házi segítségnyújtás
Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás lényege ugyanis éppen az, hogy a rászoruló ember továbbra is önállóan, a saját otthonában élhessen, és ott kapjon segítséget a mindennapi feladatok elvégzéséhez, így például bevásárláshoz, csekkfeladáshoz, takarításhoz, mosakodáshoz, öltözködéshez, étkezéshez. Az ellátást a helyi önkormányzat köteles biztosítani a rászorulóknak, amihez támogatást – normatívát – kap az államtól.
Tudományterület:
Forrás:
a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 63.§-a
Szerző:
Relációk
ösztöndíj
Az ösztöndíj egyfajta pénzbeli támogatás valamilyen tanulmány, vagy kutató munka folytatásának segítésére, részleges, vagy teljes finanszírozására. A felsőoktatásért felelős miniszter évente – a felsőoktatási törvény 39. § (5) és (6)...Tovább olvasomméltányosság
Általános értelemben azt jelenti, hogy az adott ellátási rendszer (pl. egészségügy, iskoláztatás) valamely jellemzője társadalmilag igazságos módon oszlik el a társadalmon belül. A “társadalmilag igazságos” fogalma mögött többnyire valamilyen normatív...Tovább olvasomdependencia
Függőség, ami valamely kémiai anyag rendellenes, túlzott használata során alakul ki. Az egyén a pszichoaktív anyagot folyamatosan használja annak ellenére, hogy az problémákat okoz. Orvosi értelemben függőséget fizikai függőségnél diagnosztizálnak,...Tovább olvasomdoktori képzés
Az egyetemi diplomával – MA, MSC – rendelkezők felvételizhetnek az egyetemeken folyó doktori képzésben való részvételre. A doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni, a képzési idő nyolc félév. A...Tovább olvasomtársadalmi kohézió
A társadalmi kohézió egy állandósult folyamat, amelynek alapja, hogy az ember közösségi lény. A közösség tagjai értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. A...Tovább olvasommodulrendszerű szakképzés
Meghatározott, összekapcsolható egységekből (modulokból) álló képzési program, tananyag, amely lehetővé teszi a képzés kimeneti követelményének teljesítéséhez szükséges ismeretek részenkénti elsajátítását, biztosítja a szakmák közti átjárhatóságot, az eltérő tudásszintekhez, munkatapasztalatokhoz való...Tovább olvasomszakgimnázium
A szakgimnáziumnak szakmai érettségi végzettséget adó érettségire és ehhez kapcsolódó szakképesítés megszerzésére, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, valamint általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama és a szakképzésről...Tovább olvasomfelsőoktatási autonómia
A felsőoktatási intézményi autonómia önigazgatást jelent, legfontosabb funkciója az akadémiai szabadság őrzése. Az intézményi autonómia szélsőséges értelmezésben azt jelenti, hogy az intézmények teljesen szabadon dönthetnek, belső életüket teljesen szabadon szabályozhatják....Tovább olvasomnyugdíj
A nyugdíj olyan állandó vagy ideiglenes jellegű pénzbeli ellátás, amelyet a jogszabályok alapján meghatározott életkort és szolgálati időt elért vagy jelentős mértékű egészségkárosodást szenvedett biztosítottak, illetve haláluk esetén hozzátartozóik kapnak....Tovább olvasomorvosi titoktartási jog
A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátása során közreműködő személyek az ellátása során tudomásukra jutott adatokat csak az arra jogosult személlyel közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. Továbbá, joga van...Tovább olvasomélethosszig tartó tanulás
Az egész életen át tartó tanulás (angolul: Life Long Learning: LLL) stratégiájának lényege, hogy a társadalom tagjai maguk is aktívan járuljanak hozzá foglalkoztathatóságuk, alkalmazkodóképességük, társadalmi beilleszkedésük és egyéni kiteljesedésük javításához....Tovább olvasomközlevéltár
A közlevéltár a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.A nem selejtezhető (maradandó értékű) iratokat...Tovább olvasomfelnőttképzés
A felnőttképzés az iskolarendszeren kívüli képzést jelenti, mely szolgáltatásként, piaci alapon valósul meg. A 2013-tól hatályos felnőttképzési törvény csak azon képzők működését szabályozza, amelyek államilag elismert végzettségekre készítenek fel:Országos Képzési...Tovább olvasomEurópai Felsőoktatási Tér
A Bolognai Nyilatkozattal (1999) elindított és a miniszteri konferenciák keretében háromévenként értékelt bolognai folyamat összehasonlítható, összeegyeztethető és átfogó európai felsőoktatási rendszer kialakítását fogalmazta meg. Céljai: olyan egyetemi végzettségek rendszerének létrehozása,...Tovább olvasompártfogói felügyelet
A pártfogó felügyelői szolgálat célja a bűnismétlés kockázatának csökkentése és az, hogy segítséget nyújtson az elkövetőnek a társadalomba való beilleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A pártfogó felügyelői...Tovább olvasomrehabilitációs bizottság
A szakértői bizottsági „szolgáltatás” lényegét a komplex (gyógy)pedagógiai-pszichológiai és orvosi diagnosztikus tevékenység jelenti, amelynek összetett célja összetett: a) a különleges figyelmet igénylő gyermekek népességén belül a különleges bánásmódot igénylő gyermekek,...Tovább olvasomaddikció
Addikció alatt a drogok vagy a drogfogyasztással egyenértékű izgalmi helyzetek keresésének és a drogok fogyasztásának kényszeres viselkedésmintáját értjük, amelyet a drog hatásához kapcsolódó leküzdhetetlen vágy, valamint erős tendencia jellemez a...Tovább olvasomrehabilizációs ellátás
Megváltozott munkaképességű személyek ellátására az jogosult, akinek az egészségi állapota a komplex minősítés alapján 60 %-os, vagy kisebb mértékű, és a jogszabályban meghatározott egyéb jogosultsági feltételekkel is rendelkezik. Az ellátás...Tovább olvasomszabadidősport
Az egészségmegőrzés, egészségvédelem, az egészséges mozgásban gazdag életmód kialakítása céljából végzett sporttevékenység, mely aktív pihenést, felfrissülést, felüdülést, öröm -és közösségi élményt jelent az egyén számára. Jelentős szerepe van a mentális...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasom
