megyei jogú városok
Az Országgyűlés 2010 előtt, a képviselő- testület kérelmére, az ötvenezernél nagyobb lakosságszámú várost nyilváníthatta megyei jogú várossá. 1994-től a kört kibővítették az ennél kisebb lélekszámú, de szintén megyeszékhely Salgótarjánnal és Szekszárddal. A 2016. évi önkormányzati választások kitűzésének napjától, 2006. július 11-étől Érd is megkapta a címet, így ma Magyarországon 23 megyei jogú város van. A megyeszékhely város megyei jogú. A megyei jogú város települési önkormányzat, és területén – megfelelő eltérésekkel – saját hatásköreként ellátja a megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket is.
Tudományterület:
Forrás:
Ötv., 1990. évi LXV. Törvény, VI. fejezet illetve a 2011. évi CLXXXIX. tv., a Mötv
Szerző:
Relációk
rögzített árfolyamrendszer
Négy ok is van arra, hogy megértsük a rögzített árfolyamok működését: a) irányított lebegtetés. A központi bankok az árfolyam-alakulás befolyásolására gyakran alkalmaznak devizapiaci intervenciót. Így bár a valutaárfolyamaikat a kormányzatok...Tovább olvasomautonóm monetáris politika
Az MNB, valamint szerveinek tagjai a jegybanktörvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank (EKB) kivételével...Tovább olvasomárfolyamrendszer
Az MNB külföldi pénznemek forintra és forintnak külföldi pénznemekre való átszámítására vonatkozó hivatalos árfolyamokat jegyez és hoz nyilvánosságra. Az árfolyamrendszerről és annak valamennyi jellemzőjéről a Kormány az MNB-vel egyetértésben dönt....Tovább olvasomMagyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár 1996. január 1-én alakult meg. 2001-ben a Kincstár fő funkciói szerint (költségvetés végrehajtása, a pénzügyi szolgáltatás kezelése, valamint államadósság kezelés) három szervezetre vált szét: az Államháztartási Hivatalra,...Tovább olvasomköltségvetési szervek bevételei
A költségvetési szerv tárgyévi bevételi forrásai az alábbi csoportokba sorolhatók: a) központi, irányítói támogatás, b) támogatás államháztartáson belülről, c) közhatalmi bevétel, amely az igazgatási szolgáltatási díjnak, a felügyeleti díjnak, a...Tovább olvasomállami támogatások
A helyi önkormányzatok bevételi forrásszerkezetében jelentős szerepet töltenek be az állami támogatások, amelyek ugyanakkor a forrásszerkezet legkevésbé autonóm elemét jelentik, és még olyan helyi kötődést sem fedezhetünk fel bennük, mint...Tovább olvasomegészségügyi finanszírozási típusok
Minden nemzet egyedileg létrehozott egészségügyi rendszereket működtet, ennek következtében a világban létező egészségügyi rendszerek rendkívül sokfélék. Az egyes országok között jelentős különbségek vannak az egyes egészségügyi szolgáltatások kötelező nyújtásának, a...Tovább olvasomáltalános forgalmi adó
A magyar adóhatóság ellenőrzési kapacitásainak döntő hányadát az általános forgalmi adó törvény (2007. évi CXXVII. törvény) betartásának ellenőrzése teszi ki. A törvény célja az árutermelő piacgazdaság forgalmi tételeinek versenysemleges módon...Tovább olvasomnemzeti vagyon
A nemzeti vagyonba tartozik:a) az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok; b) az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő pénzügyi eszközök, továbbá az államot vagy a...Tovább olvasomközigazgatási kontrolling
Kontrolling – a kontrolling rendszeres, a szervezeti tevékenységet átfogóan ellenőrző és korrekciókra javaslatokat tevő vezetői tanácsadói tevékenység. Általa a vezető számára szakmai előkészített javaslatokat kap, melyekből ő kiválaszthatja és végrehajtathatja...Tovább olvasomelkülönített pénzügyi alapok
Az elkülönített állami pénzalapok a magyar államháztartás központi alrendszeren belül működnek, ami a rendszer hatékonyságát és átláthatóságát biztosítja. Elkülönített állami pénzalapot törvény hozhat létre, közfeladat részben államháztartáson kívüli forrásból történő...Tovább olvasomszociális hozzájárulási adó
Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény alapján a kifizetőt a természetes személlyel fennálló egyes jogviszonyaira, az egyéni vállalkozót, a mezőgazdasági őstermelőt e...Tovább olvasomszámlavezetés (MNB)
A kincstári kör fizetési számlái – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag a kincstárnál vezethetők. A kincstári körbe tartozók pénzeszközei a Magyar Nemzeti Banknál vezetett kamatozó Kincstári Egységes Számlán (KESZ) központosulnak,...Tovább olvasomtársadalombiztosítási törvény(Amerika)
Az 1929-es nagy gazdasági világválság hatására az Egyesült Államokban az idősek több mint 50 %-a élt szegény sorban. A tőzsdei válság során rengeteg amerikai nyugdíj-előtakarékossága pusztult el és azt követően...Tovább olvasommagyar államkincstári feladatok
A rendszerváltás utáni magyar költségvetési gazdálkodásban alapvető változást jelentett, amikor 1996-ban bevezetésre került a pénzgazdálkodás központi szervezetrendszeren keresztül történő megvalósítása. A kincstári rendszer célja: a pénzgazdálkodás központosítása és költségvetési megtakarítások...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
Az Országgyűlés az értékteremtő közfoglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése és a munkaképes lakosság munkához juttatása, az álláskeresők foglalkoztatásának elősegítése érdekében alkotta meg a 2011. évi CVI. törvényt a közfoglalkoztatásról és a...Tovább olvasomállamháztartási alrendszerek
Az egyes országok államháztartási rendszerei jellemzően több alrendszert foglalnak magukban. Az államháztartási alrendszerek száma és funkciója – bár vannak stabil elemek (például a központi kormányzati vagy a helyi önkormányzati alrendszer)...Tovább olvasomközjavak
A közjó megvalósításához az államnak a gazdaság minden szférájára figyelnie kell. a) A magánjavak körére, amelyek korlátosan állnak rendelkezésre, versenyzők, fogyasztásukból mások kizárhatók, s amelyek cseréje a piacon zajlik: ezeket,...Tovább olvasomtársadalombiztosítási alapok
A magyar Országgyűlés döntése értelmében 1989. január 1-től a társadalombiztosítás elkülönült az állami költségvetéstől. Létrejött a Társadalombiztosítási Alap, amely önálló, állami garanciát élvező pénzalapként kezdett működni és a társadalombiztosítási ellátások,...Tovább olvasomszociális védelem
A szociális védelem a legtágabb fogalom, amely minden szociális támogatási formát magában foglal. A szociális védelem magában foglalja mindhárom típusú ellátást: a biztosításon alapuló ellátásokat, az univerzális ellátásokat és a...Tovább olvasom