Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer
A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) az agrártámogatásokkal kapcsolatos eljárások során kötelezően és kizárólagosan használt országos földterület-azonosító rendszer. Azaz, a földterülethez részben vagy egészben kapcsolódó európai uniós támogatások igénylése során csak ennek az azonosítási rendszernek az adatait lehet használni. A MePAR adataival szemben nem lehet figyelembe venni, legyenek azok a mezőgazdasági táblák elhelyezkedésére, azonosító számára, vagy éppen a tábla területére vonatkozó adatok. A MePAR-t maguk a kérelmezők (gazdaságok) és az ellenőrzés során a hatóságk használják. Az Európai Unió az agrártámogatások vonatkozásában kötelező jelleggel előírta egy ilyen rendszer létrehzását. . A MePAR biztosítja a földterülethez kapcsolódó támogatások alapját képező mezőgazdasági táblák helyének egyértelmű azonosíthatóságát, valamint adataival segíti területük egyszerű és pontos megadását. Térinformatikai rendszerben és nyomtatott térképeken, térképhelyes légifelvétel háttérrel megjelenítve állnak rendelkezésre a kérelmezéshez szükséges és azt segítő adatok.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hatósági szerződés
A hatósági szerződés olyan közigazgatás jogi eszköz, közigazgatási szerződés, amit a közigazgatási hatósági eljárás során a közigazgatási hatóság és az ügyfél kötnek valamely közérdekű hatósági ügy rendezése érdekében. Amennyiben a...Tovább olvasomFejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer
Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer a fejlesztési források felhasználására vonatkozó eljárások során keletkező adatok egységes nyilvántartási rendszere. A FAIR célja, hogy összehangolja az uniós és hazai rendszert, a pályázatokhoz egyablakos...Tovább olvasomjoghatással járó mérés
Joghatással jár a mérés, ha annak eredménye az állampolgárok és/vagy jogi személyek jogát vagy jogi érdekeit érinti, különösen, ha a mérési eredményt mennyiség és/vagy minőség tanúsítására – a szolgáltatás és...Tovább olvasomutazásszervezői tevékenység
Olyan üzletszerű gazdasági tevékenység, amelynek keretében a vállalkozás személyszállítási, szállás- és egyéb turisztikai szolgáltatások (így különösen étkezés, idegenvezetés, szórakoztató, illetve kulturális program) közül legalább kettőnek az együttesét tartalmazó szolgáltatás összeállítását...Tovább olvasommérésügy
A mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosításával foglalkozó igazgatási terület. A mértékrendszerek kialakulását, országos, sőt nemzetközi egységesítését gyakorlati, gazdasági és társadalmi valós igények kényszerítették ki. A kutatási és...Tovább olvasommunkanélküliség
Közgazdasági értelemben akkor beszélünk munkanélküliségről, ha a munkaerő-piacon a kínálat meghaladja a keresletet. A munkaerő-piac integrálja a munka, mint termelési tényező, keresleti (vállalkozások) és kínálati (háztartások) oldalán megjelenő szereplőket. Itt...Tovább olvasompróbavásárlás
A fogyasztóvédelmi hatóság tevékenység egyik eszköze, amely a vállalkozás fogyasztók felé irányuló magatartását hivatott ellenőrízni. A próbavásárláshoz a fogyasztóvédelmi hatóság közreműködő személyt vehet igénybe. Próbavásárlás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság az...Tovább olvasomfoglalkoztatást helyettesítő támogatás
A szociális törvény alapján a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek részére nyújtható rendszeres pénzellátás, támogatás, amely a szociálisan rászorululó aktív korúak ellátását szolgálja. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának feltétele,hogy...Tovább olvasomálláskereső
Álláskereső az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik,aktívan állást keres, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, öregségi nyugdíjra nem jogosult,...Tovább olvasomkereső tevékenység
Minden olyan munkavégzés, amelyért díjazás jár, továbbá kereső tevékenységet folytatónak kell tekinteni azt is, aki egyéni vállalkozó, valamint aki gazdasági társaság tevékenységében személyes közreműködés vagy mellékszolgáltatás keretében történő munkavégzés útján...Tovább olvasomközfoglalkoztató
Közfoglalkoztató lehet, a helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint ezek jogi személyiséggel rendelkező társulása, költségvetési szerv (például: vízügyi igazgatóságok, erdőgazdaságok, nemzeti parkok), egyházi jogi személy, közhasznú jogállású szervezet,civil szervezet, állami és...Tovább olvasomvállalati szabványosítás
Egy adott szervezetben ismétlődő eljárásokra, gyártási technikákra, munkavégzési folyamatokra alkalmazott szabályrendszer, protokoll. A vállalati szabvány elősegíti a munkafolyamatok, eljárások és ismételten alkalmazható előírások bevezetésével a termelés korszerűsítését és a hatékonyság...Tovább olvasompénzügyi békéltető testület
A Pénzügyi Békéltető Testület a Magyar Nemzeti Bank szerveként működik és hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltató szervezetek, így bankok, egyéb hitelintézetek, biztosítók, pénzügyi vállalkozások, pénztárak, befektetési szolgáltatók...Tovább olvasomvállalkozás
Aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el. A vállalkozásokon belül el kell különíteni a termék gyártóját (valamint az importőrt), termék forgalomba hozóját,...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája, un. támogatott „tranzitfoglalkoztatás”, illetve fontos foglalkoztatáspoltikai eszöz, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatás alanyai a...Tovább olvasomfogyasztó
Az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Azaz...Tovább olvasomvámkontingens
Olyan mennyiséget jelent, amelyet meghatározott kedvezményes vám mellett lehet egy adott országba /vámterületre importálni. A kontingens kihasználását követően az áru ki- vagy beáramlása folytatódhat, de magasabb vámtétel mellett. Ez a...Tovább olvasompénzpiac felügyelet
A pénzpiac felügyelet két területe a mikro- és a makroprudenciális felügyelet. A pénzpiacfelügyelet feladata a pénzügyi közvetítőrendszer szilárd, átlátható és hatékony működésének, az abban közreműködő személyek és szervezetek prudens tevékenységének...Tovább olvasomüzleten kívüli kereskedelem
Olyan kiskereskedelmi tevékenység, amelynek keretében a kereskedő vagy nevében, illetve javára eljáró személy felkeresi a vásárlót és a vásárló lakásán, munkahelyén vagy más tartózkodási helyén vagy az e célból szervezett...Tovább olvasomálláskeresési segély
A nyugdíj előtti álláskeresési segély a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök közül az álláskeresési ellátások egyik formája. Célcsoportja a még aktív korú, de a nyugdíjkorhatár eléréséhez közel álló személyek. Célja, hogy azok...Tovább olvasom
