dokumentumhitelesítés (azonosítás)
Az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés (AVDH) olyan központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ), amely keretében a szolgáltató az ügyfél által rendelkezésre bocsátott nyilatkozatot az általa igazolt személyhez rendeli, majd a személyhez rendelést hitelesen igazolja. A személyhez rendelésről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba kapcsolt záradékba foglalja és azt a rendelkezésre bocsátott nyilatkozattal együtt szervezeti aláírással (bélyegzővel) és időbélyegzővel hitelesíti. A szolgáltatás révén igénybe vehető rendszer feladata az elektronikus aláírással nem rendelkező felhasználók számára elektronikusan aláírt dokumentumok létrehozása a közigazgatási ügyintézésben való felhasználásra. Az elektronikus aláírást így egy harmadik fél hozza létre. Az AVDH szolgáltatás csak az elektronikus ügyintézés szakrendszerén keresztül érhető el a felhasználók számára. A szolgáltató az azonosítás és hitelesítés közben adatkezelést is végez.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
vírus
A vírus olyan önmagát reprodukálni képes program, amely úgy fertőz meg más programokat, hogy azok tartalmazzák a vírus egy – esetleg megváltoztatott – új példányát. A rosszindulatú programok (malware-ek), köztük...Tovább olvasomlevelező rendszer
A levelezéshez levelező programra van szükség, amely lehet telepítve a saját számítógépünkre, vagy lehet weben elérhető (webmail). A levelező rendszerek alapfunkciói: levélírás, levelek küldése, a beérkezett levelek fogadása és megtekintése,...Tovább olvasomSZEÜSZ
Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) az elektronikus azonosítási szolgáltatás, a biztonságos kézbesítési szolgáltatás, az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható, jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás, valamint a 451/2016....Tovább olvasomközigazgatási informatika
Az informatika a számítógépes információrendszerek tudománya, amely elméletet, szemléletet és módszertant ad e rendszerek tervezéséhez, fejlesztéséhez, szervezéséhez és üzemeltetéséhez a hatékonyabb működés érdekében. Magába foglalja az információ feldolgozásának, tárolásának és...Tovább olvasominformatikai biztonság
Az informatikai biztonság (elektronikus információs rendszer biztonsága) az elektronikus információs rendszer olyan állapota, amelyben annak védelme az elektronikus információs rendszerben kezelt adatok bizalmassága (confidentiality), sértetlensége (integrity) és rendelkezésre állása (availability)...Tovább olvasomszemélyes csatorna
A személyes csatorna, mint két, vagy több ember közötti közvetlen kommunikáció, a hivatal és az ügyfél közötti kapcsolattartás hagyományos formája. Az ügyfélcsatornák közül még mindig kiemelt jelentőséggel bír a személyes...Tovább olvasominformatikai felhő
A számítási felhő egy informatikai modell, melyben általános és kényelmes hálózati hozzáférést kapunk testre szabható, megosztott számítógépes erőforráskészletekhez (pl. hálózat, szerver, tárhely, alkalmazások, szolgáltatások). Az erőforrások foglalása gyors, egyszerű, és...Tovább olvasomzárt szoftver
Szerzői jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és...Tovább olvasomelektronikus közszolgáltatás
Elektronikus közszolgáltatás fogalmát 2009-ben vezette be az Ekszt. Az elektronikus közszolgáltatás fogalma kiterjed a törvény által elektronikus szolgáltatás nyújtására kötelezettek, valamint az egyéb elektronikus szolgáltatást nyújtó szervezetek törvényben szabályozott hatósági...Tovább olvasomhiperhivatkozás
A hiperhivatkozás egy link (ugrópont), amely a hiperszöveges rendszerek, dokumentumok elemeit, objektumait köti össze. A hiperhivatkozások értelmezéséhez, használatához számítógépes alkalmazások szükségesek. Hiperhivatkozásokkal leggyakrabban a weben találkozhatunk. A hiperhivatkozások biztosítják a...Tovább olvasomrendelkezésre állás
Rendelkezésre állás: az elektronikus információs rendszerek az arra jogosult személyek számára történő elérhetőségének és az abban kezelt adatok felhasználhatóságának a biztosítása. A rendelkezésre állás tehát annak a biztosítása, hogy az...Tovább olvasomnyílt adat
Nyílt adatoknak vagy nyílt hozzáférésű adatoknak (open data) nevezzük azokat az információkat, amelyeket bárki szabadon – szerzői jogi, szabadalmi, vagy bármely más korlátozásoktól mentes módon – megismerhet, felhasználhat vagy újrahasznosíthat....Tovább olvasomweblap
Gyakran szinonimaként használjuk a webhely, weblap, weboldal és honlap szavakat, bár különböznek egymástól. A webhely (website) egy adott IP-címen (adott tartományban) található weboldalak összessége, amelyeket hiperhivatkozások kötnek össze. A weblap/weboldal...Tovább olvasomkriptográfiai kulcs
A kriptográfiai kulcs olyan kriptográfiai transzformációt vezérlő egyedi jelsorozat, amelynek ismerete a kriptográfiai transzformáció elvégzéséhez, különösen az elektronikus aláírás vagy bélyegző előállításához vagy ellenőrzéséhez szükséges. Az e-aláírás szolgáltatás igénylésekor (pl....Tovább olvasomintranet
Az intranet egy hálózaton belüli hálózat. Az intranet az interneten megszokott eszközöket biztosítja a vállalaton, intézményen belüli használatra, de amíg az internet nyílt, az intranetet csak a belső szervezet jogosultságokkal...Tovább olvasomközponti érkeztetési ügynök
A központi érkeztetési ügynök (KÉÜ) szolgáltatás (KEÜSZ) jogszabályi előírás vagy közfeladatot ellátó szervvel történő megállapodás alapján a közfeladatot ellátó szerv számára ellátja a szerv részére elektronikus úton érkezett küldemények átvételével,...Tovább olvasomVoIP
Az internetprotokoll (IP) feletti hangátvitel (VoIP) a kommunikáció olyan formája, ahol a hagyományos telefon helyett a beszélgetés IP alapú hálózaton folyik. Az IP-telefonnak létezik hardveres és szoftveres változata is. Az...Tovább olvasominformációtechnológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. Az IT kiterjed az információ teljes feldolgozási folyamatára (az információ kinyerésére, keresésére, feldolgozására, megjelenítésére és...Tovább olvasombig data
A Big Data kifejezés a világszerte és folyamatosan előállított óriási mennyiségű adatmennyiségre utal. Az előállított és tárolt adatok mennyisége egyre gyorsabban duplázódik (adatrobbanás). Az adatok számos forrásból származhatnak, pl. közösségi...Tovább olvasomkormányzati felhő
A Kormányzati Felhő (KOF) egy egységes, központosított, rendszeres biztonsági audittal üzemeltetett, virtuális infokommunikációs infrastruktúra, ahol az operációs rendszer és alkalmazások üzemeltetője továbbra is a közigazgatási szervezet marad. A felhőalapú szolgáltatás...Tovább olvasom
