hatósági szerződés
A határozatot helyettesítő megállapodás az ügyfél és a hatóság között. Nem a hatóság egyoldalú döntése, hanem a hatóság és az ügyfél között létrejött megállapodás. Ha jogszabály lehetővé teszi, az elsőfokú hatóság a hatáskörébe tartozó ügynek a közérdek és az ügyfél szempontjából is előnyös rendezése érdekében határozathozatal helyett az ügyféllel hatósági szerződést köthet. Hatósági szerződés csak írásban köthető. A hatósági szerződés tartalmazza a szerződő felek adatait, a szerződés tárgyát, a kapcsolattartás módját, a felmondási okokat, a szerződésszegésnek minősülő magatartásokat és jogkövetkezményeit, valamint indokolt esetben az ellenőrzést. Ha az ügyfél a szerződésben foglaltakat megszegi, a hatóság mérlegeli, hogy hivatalból megindítja eljárását, intézkedik a végrehajtás megindítása iránt, vagy a hatósági szerződés módosítását kezdeményezi. Ha a hatósági szerződésben foglaltakat a hatóság nem teljesíti, az ügyfél a közigazgatási ügyekben eljáró bírósághoz fordulhat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
szervi hatály
A szervi hatály azt mutatja meg, hogy a jogszabály melyik állami (önkormányzati) szervekre vonatkozik, azaz ír elő a részükre hatáskört, jogalkotási vagy jogalkalmazási kötelességet, illetve biztosít jogot. A szervi hatály...Tovább olvasomilletékesség (jog)
Az ügyek földrajzi alapú megosztása egy adott állam azonos hatáskörű szervei között, vagyis arra a kérdésre ad választ, hogy az azonos hatáskörű szervek közül egy konkrét ügyben, adott területen (például...Tovább olvasomhatósági ügy
Közigazgatási hatósági ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést vége,...Tovább olvasomidézés (jog)
Hatósági kötelezés arra nézve, hogy annak, akinek személyes meghallgatása az eljárás során szükséges, meghatározott határnapon vagy határidőn belül a hatóság előtt vagy a hatóság által megjelölt helyen jelenjék meg. Az...Tovább olvasompénzfizetési kötelezettség végrehajtása
A közigazgatási végrehajtás során a pénzfizetési kötelezettség végrehajtására elsősorban a biztosítási intézkedés során lefoglalt, pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeget kell végrehajtás alá vonni. Ha ez az összeg a követelést nem vagy...Tovább olvasomközigazgatási hatóság kártérítési felelőssége
Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére. A közigazgatási hatóság a nem jogszabályszerű eljárással okozott kárt a polgári jog szabályai...Tovább olvasomközüzem
Közszolgáltatást teljesítő köztulajdonban levő jogi személy, vállalat, gazdasági társaság. A közüzem feladata a közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatások folyamatos biztosítása: energiaszolgáltatás (villany-, gázszolgáltatást), vízellátás, csatornázás, helyi személyszállítás szolgáló tömegközlekedés, köz- és...Tovább olvasomjogalkotási terv
A Kormány jogalkotási terve tartalmazza, hogy az Országgyűlés soron következő rendes ülésszakához igazodóan az adott fél évben mely törvények és kormányrendeletek előkészítése várható. A Kormány jogalkotási tervét – a nemzetközi...Tovább olvasomtörvényesség, joghoz kötöttség alapelve
A közigazgatási jog egyik legfontosabb jellemzője a közigazgatási hatóságok által kibocsátott aktusok joghoz kötöttsége. Amennyiben a hatóság egy ügyben döntést hoz, annak meg kell felelnie az (ágazati vagy más néven...Tovább olvasomegyszerűsített jegyzőkönyv
A hatóság egyszerűsített jegyzőkönyvet készít, ha jegyzőkönyv – az ügyfél vagy az eljárási érintett személy erre irányuló kérelme vagy a jegyzőkönyvkészítést indokolttá tévő körülmények hiányában – nem készül. Az egyszerűsített...Tovább olvasomRegionális Államigazgatási Kollégium
Megszűnt fórum. Korábbi a regionális államigazgatási, illetve közigazgatási hivatal vezetője által megalakított testület volt. Tagjai a régió területén működő területi államigazgatási szervek vezetői voltak. Fontos szerepet játszott a szervek közötti...Tovább olvasomformális jogforrás
Az a forma, amelyben a jog megjelenik és megismerhető, a jogalkotási folyamat eredménye. Az Alaptörvény mellett, három fő csoportja az uniós jog, a jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszközök. Jogszabály...Tovább olvasomhatásosság
Azt fejezi ki, hogy egy adott tevékenységnek, erőfeszítésnek van-e hatása, kimenete, eredménye, megtörténik-e az a várt változás, ami miatt lépéseket tettünk. Az, hogy egy erőfeszítésnek van hatása, elérte a kívánt...Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasomönálló község alakítása
A választópolgárok kezdeményezésére, helyi népszavazás alapján új község alakítható az olyan – földrajzilag és építészetileg – elkülönült, lakott településrészből, amely választópolgárainak közössége képes a helyi önkormányzás jogának önálló gyakorlására, a...Tovább olvasomországgyűlési állandó bizottság
Az állandó bizottság az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben ügydöntő, valamint a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely meghatározott hatáskörét gyakorolja. Az állandó...Tovább olvasomjogviszony
A jogalanyok jogosultságainak és jogi kötelezettségeinek konkrét kölcsönös, jog által szabályozott viszonya. A jogviszony három eleme: az alanya, tárgy és tartalma. A jogviszonyalanyai a jogalanyok, jogképességgel rendelkező természetes és jogi...Tovább olvasomfellebbezési eljárás
Nem jogerős hatósági döntések elleni átszármaztató hatályú rendes jogorvoslat. Tárgya az első fokú döntés: határozatok ellen korlátlanul, végzések ellen a törvényben írt kivételekkel van helye, így például az eljárásvezető végzések...Tovább olvasomáttétel (közig.)
Ha a jogalkalmazó szerv megállapítja, hogy az adott ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben eljárni jogosult fórumhoz, a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel...Tovább olvasomhelyben szokásos mód
Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének a törvényben meghatározott, a helyi viszonyokhoz igazodó formája. Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott...Tovább olvasom
