szolgáltatás
A szolgáltatás megjelenik a polgári jogban és a közigazgatási jogban is elsősorban a szerződésekkel összefüggésben. A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. Azaz a szerződéssel kikötött szolgáltatásért alapesetben ellenszolgáltatás jár. A vásárlás során a fogyasztó és a vállalkozás között létrejött szerződés tárgya is lehet szolgáltatás. E szerint szolgáltatás alatt kell érteni a termék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenységet, amely a megrendelő, illetve megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában. A szolgáltatás vásárlása esetén is megilletik a fogyasztót a fogyasztóvédelmi jogok.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
munkaügyi szakterület
A munkaerő-piaci folyamatok szabályozásának egyik területe, amelynek elsődleges célja a legális foglalkoztatás elősegítése és a munkavállaló és munkáltató jogi védelmének elősegítése az állami szabályozás és hatósági tevékenység által. Az állam...Tovább olvasomversenypolitika
A verseny védelmét szolgáló közpolitika a versenypolitika. A piacokon folyó verseny kulcsfontosságú a jó gazdasági teljesítmény elérése és fenntartása , illetve a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme érdekében. A piaci szereplőknek...Tovább olvasomvásárlók könyve
Az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen elhelyezett dokumentum, amelybe a vásárlók bejegyezhetik az üzlet működésével kapcsolatos panaszaikat, bejelentéseiket és javaslataikat. A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni...Tovább olvasomKözös agrárpolitika
Az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) részeként kerülnek megfogalmazásra a mezőgazdasági termelésre, vidékfejlesztésre, birtokpolitikára, állat-növényegészségügyre, illetve az élelmiszerekre vonatkozó szabályok. Ezeken a szakmai területeken az Európai Unió elsősorban irányelveket alkot,...Tovább olvasomtisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
A fogyasztókat védő jogszabályok tiltják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot ,amelynek alkalmazása során a kereskedő nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal...Tovább olvasomjoghatással járó mérés
Joghatással jár a mérés, ha annak eredménye az állampolgárok és/vagy jogi személyek jogát vagy jogi érdekeit érinti, különösen, ha a mérési eredményt mennyiség és/vagy minőség tanúsítására – a szolgáltatás és...Tovább olvasomKözponti Piacfelügyeleti Információs Rendszer
Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer (KPIR) piacfelügyeleti hatóságok által végzett piacfelügyeleti ellenőrzéssel kapcsolatos adatok és beszerzett dokumentumok feldolgozására és nyilvántartására szolgáló adatbázis. A rendszer biztosítja, hogy a piacfelügyeleti programokkal és a...Tovább olvasomkartell
A kartell olyan versenytárs vállalatok és/vagy azok érdekképviseleti szervei közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatását vagy korlátozását célozza. A kartell megállapodás célozhatja az (1) árpolitika összehangolását (a versenytársak megállapodhatnak,...Tovább olvasommunkavédelmi szakterület
A munkaerő – piaci folyamatok szabályozásának egyik területe, amelynek elsődleges feladata a munkát végző személyek fizikai biztonságának, egészségvédelmének garantálása. A munkavédelemi szakterület a munkát végzők egészségének megőrzését, munkavégzés képességének megóvását...Tovább olvasomnemzetközi szabványosítás
A nemzetközi szabvány olyan szabvány, amelyet nemzetközi szabványosító vagy szabványügyi szervezet fogadott el és tett a közösség számára hozzáférhetővé. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezetek az ISO (International Organization for Standardisation’ /Nemzetközi...Tovább olvasomközfoglalkoztató
Közfoglalkoztató lehet, a helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint ezek jogi személyiséggel rendelkező társulása, költségvetési szerv (például: vízügyi igazgatóságok, erdőgazdaságok, nemzeti parkok), egyházi jogi személy, közhasznú jogállású szervezet,civil szervezet, állami és...Tovább olvasommozgóbolt
A mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi tevékenység a termékek árusításának speciális formája, amikor a termékek értékesítése gépjárművön üzemeltetett vagy gépjárművel vontatott kiskereskedelmi árusítóhelyen történik. Mozgóbolt útján forgalmazható termékek körére és a...Tovább olvasomfúzió (vállalkozás)
A vállalkozások fúziójáról beszélünk, ha vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre. Ez többféle módon valósulhat meg: két vagy több előzőleg egymástól független vállalkozás(rész) összeolvadásával vagy beolvadással, az egyik vállalkozás közvetlen vagy...Tovább olvasomfogyasztóvédelmi referens
A fogyasztóvédelmi referens feladata a vállalkozás fogyasztókat érintő tevékenységének figyelemmel kísérése, a vállalkozás alkalmazottai részére a fogyasztóvédelmi szemlélet erősítését, valamint a fogyasztóvédelmi szabályok ismeretének elmélyítését elősegítő fogyasztóvédelmi tárgyú oktatás, képzés...Tovább olvasominformációs aszimmetria
Akkor áll fenn, ha a tranzakció (vásárlás, szerződéskötés) során a részt vevő felek egyike több, vagy pontosabb információval rendelkezik az adott termékről, szolgáltatásról vagy a vásárlás körülményeiről, mint a másik....Tovább olvasommunkaközvetítés
Az állami szervek vagy magán vállalkozások által nyújtt olyan szolgáltatások összessége, amely arra irányul, hogy elősegítse a munkát keresők és a munkát kínálók találkozását foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítése céljából, ideértve...Tovább olvasomközérdekű bejelentés
A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat. A közérdekű bejelentést...Tovább olvasomKözösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer
Az Európai Bizottság veszélyes termékek bejelentésére létrehozott adatbázisa (angol mozaikszóval: RAPEX) Jelenleg harmincegy ország piacfelügyeleti hatóságától érkeznek információk a rendszerbe. Az Európai Unió valamennyi tagállama valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia...Tovább olvasomautomatából történő értékesítés
Az üzleten kívüli kiskereskedemi értékesítés egy speciális formája, melynek részletes szabályait a kereskedelemről szóló joganyag szabályozza. A fogyasztók védelme érdekében az autómatából forgalmazható termékek körét a jogszabály korlátozza. (pl. automatából...Tovább olvasomversenyfelügyeleti eljárás
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hatáskörébe tartozó, a versenytörvényben és az uniós versenyszabályokban tilalmazott piaci magatartások, így az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a versenykorlátozó...Tovább olvasom
