mérésügy
A mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosításával foglalkozó igazgatási terület. A mértékrendszerek kialakulását, országos, sőt nemzetközi egységesítését gyakorlati, gazdasági és társadalmi valós igények kényszerítették ki. A kutatási és fejlesztési, gyártási, kereskedelmi környezet színvonalának emelése, továbbá az iparú országokkal kiépülő gazdasági kapcsolatok bővítésének feltétele a mérési módszerek és mértékegységek összehangolása.
Tudományterület:
Forrás:
A mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény preambulum, Kovács Éva (2016):Iparigazgatás. In: Szakigazgatási ismeretek tananyag a kormányablak ügyintéző képzéséhez - egyedi ügyek és élethelyzetek. Budapest, NKE 2016.
Szerző:
Relációk
fogyasztóvédelem
A gazdaságpolitika kiemelt terüle, melynek célja a fogyasztók gazdasági érdekeinek, testi épségének, biztonságágának védelme. Feladata, hogy biztosítsa a tisztességes kereskedelmi gyakorlatot, a vásárlók megtévesztésének, félrevezetésének megakadályozása, illetve a fogyasztónak a...Tovább olvasomversenyfelügyeleti eljárás
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hatáskörébe tartozó, a versenytörvényben és az uniós versenyszabályokban tilalmazott piaci magatartások, így az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a versenykorlátozó...Tovább olvasomkereskedelmi nyilvántartás
A kereskedelmi hatóság a kereskedelmi tevékenységek átláthatósága, a kereskedelmi tevékenységek ellenőrízhetősége végett nyilvántartást vezet a kereskedelmi tevékenységet és kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozásokról, úgy mint: a) a kereskedőkről, ...Tovább olvasombányászat
A bányászat a nemzetgazdaság egy kiemelkedő területe, ami magában foglalja az ásványi nyersanyagok kutatását, feltárását és kitermelését,a geotermikus energia kutatását, kitermelését, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelését. Az állam...Tovább olvasomfogyasztó
Az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Azaz...Tovább olvasommunkavédelmi szakterület
A munkaerő – piaci folyamatok szabályozásának egyik területe, amelynek elsődleges feladata a munkát végző személyek fizikai biztonságának, egészségvédelmének garantálása. A munkavédelemi szakterület a munkát végzők egészségének megőrzését, munkavégzés képességének megóvását...Tovább olvasomfoglalkoztatást helyettesítő támogatás
A szociális törvény alapján a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek részére nyújtható rendszeres pénzellátás, támogatás, amely a szociálisan rászorululó aktív korúak ellátását szolgálja. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának feltétele,hogy...Tovább olvasomelállási jog
Az elállási jog a vásárlástól való elállást jelenti, azaz a fogyasztó a termék vételárát visszakérheti és termék visszaszolgáltatása esetén. Ennek két formája van a hazai jog szerint. (1) Az egyik...Tovább olvasomversenypolitika
A verseny védelmét szolgáló közpolitika a versenypolitika. A piacokon folyó verseny kulcsfontosságú a jó gazdasági teljesítmény elérése és fenntartása , illetve a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme érdekében. A piaci szereplőknek...Tovább olvasommozgóbolt
A mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi tevékenység a termékek árusításának speciális formája, amikor a termékek értékesítése gépjárművön üzemeltetett vagy gépjárművel vontatott kiskereskedelmi árusítóhelyen történik. Mozgóbolt útján forgalmazható termékek körére és a...Tovább olvasomjótállási jegy
Kötelező jótállás esetében a vállalkozás köteles jótállási jegyet átadni a fogyasztónak, amely alapján a fogyasztó később , a meghatározott jótállási határidő végéig a jótállási igényét a vállalkozás felé érvényesítheti. A...Tovább olvasomvámkontingens
Olyan mennyiséget jelent, amelyet meghatározott kedvezményes vám mellett lehet egy adott országba /vámterületre importálni. A kontingens kihasználását követően az áru ki- vagy beáramlása folytatódhat, de magasabb vámtétel mellett. Ez a...Tovább olvasomutazásközvetítői tevékenység
Olyan üzletszerű gazdasági tevékenység, amelynek keretében a vállalkozás utazási szolgáltatás nyújtására az utazásszervező megbízása alapján, annak nevében szerződések kötését végzi. A kereskedelmi törvény értelmében az utazásközvetítői tevékenység kereskedelmi jellegű turisztikai...Tovább olvasomügyleti döntés
A fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. A tisztességes kereskedelmi gyakorlat megköveteli, hogy a...Tovább olvasomEurópai Fogyasztói Központ
Az Európai Fogyasztói Központ (EFK) az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (ECC-Net) hazai tagja. Az Európai Unió valamennyi tagállamában – így Magyarországon is –, valamint Izlandon és Norvégiában működnek a nemzeti...Tovább olvasomiparpolitika
Az iparpolitika a gazdaságpolitika részterülete,amely a bányászattal, a feldolgozóiparral, valamint az energiagazdálkodással kapcsolatos állami cselekvésprogramot; az ilyen ipari tevékenység formák folytatására vonatkozó szabályokat, előírásokat (pl. ipari létesítmények építésének és üzembe...Tovább olvasommunkaerő-piaci szolgáltatás
Olyan szolgáltatások összessége, amelynek célja a munkát keresők és a munkát kínálók találkozásának elősegítése. A szolgáltatások olyan egyéni vagy csoportos tanácsadási formák, amelyek az ügyfeleknek szóló, személyre szabott problémakezelést jelentik....Tovább olvasomáru
A termék, az ingatlan és a vagyoni értékű jog, valamint a szolgáltatás, ami kereskedelmi ügyletek és kereskedelmi kommunikáció tárgya. A kereskedelmi előírások és a fogyasztóvédelmi szabályok részletesen előírják az áru...Tovább olvasomközérdekű bejelentés
A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat. A közérdekű bejelentést...Tovább olvasomszálláshely szolgáltatás
Olyan üzletszerű gazdasági tevékenység, amelynek keretében a vállalkozás nem huzamos jellegű, éjszakai ott-tartózkodást, pihenést is magában foglaló tartózkodás céljára szálláshelyet nyújt. A kereskedelmi törvény értelmében a szálláshely szolgáltatás kereskedelmi jellegű...Tovább olvasom
