munkaalapú szociális modellek
A munkaalapú szociális modell (Workfare), egy alternatív modellje a hagyományos szociális jóléti, elsősorban is a feltétel nélküli segélyezési rendszereknek. A workfare kifejezés James Charles Evers amerikai polgárjogi vezetőtől származik 1968-ból. A workfare rendszereknek két fő típusa terjedt el leginkább, egyrészt amelyek közvetlenül ösztönzik a foglalkoztatást, az érintett közvetlenül a munkaerő-piacra való visszakerülését, bekerülését és azok, amelyek célja, hogy növelik az emberi tőkét, az érintett foglalkoztathatóságát például oktatásban, képzésben való részvétel révén. A munkalapú (workfare) programoknak több előnye is van. Egyrészt az adófizetők úgy érzik, hogy kapnak valami ellenértéket, amikor azt látják, hogy a segélyben részesülők megdolgoznak a juttatásokért. Másrészt a tartós munkanélküliek újbóli foglalkoztatásának egyik legfőbb akadálya a közelmúltbeli munkahelyi, szakmai tapasztalat, a munkaalapú (workfare) programok pedig éppen ezt biztosítják számukra.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
költségvetési rugalmassági eszközök(EU)
A többéves programok szerint az uniós politikák finanszírozására tervezett kiadásokon felül az uniós költségvetésen belül egyes pénzügyi eszközök a váratlan válsághelyzetekre való válaszadás céljából vannak fenntartva. Ezek a külön rugalmassági...Tovább olvasomnemzetiségi önkormányzati költségvetés
Az államháztartás önkormányzati alrendszernek integráns részét képezi a helyi és az országos nemzetiségi önkormányzatok költségvetése, pénz- és vagyongazdálkodása is. A nemzetiségi önkormányzatok költségvetésének elfogadására, valamint zárszámadására a helyi önkormányzatok költségvetése...Tovább olvasommagyar egészségügyi infrastruktúra
Az általános megítélés szerint a kórházi ágyak csökkenése az erőforrások hatékonyabb felhasználását jelzik, ugyanakkor az adatok arra is rávilágítanak, hogy a több kórházi ágy a nagyobb esetszám miatt fakadó többletszükségletek...Tovább olvasomészaki jóléti modell
Az északi modellbe tartozó országok (Dánia, Finnország, Hollandia, Svédország) költik a legtöbbet évente szociális kiadásokra a GDP-jük több mint 30 százalékát. Fő jellemzője az univerzális, alanyi jogon járó ellátások. Emiatt...Tovább olvasomGyógyító Magyarország – Egészségipari Program
A Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program egyrészt hazánk termálvízkészletének, geotermikus adottságainak jobb, hatékonyabb kihasználását célozza, s ezzel összefüggésben az egészség megőrzését és helyreállítását, amivel a munkaerőáru állomány minőségének javulása várható....Tovább olvasomállami vagyon
Állami vagyonnak minősül: a) az állam tulajdonában lévő dolog, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erő, b) amely esetében törvény az állam kizárólagos tulajdonjogát nevesíti, c) az állam tulajdonában lévő...Tovább olvasomokos város
Az 56/2017. (III. 20.) Korm. rendelet hivatalosan is meghatározza mit értünk okos város alatt: „Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint...Tovább olvasomúj Széchenyi Terv
Az 1999–2002 között érvényesülő Széchenyi Nemzeti Fejlesztési Terv eredményein felbuzdulva döntött a kormány az Új Széchenyi Fejlesztési Terv beindítása mellett, amelynek középpontjában a foglalkoztatás dinamikus bővítése, a gazdasági növekedés feltételeinek...Tovább olvasomeurópai valutareform
Az európai monetáris integráció folyamatát az európai vezetők 1969. decemberi hágai találkozója indította el. Pierre Wernert, Luxemburg miniszterelnökét és pénzügyminiszterét nevezték ki annak a bizottságnak a vezetőjévé, amely konkrét lépéseket...Tovább olvasomKöltségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. A Költségvetési Tanács törvényben meghatározott módon közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében. A központi...Tovább olvasomMagyar Nemzeti Bank
Az Alaptörvény 41. cikke kimondja, hogy a Magyar Nemzeti Bank Magyarország központi bankja, amely külön sarkalatos törvényben (2011-es jegybanktörvény) meghatározott módon felelős a monetáris politikáért. A Magyar Nemzeti Bank sarkalatos...Tovább olvasomÚj Széchenyi Fejlesztési Terv
Az 1999–2002 között érvényesülő Széchenyi Nemzeti Fejlesztési Terv eredményein felbuzdulva döntött a kormány az Új Széchenyi Fejlesztési Terv beindítása mellett, amelynek középpontjában a foglalkoztatás dinamikus bővítése, a gazdasági növekedés feltételeinek...Tovább olvasomzárszámadás
A központi költségvetési alrendszerben a költségvetési törvény végrehajtása a zárszámadásban, a zárszámadási törvényjavaslatban, illetve annak elfogadásában ölt testet. A zárszámadási törvényjavaslatot az országgyűlés emeli törvényi rangra. A törvényjavaslatot azonban az...Tovább olvasomkötelező jegybanki tartalék
a) Az MNB elnöke rendeletében előírhatja, hogy a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások idegen forrásaik, egyes eszközeik és mérlegen kívüli tételeik meghatározott arányában (tartalékráta) tartalékot helyezzenek el az MNB-nél....Tovább olvasomköltségvetési beszámolás
A fejezeti és intézményi költségvetések végrehajtásának szabályszerűségét, az éves beszámolók, illetve elszámolások megbízhatóságát a pénzügyi ellenőrzés (szabályszerűségi) módszerével került értékelésre. Teljes körűen elvégezték az ellenőrzést a központi költségvetés fejezetei közül...Tovább olvasomtőkefedezeti rendszer
A tőkefedezeti rendszer esetében az adott évben befizetett járulékokból befolyt pénzből és a korábban felhalmozott tőkéből és tőkejövedelmekből fizetik ki az éppen esedékes nyugdíjakat, majd ezeken felül megmaradó részt igyekeznek...Tovább olvasomrögzített árfolyamrendszer
Négy ok is van arra, hogy megértsük a rögzített árfolyamok működését: a) irányított lebegtetés. A központi bankok az árfolyam-alakulás befolyásolására gyakran alkalmaznak devizapiaci intervenciót. Így bár a valutaárfolyamaikat a kormányzatok...Tovább olvasomtúlzott deficit eljárás
Amennyiben egy tagállamban a költségvetési hiány a megengedett küszöbértékét meghaladja, uniós szinten úgynevezett túlzottdeficit-eljárás indulhat (Excessive Deficit Procedure, EDP). Az eljárás több lépést foglal magában. Az Unió szankciókat is alkalmazhat...Tovább olvasomköltségvetési konszolidáció
A központi költségvetés konszolidációját 2010-től a közteherviselés kiszélesítésével, a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának centralizációjával és az állami közszolgáltatások körének újragondolásával indította el az új kormány. A munkaerőpiacot egyrészt kitágította, közmunkaprogramokat indított, másrészt...Tovább olvasomköltségvetési törvény
A költségvetési törvény alapvetően négy szerkezeti egységre tagozódik – a nagyobb egységtől a kisebb egységek felé, mint egy fa: a törzstől, a nagy ágtól a gallyig és azon a levélig...Tovább olvasom
