próbavásárlás
A fogyasztóvédelmi hatóság tevékenység egyik eszköze, amely a vállalkozás fogyasztók felé irányuló magatartását hivatott ellenőrízni. A próbavásárláshoz a fogyasztóvédelmi hatóság közreműködő személyt vehet igénybe. Próbavásárlás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzési jogosultságát a próbavásárlás befejezésekor igazolja. Termék próbavásárlását követően a vállalkozás képviseletében eljáró személy a termék visszavétele mellett köteles annak árát visszatéríteni. Szolgáltatás próbavásárlása esetén a szolgáltatás díja eljárási költség, amelyet a jogsértésért felelős vállalkozás visel, ha a szolgáltatás az előírt követelményeknek nem felel meg.
Tudományterület:
Forrás:
1997. évi CLV. törvény
a fogyasztóvédelemről
Szerző:
Relációk
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
A fogyasztókat védő jogszabályok tiltják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot ,amelynek alkalmazása során a kereskedő nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal...Tovább olvasommikroprudenciális felügyelet
A pénzpiac felügyelet két területe a mikro- és a makroprudenciális felügyelet. A mikroprudenciális felügyelet az egyes intézmények, pénzpiaci szereplők – pl. bankok, biztosítók , hitelintézetek, takarékszövetkezetek, értékpapírpiac – felügyeletét látja...Tovább olvasomárubemutató
Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés jellemzően a vállalkozás üzlethelyiségén kívül tartott értékesítési célú előadás, esemény, amely kiskereskedelmi tevékenységnek minősül, így a kereskedelemről szóló joganyag szabályozza. A speciális kereskedelmi forma során a...Tovább olvasombányászat
A bányászat a nemzetgazdaság egy kiemelkedő területe, ami magában foglalja az ásványi nyersanyagok kutatását, feltárását és kitermelését,a geotermikus energia kutatását, kitermelését, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelését. Az állam...Tovább olvasomEurópai Fogyasztói Központ
Az Európai Fogyasztói Központ (EFK) az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (ECC-Net) hazai tagja. Az Európai Unió valamennyi tagállamában – így Magyarországon is –, valamint Izlandon és Norvégiában működnek a nemzeti...Tovább olvasomNemzeti szabványosítás
A nemzeti szabványosítás során a nemzeti szabványügyi szervezet a nyilvánosság számára hozzáférhető módon, egy országon belül fekteti le a közös gyártási protokolokat, termékekre vonatkozó általános szabályrendszert. A nemzetközi és az...Tovább olvasomkontingens
A kontingens szó a kereskedelemben az kivitt és behozott árukra vonatkozó megszabott keretet, engedélyezett létszámot vagy mennyiséget, keretszámot jelenti. Olyan, a kormányzat által megállapított mennyiség, melynél tilos többet importálni, vagy...Tovább olvasomtermék
Minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt – és a dolog módjára hasznosítható természeti erő. A vállalkozás által fogyasztónak...Tovább olvasomgazdaságpolitika
Az állam nézeteit, elhatározásait, rendszeres döntéseit, cselekedeteit jelenti, amelyeket az állam társadalmi-politikai céljainak megvalósítása érdekében a gazdaság befolyásolására alkalmaz. A gazdaságpolitika alapvető célkitűzései a gazdaság stabilitásának megőrzése, a gazdaság kiegyensúlyozott...Tovább olvasomTAKARNET
Az elektronikus szolgáltatásokat nyújtó számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer. A TAKARNET rendszeren keresztül adatszolgáltatás igényelhető a földhivatali nyilvántartásból, mégpedig elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles és nem hiteles tulajdonilap-másolat valamint elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles...Tovább olvasommegtévesztő kereskedelmi gyakorlat
Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely – figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait – az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős...Tovább olvasommozgóbolt
A mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi tevékenység a termékek árusításának speciális formája, amikor a termékek értékesítése gépjárművön üzemeltetett vagy gépjárművel vontatott kiskereskedelmi árusítóhelyen történik. Mozgóbolt útján forgalmazható termékek körére és a...Tovább olvasomversenyfelügyeleti eljárás
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hatáskörébe tartozó, a versenytörvényben és az uniós versenyszabályokban tilalmazott piaci magatartások, így az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a versenykorlátozó...Tovább olvasomutazásszervezői tevékenység
Olyan üzletszerű gazdasági tevékenység, amelynek keretében a vállalkozás személyszállítási, szállás- és egyéb turisztikai szolgáltatások (így különösen étkezés, idegenvezetés, szórakoztató, illetve kulturális program) közül legalább kettőnek az együttesét tartalmazó szolgáltatás összeállítását...Tovább olvasommakroprudenciális felügyelet
A pénzpiac felügyelet egyik formája a mikroprudenciális felügyelet mellett. Célja a rendszerszintű pénzügyi kockázatok megelőzése,a potenciális és kialkult kockázatok feltárása, kockázatelemzés ,és ha szükséges, szabályozói lépések megtétele. Rendszerszintű pénzügyi kockázatnak...Tovább olvasomgyártó
A terméknek az Európai Gazdasági Térségben letelepedett (vagy EGT -n kívül működő gyártó esetén meghatalmazott képviselője) üzletszerű előállítója termelője, helyreállítója vagy felújítója, illetve aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével vagy...Tovább olvasomálláskeresési járadék
Az álláskeresési járadék a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök közé tartozik. Célja a munkaerőpiacról ideiglenesen kieső aktív korú személy megélhetésének anyagi támogatása, arra az időszakra (maximum 90 nap), amíg újból állást talál,...Tovább olvasomméréstudomány
A mértékegységek meghatározásának, egységesítésének, a mérés módjára vonatkozó tudományos-technikai, jogi, igazgatási ismeretek és tevékenységek együttese. Méréstudomány célja a mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosítása, a mérési kultúra színvonalának...Tovább olvasomfogyasztói jogvita
A fogyasztó és a vállalkozás közötti adásvételi vagy szolgáltatási szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy, valamint a fogyasztó és a vállalkozás között külön megkötésre kerülő adásvételi vagy szolgáltatási szerződés...Tovább olvasomfoglalkoztatást helyettesítő támogatás
A szociális törvény alapján a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek részére nyújtható rendszeres pénzellátás, támogatás, amely a szociálisan rászorululó aktív korúak ellátását szolgálja. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának feltétele,hogy...Tovább olvasom
