egy és több mandátumos rendszerek
A Fed az inflációs célkövetéstől eltérő keretben, az ún. kettős mandátum alapján akítja a monetáris politikát. Az amerikai jegy-banktörvény 1977-es kiegészítése három célt jelölt ki a Fed számára: a teljes foglalkoztatás, az árstabilitás és a mérsé-kelt hosszú kamatok elérését. Ekkor jelent meg először a Fed feladatai között az árstabilitás fenntartása, ami tükröz-te az 1970-es évek két számjegyű inflációjának hatására megváltozott közgazdasági gondolkodást. Mivel a hosszú kamatok mérséklését a Fed leginkább úgy tudja biztosítani, hogy az alacsony inflációnak köszönhetően csökken a befektetők által a hosszú futamidejű eszközöknél elvárt inflációs prémium, jellemzően kettős mandátumként hivatkoznak a Fed céljaira.
Tudományterület:
Forrás:
Felcser Dániel−lehmann Kristóf: A Fed inflációs célja és a bejelentés háttere. MNB-szemle • 2012. október, 30.oldal
Szerző:
Relációk
társadalombiztosítási alapok
A magyar Országgyűlés döntése értelmében 1989. január 1-től a társadalombiztosítás elkülönült az állami költségvetéstől. Létrejött a Társadalombiztosítási Alap, amely önálló, állami garanciát élvező pénzalapként kezdett működni és a társadalombiztosítási ellátások,...Tovább olvasomszovjet szociális rendszer
A szocialista forradalom után létrejött Szovjetunióban 1917. évet követően alakult ki az állam által működtetett szociális ellátó rendszer. Az új politikai viszonyoknak megfelelően akkoriban forradalmian újnak számító megoldásokat igyekeztek alkalmazni....Tovább olvasommonetáris politika
A jegybanki működés alapját adó monetáris politika tekintetében a Monetáris Tanács jogosult dönteni. Hatáskörébe tartozik többek között a) a monetáris politikával, bankjegy- és érmekibocsátással, deviza- és aranytartalékkal, árfolyam-politikával, fizetési, elszámolási,...Tovább olvasomfiskális politika
A fiskális politika a gazdasági kormányzás alapvető eszköze.A költségvetési eszközökkel történő gazdaságbefolyásolás módszere. A gazdaságban keletkező jövedelmek centralizálását és újraelosztását végzi. Tehát nemcsak az államháztartás bevételi oldalára teremti elő az...Tovább olvasomállamháztartás rendszere
Az államháztartás a közfeladatok ellátásának egységes szervezeti, tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási szabályok szerint működő rendszere. Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll. Az államháztartás központi alrendszerébe tartoznak:...Tovább olvasomvalutakígyó
A Werner-bizottság elképzelése egy központosított európai monetáris politikáról megelőzte korát. Az 1971–73-as dollárválság idejében felmerült gazdasági zavarokkal szembesülve a legtöbb európai kormány nem akarta teljesen feladni azt a lehetőséget, hogy...Tovább olvasomállamháztartási bevétel
Az államháztartás valamennyi költségvetési bevétele közbevételnek minősül, függetlenül az adott pénzeszköz eredetétől (azaz, hogy mely természetes vagy jogi személy fizeti be) és jogcímétől. A közbevételeket alapvetően a közbevétel alapjául szolgáló...Tovább olvasomkincstári gazdálkodás
Az Államkincstár nettó-finanszírozást végez, melynek eredményeként jelentős államháztartási megtakarítás keletkezik, és hatékonyabbá válik a készpénzgazdálkodás. Az államháztartási bevételek hatékony elosztására törekedve centralizált és teljesítést követő, vagyis az előirányzatoknak megfelelő mértékű...Tovább olvasomeurópai monetáris rendszer (EMS)
Az 1971–73-as dollárválság idejében Németország, Hollandia, Belgium és Luxemburg – és időszakonként más országok – a dollárral szembeni közös, nem hivatalos lebegtetésre tértek át, ami „valutakígyóként” ismert. A francia, olasz...Tovább olvasomNemzeti Korrupcióellenes Program
A Nemzeti Korrupcióellenes Program lefekteti a korrupció elleni kormányzati cselekvés főbb alapelveit, a cselekvési irányok meghatározásához szükséges elvi-módszertani alapokat, kitűzi az általános célokat és kitér a kapcsolódási, lehatárolási kérdésekre. A...Tovább olvasommaastrcihti konvergencia-kritériumok
A Maastrichti Szerződés tartalmazza az euró bevezetésének feltételeit: a) Az inflációs ráta egy éves referencia-időszakban nem haladhatja meg 1,5%-nál nagyobb mértékben a három legalacsonyabb mutatóval rendelkező tagállam inflációs rátájának átlagát,...Tovább olvasomNemzeti Egészségügyi Szolgálat
Az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS: National Health Services) 1948. július 5-én jött létre és mára a legnagyobb állami finanszírozású egészségügyi szolgáltatóvá vált. Az NHS ma az egyike a leghatékonyabban...Tovább olvasomszociális segélyezés
A szociális segélyezés fogalma a szociális biztonságon kívüli, alapvetően a szükséghelyzetben lévők részére odaítélt segélyeket és a szociális szolgáltatásokat foglalja magában. Pénzbeli támogatás az átmeneti segély, a rendszeres szociális segély...Tovább olvasomnemzetközi pénzügyi intézmények
1944-ben, a II. világháború befejezésének időszakában állapodtak meg a világ vezető hatalmai a háború utáni újjáépítés módjáról, a nemzetközi kereskedelem újraindításáról. Fő feladatuknak tekintették az árfolyam-stabilitást és a devizakorlátozások megszüntetését....Tovább olvasomköltségvetés
Az államháztartás mindkét alrendszerében a gazdálkodás alapját a költségvetés képezi. A költségvetés a költségvetési évben pénzforgalmilag teljesülő költségvetési bevételek és költségvetési kiadások előirányzott összegét tartalmazza (bevételi előirányzatok és kiadási előirányzatok)....Tovább olvasomrendszerkockázatok
Az MNB a rendszerkockázatok feltárásával és kezelésével kapcsolatos főbb feladatai: a) Az MNB feltárja a pénzügyi közvetítőrendszer egészét fenyegető üzleti és gazdasági kockázatokat, b) A rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények működését...Tovább olvasomgazdálkodás (nemzeti vagyon)
A nemzeti vagyonnal felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. A nemzeti vagyongazdálkodás feladata a nemzeti vagyon a) rendeltetésének megfelelő, b) az állam, az önkormányzat mindenkori teherbíró képességéhez igazodó, c) elsődlegesen a...Tovább olvasomönkormányzatok költségvetése
A helyi önkormányzatok költségvetését önkormányzati rendeletben kell szabályozni. A helyi önkormányzatok költségvetéséből kell finanszírozni mindazon feladatokat, amelyek ellátását az önkormányzati törvény vagy más törvények kötelezően helyi önkormányzati hatáskörbe utalnak, vagy...Tovább olvasomköltségvetési beszámolás
A fejezeti és intézményi költségvetések végrehajtásának szabályszerűségét, az éves beszámolók, illetve elszámolások megbízhatóságát a pénzügyi ellenőrzés (szabályszerűségi) módszerével került értékelésre. Teljes körűen elvégezték az ellenőrzést a központi költségvetés fejezetei közül...Tovább olvasomeurópai monetáris politika
A Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) az EKB-ból és valamennyi uniós tagállam nemzeti központi bankjából áll. A KBER elsődleges célkitűzése az árstabilitás fenntartása. Az EKB Kormányzótanácsa az elsődleges cél elérése...Tovább olvasom
