személyi hatály
A jogszabály személyi hatálya Magyarország, vagy helyi önkormányzati rendelet esetében a helyi önkormányzat területén a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint Magyarország területén kívül a magyar állampolgárokra terjed ki. A jogszabály területi, illetve személyi hatályát a jogszabályban az önkormányzati társulások esetében, valamint akkor kell kifejezetten meghatározni, ha ettől eltérő személyi körre terjed ki. Nem kell a jogszabályban a jogszabály személyi hatályáról külön rendelkezni, ha az a jogszabály egyéb rendelkezései alapján egyértelmű. Nem lehet a jogszabály személyi hatályáról szóló rendelkezések között a jogszabály végrehajtásáért felelős, a jogszabály alapján feladat- és hatáskörrel rendelkező állami szervek köréről rendelkezni, kivéve, ha a feladat- és hatáskörök telepítése a jogszabály más rendelkezéseiben nem szabályozható egyértelműen.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jóhiszeműen szerzett jog védelme
A kérelemre induló közigazgatási hatósági eljárások mindig valamilyen jog megszerzésére irányulnak. Amennyiben a hatóság a döntésében akként dönt, hogy az ügyfél a döntéssel megszerzi, és az alapján gyakorolhatja a szóban...Tovább olvasomvisszaható hatály
Az időbeli hatály speciális esete. A visszaható (retroaktív) hatály azt jelenti, hogy a jogszabály keletkezése (kihirdetése) előtti eseményekre hatályos. A visszaható hatály vonatkozhat lezárt vagy folyamatban lévő jogviszonyokra is. A...Tovább olvasomminiszterelnöki biztos
A miniszterelnök – normatív utasításával – a feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszterelnöki biztost nevezhet ki. A miniszterelnök rendeletben irányítási jogkörrel ruházhatja fel a miniszterelnöki biztost. Megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb...Tovább olvasomvégzés
A közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban a hatósági határozatnál kisebb jelentőségű kérdésekben hozott, nem érdemi döntés. Hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során eldöntendő egyéb kérdésekben pedig végzést...Tovább olvasomhatáskörelvonás
A közigazagtási hatósági eljárás egyik garanciális és a jogállamisággal összefüggő alapelve és követelménye, amely szerint a hatóságtól a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el. Nem minősül a hatáskör elvonásának, ha...Tovább olvasomtelepülési önkormányzat
Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek. A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat. Az Mötv. a települési önkormányzat fogalmát nem...Tovább olvasomKúria önkormányzati tanácsa
A Kúrián működő, három bíró tagból álló tanács, amelynek feladata a jogszabálysértő önkormányzati rendelet – magasabb szintű jogszabályba ütközés szempontjából történő – felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárás, valamint a helyi önkormányzat...Tovább olvasomközhatalom
Olyan eszközrendszer, amelynek birtokában az állami szervek a társadalom többi tagjával szemben felléphetnek, és akaratukat rájuk kényszeríthetik. A közhatalom (imperium) a jogalkotásra jogosult szervek és a jogalkalmazásra jogosult szervek hatásköre....Tovább olvasomjogerő
Jogi hatás, amely azt eredményezi, hogy a bírósági vagy hatósági döntés – törvényben meghatározott kivételekkel – jogorvoslattal megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható. A határozat a jogerőre emelkedését követően nem támadható meg...Tovább olvasomtársadalmi egyeztetés
A társadalmi egyeztetés célja, hogy a lehető legtöbb vélemény becsatornázásával és mérlegelésével megalapozott jogszabályok születhessenek. Társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvény, a kormányrendelet, a miniszteri rendelet tervezetét és indokolását. Nem...Tovább olvasomvégrehajtás megindítása
Az elsőfokú hatóság hivatalból indult eljárásban hivatalból, kérelemre indult eljárásban az ügyfél kérelmére vizsgálja, illetve vizsgálhatja a végrehajtható döntésben elrendelt kötelezettség teljesítését. Ha a teljesítés a rendelkezésre álló adatokból nem...Tovább olvasomügyvezető miniszterelnök
Ha a miniszterelnök megbízatása lemondásával vagy az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja hatáskörét, miniszter felmentésére vagy új miniszter kinevezésére azonban...Tovább olvasomtörvényjavaslat
Az Országgyűlés hatáskörébe tartozó jogszabály megalkotása iránti javaslat, amely tartalmazza a törvény javasolt címet, a normaszöveget és az indokolást. Törvényt a köztársasági elnök, a kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely...Tovább olvasomtanácsnok
A képviselő-testület a polgármesternek vagy bármely önkormányzati képviselőnek a javaslatára – minősített többséggel – az önkormányzati képviselők közül tanácsnokokat választhat. A tanácsnok felügyeli a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátását....Tovább olvasomalanyi hatály
Az érvényesség személyi alkalmazását, viszonylagosságát mutatja meg. Azt határozza meg, hogy valamely jogforrás, jogszabály kikre vonatkozik, kik esetében alkalmazandók. Vannak jogszabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, ha a jogalanyiság általános feltételei fennállnak....Tovább olvasomkormánykabinet
A Kormány kiemelt fontosságú társadalompolitikai, gazdaságpolitikai vagy nemzetbiztonsági ügyekben a Kormány ülései előtti állásfoglalásra kabinetet hozhat létre. A kabinet tagjai a feladatkörükben érintett miniszterek, valamint a miniszterelnök által kijelölt személyek....Tovább olvasomLegfelsőbb Bíróság
Már nem létező bírósági fórum. Helyét és funkcióját 2012-ben a Kúria vette át, mint legfőbb bírósági szerv, amely a büntetőügyben, magánjogi jogvitában és közigazgatási ügyben való döntés mellett biztosítja a...Tovább olvasomvégrehajtási szakasz
A közigazgatási hatósági eljárás egyik lehetséges, utolsó szakasza, amelyben az arra feljogosított hatóságok a jogszabályban meghatározott eljárási cselekmények foganatosításával gondoskodnak a végrehajtható döntésben megállapított kötelezettségek megvalósításáról: pénzfizetési kötelezettség vagy meghatározott...Tovább olvasomügyészi fellépés
A Ket. rendszerében a hivatalból induló döntésfelülvizsgálati eljárások egyik formája. Az ügyész ellenőrzi a közigazgatási hatóságok, valamint a bíróságon kívüli más jogalkalmazó szervek által hozott egyedi, bíróság által felül nem...Tovább olvasomRegionális Államigazgatási Kollégium
Megszűnt fórum. Korábbi a regionális államigazgatási, illetve közigazgatási hivatal vezetője által megalakított testület volt. Tagjai a régió területén működő területi államigazgatási szervek vezetői voltak. Fontos szerepet játszott a szervek közötti...Tovább olvasom
