maastrcihti konvergencia-kritériumok
A Maastrichti Szerződés tartalmazza az euró bevezetésének feltételeit: a) Az inflációs ráta egy éves referencia-időszakban nem haladhatja meg 1,5%-nál nagyobb mértékben a három legalacsonyabb mutatóval rendelkező tagállam inflációs rátájának átlagát, s ezt az alacsony inflációt fenntartható módon kell teljesíteni, b) Az éves költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3%-át; a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60%-át illetve 60% felett jelentős csökkenést kell felmutatni, c) A tagállam nemzeti valutájának árfolyama a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszába lépést megelőző két évben nem haladhatja meg a második szakaszban megállapított árfolyamsávot. A gyakorlatban ez azzal is jár, hogy az adott országnak be kell lépnie az Európai Árfolyam-mechanizmusba (ERM II), d) a hosszú távú hitelek kamatlába az egyéves referencia-időszakban legfeljebb 2%-kal lehet több, mint a három legalacsonyabb inflációs mutatóval rendelkező tagállam államkölcsöneinek átlagos kamatlába.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
svéd nyugdíj modell
A svéd öregségi nyugdíjrendszerben 1999. január elsejei hatállyal történtek reform-jellegű változtatások: ennek értelmében ettől az időponttól az öregségi ellátásokat egy befizetésmeghatározott és felosztó-kirovó elven működő, valamint egy tőkésített részt is...Tovább olvasomfiskális politika
A fiskális politika a gazdasági kormányzás alapvető eszköze.A költségvetési eszközökkel történő gazdaságbefolyásolás módszere. A gazdaságban keletkező jövedelmek centralizálását és újraelosztását végzi. Tehát nemcsak az államháztartás bevételi oldalára teremti elő az...Tovább olvasomKormányzati Ellenőrzési Hivatal
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal részletesebb feladatkörét a működéséről szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm.rendelet rögzíti, amely a 2011. évi CXCV. törvény 109. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazásra épül. A kormányzati ellenőrzés...Tovább olvasomtervezési és elszámolási alapelvek
A tervezés és elszámolás közös szabályai közül a legfontosabbak:a) a költségvetés alapján történő gazdálkodás elve szerint az államháztartás egyes alrendszereiben a gazdálkodást költségvetés alapján kell folytatni. b) a programozás elve,...Tovább olvasomállamháztartási számvitel
Az államháztartás speciális számviteli szabályait a 4/2013. (I. 11.) Korm.rendelet szabja meg 2014. január 1-jétől. Az államháztartás számvitele a költségvetési számvitelből és a pénzügyi számvitelből áll. A költségvetési számvitel a...Tovább olvasomGyógyító Magyarország – Egészségipari Program
A Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program egyrészt hazánk termálvízkészletének, geotermikus adottságainak jobb, hatékonyabb kihasználását célozza, s ezzel összefüggésben az egészség megőrzését és helyreállítását, amivel a munkaerőáru állomány minőségének javulása várható....Tovább olvasomjegybanki célok
A magyar jegybank a fogyasztói árak 3%-os átlagos emelkedésében határozta meg az árstabilitással összhangban lévő, 2007-től érvényes középtávú inflációs célt. Az MNB inflációs célja illeszkedik az inflációs célkövetés nemzetközi gyakorlatához,...Tovább olvasomtársasági adó és osztalékadó
Az államháztartási bevételek társasági adón keresztüli gyarapítását, illetve a vállalkozások működési feltételeinek elősegítését szabályozza az országgyűlés a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvénnyel. Magyarországon a jövedelem- és...Tovább olvasomBeveridge Terv (Anglia)
A brit munkáspárti tárca nélküli miniszter Arthur Greenwood 1941. június 19-én bejelentette a brit alsóházban, hogy a szociális biztosítás és rokon szolgáltatások fennálló rendszereinek átfogó vizsgálatára vizsgálóbizottságot állít fel. A...Tovább olvasomtársadalombiztosítási törvény(Amerika)
Az 1929-es nagy gazdasági világválság hatására az Egyesült Államokban az idősek több mint 50 %-a élt szegény sorban. A tőzsdei válság során rengeteg amerikai nyugdíj-előtakarékossága pusztult el és azt követően...Tovább olvasomállamháztartás belső kontrollrendszere
Az államháztartási ellenőrzésnek kiemelt és fontos területe az adott költségvetési szerv belső kontroll rendszere is, amelynek a függetlensége – szervezeti struktúrán belüli elhelyezkedettsége okán – árnyaltabban értelmezhető. A belső ellenőrzés...Tovább olvasomészaki jóléti modell
Az északi modellbe tartozó országok (Dánia, Finnország, Hollandia, Svédország) költik a legtöbbet évente szociális kiadásokra a GDP-jük több mint 30 százalékát. Fő jellemzője az univerzális, alanyi jogon járó ellátások. Emiatt...Tovább olvasomszociális hozzájárulási adó
Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény alapján a kifizetőt a természetes személlyel fennálló egyes jogviszonyaira, az egyéni vállalkozót, a mezőgazdasági őstermelőt e...Tovább olvasomköltségvetési ciklus
A költségvetési törvény előkészítésének, elfogadásának és végrehajtásának folyamata, az úgynevezett költségvetési ciklus négy fázisra tagolódik: a) a döntés-előkészítő szakasz, amely a költségvetési évet megelőző évben zajlik le; b) a döntési...Tovább olvasomúj-zélandi segélyezési rendszer
Új-Zélandon a harmincas évekig nyugdíjat csak idősek, rokkantak, vakok, özvegyek, és a bányászok kaphattak és a családi támogatásoknak is csak egy korlátozott rendszere működött. A gazdasági válság negatív következményei arra...Tovább olvasomjárulék
A társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátórendszer része, amelyben a rendszer hatálya alá vont tagokat mindaddig, míg képesek önmagukról, saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezik. Ennek fejében betegség, munkaképtelenség idején,...Tovább olvasomKöltségvetési szerv átalakítása
Az alapító szerv jogosult a költségvetési szervet jogutóddal vagy jogutód nélkül megszüntetni. A költségvetési szerv általános jogutódlással történő megszüntetése átalakítással történhet. A költségvetési szerv átalakítása történhet egyesítéssel vagy szétválasztással. Az...Tovább olvasomállamháztartástan
A közpénzügyek mint átfogóbb kategória, az államháztartástan pedig mint a közpénzügyi, vagyoni folyamatok technikai keretrendszere az állam-tudomány szerves része. Az állam működtetésének rendező elveit és gazdasági kereteit adják. A jog...Tovább olvasomZöldgazdaság Fejlesztési Program
Az Európai Unió tagjaként a megalkotott közös joganyagok és hosszú távú stratégiai célkitűzések számos feladatot fogalmaznak meg és rónak Magyarországra a zöldgazdaság területén. Az EU energia- és klímacsomagjának nyomán megszületett...Tovább olvasomjegybanki szabályozás
A közpénzügyi rendszer intézményi megközelítésének fontos terepe a jegybanki szabályozás, ami az egyik első olyan terület volt, mely a válság következtében jelentős megújuláson esett, illetve esik át. A rodriki modell...Tovább olvasom
