resztoráció
Helyreállítás. A közösség normáinak megtartásával az elkövető visszafogadása és nemkitaszítása. Kell tehát áldozat és elkövető, és kell olyan jóvátétel, mely érdemi.
Tudományterület:
Forrás:
Dura Mirjam: Resztoratív mediáció a szeakszervezet, mint szervezet belülről történő erősítésének új lehetősége In: Borbély Szilvia (szerk.): Pataky Péter emlékkönyv, SZGTI-ÉTOSZ 2017. 46-57. ISBN: 978963 1288018
Szerző:
Relációk
transznacionális civil szervezetek
Olyan országokon átívelő hálózatos szerveződések, amelyek a politikától távol tartják magukat, azzal nem foglalkoznak; teljes mértékben alkalmazkodnak, de legalábbis nyílt konfliktust nem vállalnak fel a helyi rezsimmel. Azért kerülnek minden...Tovább olvasomcsereelmélet
Az a közgazdasági és aztán szociológiai elmélet, mely szerint minden árú és mindennek megtalálható az ellenértéke. Sokminden azonban nem e logika szerint működik, például a szeretet nem lesz kevesebb attól,...Tovább olvasommediáció
A mediálás közvetítést jelent, mai értelemben érdekviták közti intézményesen támogatott közvetítést. Egy harmadik, semleges felet vonnak be egy konfliktusos viszonyba, akinek az a feladata, hogy közvetítsen a két (esetleg több)...Tovább olvasomkonfliktuselmélet
Marxban gyökerező társadalomkritikai elméletek gyütő fogalma. A konfliktus elméletek társadalmi osztályokban gondolkodnak és közös bennük, hogy az osztályok közötti érdekkülönbségekre és kizsákmányolásokra érzékenyek. Magát a konfliktust nem tartják rossznak, mert...Tovább olvasomdiffúz civil szervezetek
Diffúz jelzővel illetjük azokat a szervezeteket, amelyek mögött nem egy konkrét professzió áll, és így a szervezet nem kényszerül arra, hogy valamilyen speciális ismeretet, tudást is kifejlesszen. Meghatározó bennük az...Tovább olvasomintegritás (sérthetetlenség)
Új, a legfejlettebb demokráciák felől érkező fogalom. Azt jelenti, hogy akár a köztisztviselők, akár a vállalati alkalmazottak úgy végzik a munkájukat, hogy az illeszkedik a küldetésükhöz, mely nyilvános és társadalmilag...Tovább olvasommenekült
Hétköznapi szóhasználatban mindenki, aki menekülésre kényszerül, nemzetközi jogilag az, aki az 1951-es Genfi Konvenció értelmében menekültnek minősül. Őket bizonyos jogok illetnek meg az egyezményt aláíró államokban. A konvenció szövegéből idézet:...Tovább olvasomkonszociális demokrácia
A képviseleti demokrácia egyik típusa, amely különböző társadalmi csoportok képviseletén alapul...Tovább olvasompolgári engedetlenség
Olyan egyéni vagy csoportos akció amely szándékosan helyezkedik szembe a meglévő törvényekkel. Erőszakmentes, jogellenes tiltakozási forma, a hatalommal való együttműködés valamilyen fokú nyilvános megtagadása, annak tevékenysége miatt. Célja a hatalom...Tovább olvasomLake Wobegon-hatás
A torz én-észlelésnek az a típusa, amikor önmagunkat felülértékeljük. A hatást az okozza, hogy egyrészt azokkal barátkozunk, akik énünket erősítik, másrészt a környezetünknek ha nem is tetszünk, kifogásaikat olyan udvariasan...Tovább olvasomkeretezés
A média megteheti, hogy egy eseményt pl. csínyként állít be, de azt is, hogy veszélyes tettként. A valóság keretezése jóformán minden információátadásban megtörténik, ami azonban nem jelenti azt, hogy etikailag...Tovább olvasomszándékos vakság
A szándékos vakság sejtése annak a viselkedésnek mely az önigazolásokon és elfojtásokon keresztül vezet a helytelen döntésekhez. Nyilvánvaló dolgokat az emberek néha nem akarnak tudomásul venni. Társadalmi probléma szintjén tudja...Tovább olvasombulvárosodás
Tabloidizáció amerikai eredetű kifejezésa bulvárosodásra. Abból ered, hogy a sajtóban dobozokba kezdik rakosgatni a híreket sok képpel, egyre kevesebb szöveggel....Tovább olvasomhierarchia etikája
E nézet szerint minden hibáért csak a vezetőnek, az intézménynek kell felelősséget vállalni, de nem az alkalmazottnak. (Feltéve, hogy nem az alkalmazott hibázott.) A kritikája, hogy létezik a felfüggesztett semlegesség...Tovább olvasomstruktúra etikája
Olyan etikai megközelítés mely szerint minden hibáért csak az intézmény a felelős, és az alkalmazott dolga az engedelmesség. Az elmélet kritikája az, hogy ha az engedelmesség. nem volna megtagadható, mert...Tovább olvasomhírek
A kemény híreket szokták kopogós híreknek is nevezni utalva a tömörségre és a jelentősségre. De kemény hír az értékeket, magyarázatot és vélemény nem tartalmazó infromáció is. A puha hírek...Tovább olvasomnapirend megállapító hatás
A médiának azt a hatását nevezzük napirend megállapítónak, ami miatt az emberek figyelme bizonyos témákra irányul, az foglalkoztatja őket, arról beszélnek. Az elmélet szerint a média nem az attitűdöt változtatja...Tovább olvasomburkolt reklám
Olyan reklám, melyért a médiának fizetnek, de a befogadó elől eltitkolják a tranzakciót, mert azt gondolják, hogy ha pl. az újságíró vagy egy másik civil javasolja, akkor nagyobb hatása lesz....Tovább olvasomjó kormányzat/jó kormányzás
Jó kormányzat/jó kormányzás elméletében a funkciók jelentős részének a (civil) társadalom számára való leadása történik, a közszolgáltatások hatékonyságának javítása és egyúttal a közszféra és a magánszféra határainak átrendezésével....Tovább olvasomoff the record
Az információbirtokos azon kérése, hogy amit mond az újságírónak, az maradjon kettejük közt. Médiaetikai szempontból politikusok ilyen jellegű kérése kerülendő, megelőzendő. Viszont az információbirtokos részéről nem etikátlan a kérés. Mivel...Tovább olvasom
