egységár
A termék egy kilogrammjáért, egy literéért vagy milliliteréért, egy méteréért, egy négyzetméteréért, egy köbméteréért vagy egy darabjáért fizetendő eladási ár. Ha a termékre vonatkozóan a kereskedő megjelöli a termék eladási árát az egységárat is meg kell adni mégpedig egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan. A termék eladási árát és egységárát a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy a közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni. A nem előrecsomagolt, a fogyasztó jelenlétében kimért termékre (ömlesztett termék) vonatkozóan csak az egységárat kell feltüntetni. Bizonyos esetekben nem szükséges az egységár feltűntetése. Például az automatából értékesítés során.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
elállási jog
Az elállási jog a vásárlástól való elállást jelenti, azaz a fogyasztó a termék vételárát visszakérheti és termék visszaszolgáltatása esetén. Ennek két formája van a hazai jog szerint. (1) Az egyik...Tovább olvasomcsomagküldő kereskedelem
Az a kereskedelmi tevékenység, amelynek során a kereskedő kereskedelmi kommunikáció útján a termék jellemzőit és árát feltüntető, ezáltal a vásárló számára az áru megvételére vonatkozó ügyleti döntés meghozatalát lehetővé tevő...Tovább olvasomfogyasztói panasz
A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá. A panasz javaslatot is tartalmazhat....Tovább olvasombányászat
A bányászat a nemzetgazdaság egy kiemelkedő területe, ami magában foglalja az ásványi nyersanyagok kutatását, feltárását és kitermelését,a geotermikus energia kutatását, kitermelését, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelését. Az állam...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája, un. támogatott „tranzitfoglalkoztatás”, illetve fontos foglalkoztatáspoltikai eszöz, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatás alanyai a...Tovább olvasomtermékpálya rendtartás
A termékpálya a piaci szereplők közötti kapcsolatrendszer sorozata, folyamata,amely egy meghatározott termék útját mutatja meg az alapanyag-előállításától a végtermék értékesítéséig. Az agrártermékek tekintetében jogszabály szabályoza az agrárpiaci termékek termékpályályával kapcsolatos...Tovább olvasomLEADER
A francia elnevezés (Liaison Entre Actions pour le Developpement de l’Economie Rurale/közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért) szavainak kezdő betűiből eredő betűszó. Az Európai Közösség (EK) közös agrárpolitkán belül vidékfejlesztés...Tovább olvasomegyszerűsített foglalkoztatás
Az egyszerűsített foglalkoztatás esetén a felek rövid időtartamra, eseti jelleggel létesítenek egymással munkavégzésre irányuló jogviszonyt. A munkavállaló vonatkozásában előny lehet a rugalmasabb munkavégzés, azzal együtt, hogy legális formában valósul meg...Tovább olvasomvállalkozás
Aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el. A vállalkozásokon belül el kell különíteni a termék gyártóját (valamint az importőrt), termék forgalomba hozóját,...Tovább olvasomkellékszavatosság
Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett, azaz termék eladója, a szolgáltatásnyújtást teljesítő fél, a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A kellékszavatosság vásárláskor a termékben már meglévő...Tovább olvasomárubemutató
Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés jellemzően a vállalkozás üzlethelyiségén kívül tartott értékesítési célú előadás, esemény, amely kiskereskedelmi tevékenységnek minősül, így a kereskedelemről szóló joganyag szabályozza. A speciális kereskedelmi forma során a...Tovább olvasomEurópai Mezőgazdasági Garancia Alap
A Közös Agrárpolitika (KAP) egyik pillérének a pénzügyi forrása. Az 1290/2005/EK rendelet a KAP korábbi pénzügyi keretrendszerét, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (EMOGA), két külön alapra osztotta, nevezetesen az...Tovább olvasomálláskereső
Álláskereső az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik,aktívan állást keres, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, öregségi nyugdíjra nem jogosult,...Tovább olvasomFejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer
Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer a fejlesztési források felhasználására vonatkozó eljárások során keletkező adatok egységes nyilvántartási rendszere. A FAIR célja, hogy összehangolja az uniós és hazai rendszert, a pályázatokhoz egyablakos...Tovább olvasomüzleten kívüli kereskedelem
Olyan kiskereskedelmi tevékenység, amelynek keretében a kereskedő vagy nevében, illetve javára eljáró személy felkeresi a vásárlót és a vásárló lakásán, munkahelyén vagy más tartózkodási helyén vagy az e célból szervezett...Tovább olvasommakroprudenciális felügyelet
A pénzpiac felügyelet egyik formája a mikroprudenciális felügyelet mellett. Célja a rendszerszintű pénzügyi kockázatok megelőzése,a potenciális és kialkult kockázatok feltárása, kockázatelemzés ,és ha szükséges, szabályozói lépések megtétele. Rendszerszintű pénzügyi kockázatnak...Tovább olvasomeurópai szabványosítás
Elsősorban a globális kereskedelmi és gazdasági folyamatokat segíti elő, azáltal ,hogy az európai szinten fekteti le a termeléssel, termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos közös, egységes szabályokat. Európai szabványosításban a teljes joggal az...Tovább olvasomméréstudomány
A mértékegységek meghatározásának, egységesítésének, a mérés módjára vonatkozó tudományos-technikai, jogi, igazgatási ismeretek és tevékenységek együttese. Méréstudomány célja a mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosítása, a mérési kultúra színvonalának...Tovább olvasomnemzetközi szabványosítás
A nemzetközi szabvány olyan szabvány, amelyet nemzetközi szabványosító vagy szabványügyi szervezet fogadott el és tett a közösség számára hozzáférhetővé. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezetek az ISO (International Organization for Standardisation’ /Nemzetközi...Tovább olvasomEurópai Fogyasztói Központ
Az Európai Fogyasztói Központ (EFK) az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (ECC-Net) hazai tagja. Az Európai Unió valamennyi tagállamában – így Magyarországon is –, valamint Izlandon és Norvégiában működnek a nemzeti...Tovább olvasom
