősorban is a feltétel nélküli segélyezési rendszereknek. A workfare kifejezés James Charles Evers amerikai polgárjogi vezetőtől származik 1968-ból....Tovább olvasomnemzetgazdaság
A nemzetgazdaság fogalma: A gazdaság magába foglalja az anyagi és emberi erőforrásokat, azaz a fizikai és szellemi javakat, valamint szolgáltatásokat, gazdasági tevékenységeket, illetve mindezek kölcsönhatás kapcsolatait. A gazdaság állapot és...Tovább olvasomsaját forrás (EU)
Az Európai Unió kiadásainak finanszírozására „saját forrásokkal” rendelkezik. Ezek jogszerűen az Unió forrásai, amelyeket az EU megbízásából a tagállamok szednek be és továbbítanak az EU költségvetésébe. A saját források három...Tovább olvasomönkormányzati kiadások
Az egyes helyi önkormányzatok kiadási struktúrája értelemszerűen elég heterogén, hiszen egészen más egy kis települési önkormányzat helyzete, mint egy nagyvárosié. Eltérő egy hátrányos helyzetű térségben lévő önkormányzat helyzete, mint egy...Tovább olvasomáltalános forgalmi adó
A magyar adóhatóság ellenőrzési kapacitásainak döntő hányadát az általános forgalmi adó törvény (2007. évi CXXVII. törvény) betartásának ellenőrzése teszi ki. A törvény célja az árutermelő piacgazdaság forgalmi tételeinek versenysemleges módon...Tovább olvasomtervezési és elszámolási alapelvek
A tervezés és elszámolás közös szabályai közül a legfontosabbak:a) a költségvetés alapján történő gazdálkodás elve szerint az államháztartás egyes alrendszereiben a gazdálkodást költségvetés alapján kell folytatni. b) a programozás elve,...Tovább olvasomnemzeti vagyon
A nemzeti vagyonba tartozik:a) az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok; b) az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő pénzügyi eszközök, továbbá az államot vagy a...Tovább olvasomköltségvetési (fő)felügyelő
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 46/A. § szerint a költségvetési fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásának a...Tovább olvasomköltségvetési bevételek
A központi költségvetés összes – államháztartáson belüli pénzmozgásokat (halmozódásokat) is tartalmazó – bevételének döntő hányadát (70–75%-át) jelenleg is az adójellegű bevételek adják. A legnagyobb súlyt a termékek és szolgáltatások után...Tovább olvasomköltségvetési gazdálkodás
A központi költségvetési gazdálkodás kritikus pontja a folyamatok tervezése, illetve a tervezés során fellépő bizonytalansági tényezők sokasága. A kormány által elkészített, majd az Országgyűlés számára beterjesztett költségvetési és zárszámadási törvényjavaslatok...Tovább olvasomTudomány – Innováció Program
A tudomány-, technológia- és innovációpolitikát a gazdaságpolitika elválaszthatatlan részének kell tekinteni és kezelni ahhoz, hogy – a fenntartható fejlődés egyik fő hajtóerejét jelentő innováció segítségével – fel tudjunk zárkózni a...Tovább olvasomadózási törvény
Az adózás rendjéről szóló törvény célja az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és az adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek egységes szabályozása. Az adózó és az adóhatóság az adózás rendjéről...Tovább olvasomönkormányzatok költségvetése
A helyi önkormányzatok költségvetését önkormányzati rendeletben kell szabályozni. A helyi önkormányzatok költségvetéséből kell finanszírozni mindazon feladatokat, amelyek ellátását az önkormányzati törvény vagy más törvények kötelezően helyi önkormányzati hatáskörbe utalnak, vagy...Tovább olvasomönkormányzati vagyon
A helyi önkormányzatok gazdasági önállóságának egyik feltétele, hogy feladataik ellátásához megfelelő vagyonnal rendelkezzenek. A vagyon fogalmába egyrészt ingatlanok (föld és épületek), másrészt ingóságok, befektetett eszközök (mindaz, ami nem ingatlan, tehát...Tovább olvasomEurópai Gazdasági és Pénzügyi Unió
A gazdasági és monetáris unió (GMU) az Unióban folyó fokozatos gazdasági integráció eredménye. Az EU egységes piacának kibővítését jelenti, ahol közös termékszabályozás van érvényben, és megvalósul az áruk, a tőke,...Tovább olvasomtársadalombiztosítási alapok
A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai finanszírozzák és látják el a társadalombiztosítás törvényben meghatározott, kötelező feladatait. A társadalombiztosítás a központi alrendszeren belül működik, de relatíve önálló, ugyanis a társadalombiztosítás irányítását, működését, hatásköri...Tovább olvasomállamháztartás önkormányzati alrendszer
A magyar közigazgatási rendszer duális összetételű, a rendszer egyik részét az államigazgatás, a másik elemét az önkormányzatok alkotják. Ezzel szinkronban a magyar államháztartási rendszer első alrendszere a központi, a második...Tovább olvasom
