záróvizsga
A hallgató a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzését követően bocsátható záróvizsgára. A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő vizsgaidőszakban a hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után, két éven belül, bármelyik vizsgaidőszakban, az érvényes képzési követelmények szerint letehető. A tanulmányi és vizsgaszabályzat a záróvizsga letételét a végbizonyítvány kiállításától számított második év eltelte után feltételhez kötheti. A hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év eltelte után záróvizsga nem tehető. A záróvizsga az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek és képességek ellenőrzése és értékelése, amelynek során a hallgatónak arról is tanúságot kell tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. A záróvizsga a tantervben meghatározottak szerint több részből – szakdolgozat vagy diplomamunka megvédéséből, további szóbeli, írásbeli, gyakorlati vizsgarészekből – állhat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kultúrához való jog
Az egyik alapvető emberi jog, emellett más emberi jogok érvényesülésének alapvető feltétele és eszköze. Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. Magyarország ezt a jogot a...Tovább olvasomrehabilitációs ellátás
A megváltozott munkaképességű személyek részére rehabilitációs ellátás, illetve rokkantsági ellátás állapítható meg. A ellátásra való jogosultság alapja a rehabilitációs hatóságnak a komplex minősítése keretében megállapított rehabilitációs javaslata. A rehabilitálható...Tovább olvasomkiemelt figyelmet igénylő tanuló
2011-től új fogalomhasználat jelent meg a köznevelési törvényben. Eszerint az átfogó kategória neve: különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló. Ezen a fő kategórián belül vannak a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók,...Tovább olvasomdiszgráfia
Olyan írászavar, mely az írás grafomotoros jellemzőiben nyilvánul meg /például a betűk felismerhetősége, a téri elrendezés, az írás sebessége, a központozás hibái/, másrészt fonológiai nyelvi zavar /nyelvtan, helyesírás, mondatszerkezet/ illetve...Tovább olvasomPhD
Magyarországon jelenleg egyetlen tudományos fokozat szerezhető: a PhD a latin „philosophiæ doctor” (= A filozófia tanítója) rövidítése. A fokozat megszerzéséhez a doktori szigorlat eredményes letétele, valamint a PhD értekezés sikeres...Tovább olvasomszegregáció
A szegregáció alapvetően szociológiai fogalom. A hazai szakirodalom leggyakrabban a területi elhelyezkedéssel, lakhatással és az oktatás területén jelentkező –elkülönüléssel/elkülönítéssel kapcsolatban használja. Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy-egy településen belül...Tovább olvasomlakóotthon
Szociális ellátási forma. Olyan otthon, amely nyolc-tizenkettő, esetleg tizennégy pszichiátriai beteget vagy fogyatékos személyt – ideértve az autista személyeket is -, illetőleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybevevő részére...Tovább olvasomdepriváció
Eredeti jelentése a latin „privatio” szerint, valami rossztól való szabadulást jelent. A szociálpolitikában valami jótól való megfosztottságra utal. Nem csupán a szükséges jövedelem, hanem a források széles körének (munkavállalás lehetősége,...Tovább olvasomEurópai Felsőoktatási Tér
A Bolognai Nyilatkozattal (1999) elindított és a miniszteri konferenciák keretében háromévenként értékelt bolognai folyamat összehasonlítható, összeegyeztethető és átfogó európai felsőoktatási rendszer kialakítását fogalmazta meg. Céljai: olyan egyetemi végzettségek rendszerének létrehozása,...Tovább olvasomdependencia
Függőség, ami valamely kémiai anyag rendellenes, túlzott használata során alakul ki. Az egyén a pszichoaktív anyagot folyamatosan használja annak ellenére, hogy az problémákat okoz. Orvosi értelemben függőséget fizikai függőségnél diagnosztizálnak,...Tovább olvasomszakközépiskola
A szakközépiskolának öt évfolyama van, amelyből három, az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési évfolyam, valamint további kettő, érettségi vizsgára felkészítő...Tovább olvasomduális szakképzés
A duális képzés a műszaki, informatika, agrár, természettudomány vagy gazdaságtudományok képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, szociális munka alapképzési és mesterképzési szakon zajlik. A szak tanterve szerint a gyakorlati képzés...Tovább olvasomcsaládi pótlék
Az állam által havi rendszerességgel, a gyermek nevelési, óvodáztatási, iskoláztatási költségeihez nyújtott univerzális, de a gyermekek száma, a család típusa, valamint a gyermek egészségi állapota szerint differenciált ellátás. , ami...Tovább olvasomorvosi titoktartási jog
A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátása során közreműködő személyek az ellátása során tudomásukra jutott adatokat csak az arra jogosult személlyel közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. Továbbá, joga van...Tovább olvasomalapfokú művészetoktatási intézmény
Az alapfokú művészetoktatási intézmény a zeneművészet, táncművészet, képző–és iparművészet, valamint a színművészet és bábművészet területei iránt érdeklődő tanulók számára biztosítja készségeik, képességeik fejlesztését. Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja...Tovább olvasomdisszertáció
A doktori értekezés vagy disszertáció a doktorandusz által készített írásmű, alkotás vagy munka, amellyel bizonyítja, hogy a fokozat követelményeihez mért tudományos feladat önálló megoldására képes. Egyes országokban/egyetemeken a „disszertáció” szót...Tovább olvasomdékán
A dékán a felsőoktatásban a professzornál magasabb, a rektornál alacsonyabb főiskolai vagy egyetemi beosztás neve Magyarországon. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján a felsőoktatási intézményekben – a szervezeti és működési...Tovább olvasomhelyettes szülő
Nevelőszülő lehet, aki a 24. életévét betöltötte, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt, büntetlen előéletű, a gondozásába helyezett gyermeknél legalább 18, de legfeljebb 50 évvel idősebb,...Tovább olvasomgyermekvédelmi gondoskodás
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi...Tovább olvasomfekvőbeteg-szakellátás
A fekvőbeteg-szakellátás a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ennek igénybevétele a beteg folyamatos ellátását végző orvos, a kezelőorvos vagy az arra feljogosított más személy beutalása, valamint a beteg...Tovább olvasom
