kormányportál
A Kormány hivatalos webes kommunikációs eszköze a www.kormany.hu kormányportál. A Kormányportál a kormányzat és a minisztériumok anyagait egy helyen, egységes szerkezetben, a közzétételi kötelezettségnek megfelelő módon, magyar és angol nyelven, közös domain név alatt teszi elérhetővé az érdeklődők számára. A honlap aktuális híreket, beszámolókat, multimédiás tartalmakat közöl a kormányzat mindenkori tevékenységéről, hivatkozva kapcsolódó honlapokra, valamint egy helyre gyűjtve jeleníti meg a magyar állammal kapcsolatos legfontosabb információkat (pl.: Alaptörvény, főbb szervek, intézmények, választási rendszer). A dokumentumtár szervezeti, tevékenységre vonatkozó, gazdálkodási adatokat, valamint általános információkat tartalmaz kereshető módon. Az érdeklődők a portál szolgáltatásaként megtekinthetik az Eseménynaptár bejegyzéseit, elérhetik a Kormány Facebook oldalát, Youtube videócsatornáját, illetve feliratkozhatnak RSS csatornákra.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hitelesítés
Hitelesítés olyan elektronikus folyamat, amely lehetővé teszi a természetes vagy jogi személy elektronikus azonosításának vagy az elektronikus adatok eredetének és sértetlenségének az igazolását. Hitelesítés vonatkozhat személyre, dokumentumra. Személy hitelesítése bizonyosság...Tovább olvasomszemélyes csatorna
A személyes csatorna, mint két, vagy több ember közötti közvetlen kommunikáció, a hivatal és az ügyfél közötti kapcsolattartás hagyományos formája. Az ügyfélcsatornák közül még mindig kiemelt jelentőséggel bír a személyes...Tovább olvasomSMS
Az SMS mobiltelefonnal (vagy tömeges SMS küldő alkalmazással) küldött, rövid terjedelmű (meghatározott karakterszámú) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatás. Egy SMS hossza 160 karakter, de számos telefon hosszabb üzeneteket is képes küldeni...Tovább olvasomfizikai védelem
Fizikai védelem a fizikai térben megvalósuló fenyegetések elleni védelem, amelynek fontosabb részei a természeti csapás elleni védelem, a mechanikai védelem, az elektronikai jelzőrendszer, az élőerős védelem, a beléptető rendszer, a...Tovább olvasomfenyegetés (informatika)
A fenyegetés (veszély) minden olyan lehetséges művelet, esemény, vagy mulasztásos cselekmény, amely sértheti az elektronikus információs rendszer vagy az elektronikus információs rendszer elemei védettségét, biztonságát. Külső fenyegetések (External Threats) esetén...Tovább olvasomoperációs rendszer
A számítógépben folyó valamennyi folyamat vezérlését és ellenőrzését az operációs rendszer látja el. Az operációs rendszer a rendszer- és a rendszerközeli programok azon összessége, melyek működése biztosítja a hardver és...Tovább olvasominformáció
Információ bizonyos tényekről, tárgyakról vagy jelenségekről hozzáférhető formában megadott megfigyelés, tapasztalat vagy ismeret, amely valakinek a tudását, ismeretkészletét, annak rendezettségét megváltoztatja, átalakítja, alapvetően befolyásolja, bizonytalanságát csökkenti vagy megszünteti. Az információ...Tovább olvasomelektronikus közszolgáltatás
Elektronikus közszolgáltatás fogalmát 2009-ben vezette be az Ekszt. Az elektronikus közszolgáltatás fogalma kiterjed a törvény által elektronikus szolgáltatás nyújtására kötelezettek, valamint az egyéb elektronikus szolgáltatást nyújtó szervezetek törvényben szabályozott hatósági...Tovább olvasominformációs társadalom stratégia
Az információs stratégia a magas szintű politikai tervezésnek az 1990-es években megjelenő új minősége, ami közös kezelésbe vonja az információs közmű fejlesztését, a társadalom legfontosabb alrendszereinek informatizálását, valamint információs iparágak...Tovább olvasomszakrendszer
Szakrendszer (szakalkalmazás) az elektronikus közigazgatás egy igazgatási területét kiszolgáló, nagy önállósággal fejlesztett és működtetett alrendszere (pl. a népesség-nyilvántartás, az egészségügyi rendszer). Az okmányirodák/kormányablakok munkáját támogatja a személyazonosító igazolvány- és útlevél...Tovább olvasomfájlformátum
A dokumentumok kezeléséhez, közzétételéhez olyan fájlformátumot kell használni, amelyek kielégítik a dokumentumokkal szemben támasztott követelményeket (szabványos, feldolgozáshoz illeszkedő dokumentumformátum, áttekinthető elrendezés, kulcsszavas keresés biztosítása, egységes megjelenés, kis fájlméret). Az elektronikus...Tovább olvasomintranet
Az intranet egy hálózaton belüli hálózat. Az intranet az interneten megszokott eszközöket biztosítja a vállalaton, intézményen belüli használatra, de amíg az internet nyílt, az intranetet csak a belső szervezet jogosultságokkal...Tovább olvasomelektronikus levél
Elektronikus levelet az tud küldeni, aki rendelkezik e-mail címmel, vagyis a levelek küldésére, fogadására és tárolására alkalmas postafiókkal. Az e-mail cím általános formája: felhasználónév@kiszolgálónév ahol a kiszolgálónév a címzett által...Tovább olvasomdigitális ökoszisztéma
Digitális ökoszisztéma egy olyan elosztó, alkalmazkodó, nyílt társadalmi-technikai rendszer, amelyet az önszerveződés, skálán való mérhetőség és a fenntarthatóság jellemez, illetve amelyben felhasználók (lakosság, vállalkozások, kormányzat) milliói és eszközök tízmilliói kommunikálnak...Tovább olvasome-önkormányzat
Az elektronikus közigazgatás két területe az elektronikus kormányzat (szűkebb értelemben, a központi szint, e-government) és az e-önkormányzat (a területi és a helyi szint, local e-government). Az e-önkormányzat az e-közigazgatás adaptálása...Tovább olvasomlétfontosságú rendszerelemek
A nemzet érdekében kiemelten fontos – napjaink információs társadalmát érő fenyegetések miatt – a nemzeti vagyon részét képező nemzeti elektronikus adatvagyon, valamint az ezt kezelő információs rendszerek, illetve a létfontosságú...Tovább olvasomkliens (hálózatban)
A kliens-szerver architektúrákban a számítógépek két fő típusát különböztethetjük meg, a kiszolgálót (szervert), központi gépet és az ügyfélt (klienst), felhasználói munkaállomást. Az ügyfél (kliens) olyan számítógép, amely egy másik számítógép...Tovább olvasomkormányzati adatközpont
A kormányzati szolgáltatási platform minden szereplő számára egységes logikai rendszerben kiépült hálózati és kormányzati adatközponti infrastruktúrán, szabványosított kapcsolórendszereken elérhető szakrendszerek csatlakozásával, szabályozott elektronikus szolgáltatások igénybevételét, összefoglalóan a korszerű elektronikus közigazgatás...Tovább olvasomkockázat (informatika)
A kockázat a fenyegetettség mértéke, amely egy fenyegetés bekövetkezése gyakoriságának (bekövetkezési valószínűségének) és az ez által okozott kár nagyságának a függvénye. Az informatikai kockázatok lehetnek humán, fizikai, logikai, az információs...Tovább olvasominformatika
Az informatika interdiszciplináris fogalom, amely átfogja a számítógéptudomány és a számítástechnika alkalmazás, a mikroelektronika és a mikroelektronikai alkalmazás, a telekommunikáció, a szervezés és vezetés, a társadalom- és műszaki tudományok vonatkozó...Tovább olvasom
