új-zélandi segélyezési rendszer
Új-Zélandon a harmincas évekig nyugdíjat csak idősek, rokkantak, vakok, özvegyek, és a bányászok kaphattak és a családi támogatásoknak is csak egy korlátozott rendszere működött. A gazdasági válság negatív következményei arra sarkalták az ország akkori vezetőit, hogy olyan szociális ellátórendszert hozzanak létre, amely tartósan véget vet a szegénységnek Új- Zélandon. Olyan új szociális biztonságról szóló törvényt vezettek be 1938-ban, amely a korábbiakhoz képest új koncepciót vezetett be, nevezetesen, hogy Új-Zélandon minden állampolgárnak joga van egy megfelelő életszínvonalra, és az országban élő emberek közösségének felelőssége, hogy annak minden tagját megvédjék a gazdasági bajok ellen, ha azok nem tudnának védekezni azok ellen. Olyan átfogó segélyezési rendszert hoztak létre, amely az összes fő gazdasági kockázatot lefedi, amelyek a múltban a szegénységet okozták.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
gazdálkodás (nemzeti vagyon)
A nemzeti vagyonnal felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. A nemzeti vagyongazdálkodás feladata a nemzeti vagyon a) rendeltetésének megfelelő, b) az állam, az önkormányzat mindenkori teherbíró képességéhez igazodó, c) elsődlegesen a...Tovább olvasomkincstári gazdálkodás
Az Államkincstár nettó-finanszírozást végez, melynek eredményeként jelentős államháztartási megtakarítás keletkezik, és hatékonyabbá válik a készpénzgazdálkodás. Az államháztartási bevételek hatékony elosztására törekedve centralizált és teljesítést követő, vagyis az előirányzatoknak megfelelő mértékű...Tovább olvasomsegélyezési típusú rendszerek
A szociális segélyezés fogalma a szociális biztonságon kívüli, alapvetően a szükséghelyzetben lévők részére odaítélt segélyeket és a szociális szolgáltatásokat foglalja magában. Pénzbeli támogatás az átmeneti segély, a rendszeres szociális segély...Tovább olvasomlebegő árfolyamok rendszere
Amint a fix árfolyamok Bretton Woods-i rendszere a feszültség jeleit kezdte mutatni a hatvanas évek vége felé egyre több közgazdász javasolta, hogy az országok hagyják rá valutaárfolyamuk szabad kialakítását a...Tovább olvasomtársadalombiztosítási törvény(Amerika)
Az 1929-es nagy gazdasági világválság hatására az Egyesült Államokban az idősek több mint 50 %-a élt szegény sorban. A tőzsdei válság során rengeteg amerikai nyugdíj-előtakarékossága pusztult el és azt követően...Tovább olvasomMNB pénzforgalmi-felvigyázási jogköre
A fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló törvény szerinti fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszereket az MNB jelöli ki, elnöke meghatározott körben szabályozza a fizetési megbízások lebonyolítását. Az MNB engedélye...Tovább olvasomZöldgazdaság Fejlesztési Program
Az Európai Unió tagjaként a megalkotott közös joganyagok és hosszú távú stratégiai célkitűzések számos feladatot fogalmaznak meg és rónak Magyarországra a zöldgazdaság területén. Az EU energia- és klímacsomagjának nyomán megszületett...Tovább olvasommagyar államkincstári feladatok
A rendszerváltás utáni magyar költségvetési gazdálkodásban alapvető változást jelentett, amikor 1996-ban bevezetésre került a pénzgazdálkodás központi szervezetrendszeren keresztül történő megvalósítása. A kincstári rendszer célja: a pénzgazdálkodás központosítása és költségvetési megtakarítások...Tovább olvasomközteherviselés
A cél egy átlátható, egyszerű és betartható terhet jelentő adórendszer kialakítása, mellyel párhuzamosan ugyanakkor jelentősen megerősödik az adóhatóság ellenőrző szerepe, ellenőrzési eszköztára. Méltányos, alacsony terhelésű adózás csak akkor jöhet létre,...Tovább olvasomköltségvetési szervek működése
A költségvetési szerv vezetője felelős a közfeladatok jogszabályban, alapító okiratban, belső szabályzatban foglaltaknak megfelelő ellátásáért, valamint a költségvetési szerv számára jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséért.A költségvetési szerv jóváhagyott költségvetés alapján, a...Tovább olvasomKormányzati Ellenőrzési Hivatal
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal részletesebb feladatkörét a működéséről szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm.rendelet rögzíti, amely a 2011. évi CXCV. törvény 109. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazásra épül. A kormányzati ellenőrzés...Tovább olvasomkohéziós alapok
Az Európai Közösségen (ma az Európai Unió) belül a kezdetektől fogva nagy területi és demográfiai különbségek voltak, és megvolt a veszélye, hogy ezek akadályozzák az európai integrációt és fejlődést. A...Tovább olvasomállamháztartási bevétel
Az államháztartás valamennyi költségvetési bevétele közbevételnek minősül, függetlenül az adott pénzeszköz eredetétől (azaz, hogy mely természetes vagy jogi személy fizeti be) és jogcímétől. A közbevételeket alapvetően a közbevétel alapjául szolgáló...Tovább olvasomutalványozás
Az érvényesítést követi a kifizetések elrendelése, az utalványozás. Utalványozni csak az érvényesítést követően és csak írásban szabad. Az utalványozásra jogosultakra a kötelezettségvállalás jogosultjainál ismertetett szabályokat kell alkalmazni. Költségvetési szerv nevében...Tovább olvasomállamháztartástan
A közpénzügyek mint átfogóbb kategória, az államháztartástan pedig mint a közpénzügyi, vagyoni folyamatok technikai keretrendszere az állam-tudomány szerves része. Az állam működtetésének rendező elveit és gazdasági kereteit adják. A jog...Tovább olvasomvárományfedezeti rendszer
A tőkefedezeti és a várományfedezeti rendszer között sok közös vonás figyelhető meg, a legszembetűnőbb az, hogy mindkét rendszer tartalékot gyűjt és tőkefelhalmozásra törekszik. Ugyanakkor a két rendszer között jelentős különbségek...Tovább olvasomköltségvetési (fő)felügyelő
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 46/A. § szerint a költségvetési fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásának a...Tovább olvasomfiskális politika
A fiskális politika a gazdasági kormányzás alapvető eszköze.A költségvetési eszközökkel történő gazdaságbefolyásolás módszere. A gazdaságban keletkező jövedelmek centralizálását és újraelosztását végzi. Tehát nemcsak az államháztartás bevételi oldalára teremti elő az...Tovább olvasompénzügyi korrekciós mechanizmusok(EU)
A pénzügyi korrekciók és visszafizettetések elsődleges célja annak biztosítása, hogy az uniós költségvetésből csakis a jogi keretnek megfelelő kiadásokat finanszírozzák. A megosztott irányítás keretében elsődlegesen a tagállamok felelnek azért, hogy...Tovább olvasomzárszámadás
A központi költségvetési alrendszerben a költségvetési törvény végrehajtása a zárszámadásban, a zárszámadási törvényjavaslatban, illetve annak elfogadásában ölt testet. A zárszámadási törvényjavaslatot az országgyűlés emeli törvényi rangra. A törvényjavaslatot azonban az...Tovább olvasom
