pártfogói felügyelet
A pártfogó felügyelői szolgálat célja a bűnismétlés kockázatának csökkentése és az, hogy segítséget nyújtson az elkövetőnek a társadalomba való beilleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A pártfogó felügyelői szolgálat a helyreállító igazságszolgáltatás elve alapján működik. Célja, hogy az elkövető szembesüljön tettének következményeivel, s hogy az áldozat, a megsértett közösség és a bűnelkövető közötti közvetítéssel a bűncselekmény okozta károk mérséklődjenek.
(Igazságügyi Hivatal, Pártfogó Felügyelői Szolgálat, megyénkénti szervezésben.)
Tudományterület:
Forrás:
- A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 63.§, 69-71.§§, 119.§, - A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 310.-317.§§, - A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 38.-56.§§)
Szerző:
Relációk
közlevéltár
A közlevéltár a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.A nem selejtezhető (maradandó értékű) iratokat...Tovább olvasomkulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasomdiszkalkulia
Számolásbeli tanulási zavarok, amelyek különböző intelligencia szint mellett a számolás bármely témakörének tanulásakor eredménytelenségekben, vagy tartósan alacsony szintű teljesítményekben mutatkoznak meg. A számolási zavar különböző attól függően, hogy mely képességek...Tovább olvasomérettségi vizsga
Az érettségi vizsga a középiskolai tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba bebocsátó vizsga, amely számos ország jogrendszerében szerepel, és sok helyen – így a kétszintű érettségi bevezetése óta a legtöbb képzésben...Tovább olvasomtársadalombiztosítás
A társadalombiztosítás Magyarország állampolgárait és a Magyarországon munkát végző más természetes személyeket meghatározott szabályok szerint magába foglaló, társadalmi szintű kockázatközösség. A társadalombiztosításban való részvétel a törvényben meghatározott szabályok szerint kötelező....Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomfalugondnok
A falugondnoki szolgáltatás olyan szociális alapellátási forma, amelyet közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott falugondok alkalmazásával és a szolgáltatás jellegéhez igazodó gépjármű üzemeltetésével biztosítanak, csökkentve ezzel az aprófalvak és a külterületi lakott helyek...Tovább olvasomemberi méltóság joga
AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alaptörvény szerintaz emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi...Tovább olvasomdependencia
Függőség, ami valamely kémiai anyag rendellenes, túlzott használata során alakul ki. Az egyén a pszichoaktív anyagot folyamatosan használja annak ellenére, hogy az problémákat okoz. Orvosi értelemben függőséget fizikai függőségnél diagnosztizálnak,...Tovább olvasomegészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasompedagógiai program
A pedagógiai program a nevelési-oktatási intézmények szakmai alapdokumentuma, melyet a nevelőtestület készít és fogad el és a fenntartó hagy jóvá. Átfogja az iskola működésének minden területét. A helyi sajátosságok, az...Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasombejegyzett élettársi kapcsolat
A bejegyzett élettársi kapcsolat egy olyan párkapcsolati forma, amely a házassághoz hasonlóan állami szerv előtti akaratnyilvánítással, illetve ezt követő nyilvántartásba vétellel jön létre. Hazánkban 2009. július 1-jétől az intézményt elsősorban...Tovább olvasomösztöndíj
Az ösztöndíj egyfajta pénzbeli támogatás valamilyen tanulmány, vagy kutató munka folytatásának segítésére, részleges, vagy teljes finanszírozására. A felsőoktatásért felelős miniszter évente – a felsőoktatási törvény 39. § (5) és (6)...Tovább olvasomrektor
Az egyetem vagy főiskola kinevezett vezetője, a szenátus elnöke, akit Magyarországon az egyetemi szenátus javaslatára az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a köztársasági elnök nevez ki. A felsőoktatási intézmény első számú...Tovább olvasomörökbefogadás
Olyan jogi eljárás, mely során rokoni kapcsolat jön létre az örökbefogadott (gyermek) és az őt örökbe fogadó szülő(k) között. Két fajtája van: a nyílt és a titkos. A két típust...Tovább olvasomsportegyesület
A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén...Tovább olvasomcsaládi pótlék
Az állam által havi rendszerességgel, a gyermek nevelési, óvodáztatási, iskoláztatási költségeihez nyújtott univerzális, de a gyermekek száma, a család típusa, valamint a gyermek egészségi állapota szerint differenciált ellátás. , ami...Tovább olvasomprojekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasombeteg tájékoztatáshoz való joga
A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A betegnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is, a javasolt vizsgálatokról,...Tovább olvasom
