időbeli hatály
Azt mutatja meg, hogy az adott jogszabály melyik időszakra (-tól és/vagy -ig) vonatkozik, azaz mely időszakban bekövetkezett eseményekre vonatkozik. A jogszabályokat időbeli hatályuk kezdő időpontja szempontjából három csoportra oszthatók: visszaható hatályúak, keletkezésük pillanatától hatályosak és jövőbeli hatályúak. A jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének napját, amely a jogszabály kihirdetését követő valamely nap lehet. A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A visszaható (retroaktív) hatály azt jelenti, hogy a jogszabály keletkezése (kihirdetése) előtti eseményekre hatályos, korlátja, hogy a jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Szervezeti és működési szabályzat
A szervezet belső struktúráját, az egyes szervek, illetve szervezeti egységek egymáshoz való viszonyát, alá-, ill. fölérendeltségét, a szervezeti egységeket megjelenítő természetes személyek feladat- és hatáskörét állapítja meg. Az állami és...Tovább olvasomkizárás (jog)
A kizárási szabályok a tisztességes, tárgyilagos, elfogultságtól mentes, és pártatlan döntéshozatal érdekében meghatározzák azokat a körülményeket (feltételeket), amelyek fennállása esetén az adott személy, illetve szervezet nem vehet részt az eljárásban...Tovább olvasomjogalkotási terv
A Kormány jogalkotási terve tartalmazza, hogy az Országgyűlés soron következő rendes ülésszakához igazodóan az adott fél évben mely törvények és kormányrendeletek előkészítése várható. A Kormány jogalkotási tervét – a nemzetközi...Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasomjogorvoslat
Minden olyan eljárási cselekmény, amely valamely sérelmes, hibás vagy hiányos (vagy annak vélt) döntés megtámadására irányul az ügyfél vagy az erre jogosult más személy, szerv részéről, azzal a céllal, hogy...Tovább olvasomtanácsnok
A képviselő-testület a polgármesternek vagy bármely önkormányzati képviselőnek a javaslatára – minősített többséggel – az önkormányzati képviselők közül tanácsnokokat választhat. A tanácsnok felügyeli a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátását....Tovább olvasomideiglenes biztosítási intézkedés
A hatóság a pénzkövetelés biztosítását vagy meghatározott dolog zárlatát ideiglenes biztosítási intézkedésként az erre okot adó körülmények felmerülésétől számított öt napon belül az ügy érdemében való döntéshozatalt megelőzően is elrendelheti,...Tovább olvasomtelepülési önkormányzat
Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek. A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat. Az Mötv. a települési önkormányzat fogalmát nem...Tovább olvasomhipotézis (jog)
A jogi norma egyik eleme, jelentése feltételezés, tényállás. A szabályozott magatartás lehetséges tulajdonságait, jellegzetességeit tartalmazza, azaz egy feltételezett esetet, mint tényállást rögzít. A hipotézis nem a szabályosnak tartott magatartást írja...Tovább olvasomtársadalmi egyeztetés
A társadalmi egyeztetés célja, hogy a lehető legtöbb vélemény becsatornázásával és mérlegelésével megalapozott jogszabályok születhessenek. Társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvény, a kormányrendelet, a miniszteri rendelet tervezetét és indokolását. Nem...Tovább olvasomkérelemre induló jogorvoslat
A közigazgatási hatósági eljárás során kérelemre induló jogorvoslati eljárások a fellebbezési eljárás, a bírósági felülvizsgálat, az újrafelvételi eljárás, az Alkotmánybíróság határozata alapján indítható eljárás. Az ügyféli kezdeményezésre megnyíló jogorvoslati lehetőségek...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomáltalános egyeztetés
A társadalmi egyeztetés egyik formája, amely a hivatalos honlapon megadott elérhetőségen keresztül biztosított véleményezést jelenti, amely meghatározott jogszabályok esetében kötelező. A hivatalos honlapon közzé kell tenni a társadalmi egyeztetésre bocsátott...Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomdiszpozíció (jog)
A jogi norma egyik szerkezeti eleme, jelentése rendelkezés. A diszpozíció, mint rendelkezés, előírás (rendelkező rész) tartalmazza, hogy egy magatartás kötelező, illetőleg lehetséges, vagy akár tilos. Ez alapján a rendelkező rész...Tovább olvasombiztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomegyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges....Tovább olvasomfellebbezés elbírálására jogosul szerv
Az ügyfél jogorvoslathoz való jogának érvényesülése érdekében – az olyan ügyek kivételével, amelyekben törvény alapján nincs helye fellebbezésnek – az elsőfokú hatáskört és a szervezetrendszert úgy kell kialakítani, hogy legyen...Tovább olvasomközigazgatási szerv
A közszolgálati jogviszony esetében az államigazgatási és önkormányzati szervek, valamint ide tartozik a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az Alapvető...Tovább olvasomönkormányzáshoz való jog
A helyi választópolgárok közösségét megillető jog, amely lehetővé teszi a helyi közügyek önálló és demokratikus intézését választópolgárok helyi közössége – közvetlenül, illetőleg a választott képviselők – útján. A helyi önkormányzás...Tovább olvasom
