magyar egészségügyi infrastruktúra
Az általános megítélés szerint a kórházi ágyak csökkenése az erőforrások hatékonyabb felhasználását jelzik, ugyanakkor az adatok arra is rávilágítanak, hogy a több kórházi ágy a nagyobb esetszám miatt fakadó többletszükségletek kielégítése miatt is indokolt lehet. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy minden statisztikai mutató alakulását csak teljes összetettségében lehet helyesen értékelni és pozitívnak vagy negatívnak tekinteni. A lakosság létszámához képest egyre fogyó, stagnáló gyógyító és ápoló személyzet mellett nemzetközi összehasonlításban igen gyenge – 1 millió lakosra számítva az OECD átlagokhoz képest harmada, negyede a magyar egészségügy korszerű diagnosztikai eszközökkel (CT, MR, mammográfiai készülékekkel stb.) való ellátottsága.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Semmelweis Terv
A 2010 tavaszán megalakult új Magyar Kormány kormányprogramjának egy teljes fejezetet szánt az egészségügy újjászervezésének „Itt az ideje, hogy megmentsük az egészségügyet”. Az ebben foglaltaknak megfelelően az egészségügyi ellátás újjászervezésének...Tovább olvasomKöltségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. A Költségvetési Tanács törvényben meghatározott módon közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében. A központi...Tovább olvasomjegybanki alapkamat
Az MNB irányadó kamatként jegybanki alapkamatot állapít meg. Az alapkamat mértékéről a Monetáris Tanács dönt. Az MNB elnöke az alapkamat mértékét rendeletében állapítja meg. A jegybanki alapkamat elsősorban a rövid...Tovább olvasomállami funkciók
Az állam megjelenésétől kezdődően ellát olyan feladatokat, amelyeket a történelmi koroktól függetlenül minden állam ellát. Tradicionális, hosszú távú feladata a közfeladatok ellátása, anyagi, technikai, emberi feltételeinek biztosítása. A történelem során...Tovább olvasomkötelező magánnyugdíjpénztár
Magyarországon 1998. január 1-jétől kialakított struktúrában, a vegyes rendszerbe belépett biztosítottak jövedelme utáni nyugdíjbiztosítási járulék megosztásra került. A járulék egy része már nem a felosztó-kirovó elven működő társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe került...Tovább olvasomKöltségvetési szerv átalakítása
Az alapító szerv jogosult a költségvetési szervet jogutóddal vagy jogutód nélkül megszüntetni. A költségvetési szerv általános jogutódlással történő megszüntetése átalakítással történhet. A költségvetési szerv átalakítása történhet egyesítéssel vagy szétválasztással. Az...Tovább olvasomÁllamadósság Kezelő Központ
Magyarországon a felhalmozódott államadósságot az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. kezeli. Az ÁKK Zrt. jogállásáról, feladatairól részletesen a Stabilitási törvény rendelkezik. Az ÁKK Zrt. kizárólagos állami tulajdonban levő egyszemélyes részvénytársaságként...Tovább olvasomSzéll Kálmán terv
Magyarország a külföld felé leginkább eladósodott országok közé tartozik. A Széll Kálmán Terv célja az adósságveszély elhárítása. Csökkenteni kell az államadósság szintjét. Mindezt úgy, hogy tartósan finanszírozható legyen a költségvetés,...Tovább olvasomMNB célok
Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. Meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. Jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által kibocsátott...Tovább olvasommagyar állampapírpiac
Az államadósságot az ÁKK különböző szegmenseknek (lakosság, intézményi befektető, külföldi) értékesíti, forint vagy deviza alapon (denomináció). Különböző futamidejű papírok léteznek (duráció). Futamideje alapján megkülönböztetünk kincstárjegyet (1 év vagy annál rövidebb...Tovább olvasomMagyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár 1996. január 1-én alakult meg. 2001-ben a Kincstár fő funkciói szerint (költségvetés végrehajtása, a pénzügyi szolgáltatás kezelése, valamint államadósság kezelés) három szervezetre vált szét: az Államháztartási Hivatalra,...Tovább olvasomkontinentális jóléti modell
A kontinentális modellbe tartozó országok sok hasonlóságot mutatnak az észak modellbe tartozó országokkal. Ugyanakkor a szociális kiadásaik lényegesen nagyobb részét fordítják nyugdíj kiadásokra, mint az északi modellbe tartozó országok. A...Tovább olvasomkötelező jegybanki tartalék
a) Az MNB elnöke rendeletében előírhatja, hogy a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások idegen forrásaik, egyes eszközeik és mérlegen kívüli tételeik meghatározott arányában (tartalékráta) tartalékot helyezzenek el az MNB-nél....Tovább olvasomönkormányzati vagyon
A helyi önkormányzatok gazdasági önállóságának egyik feltétele, hogy feladataik ellátásához megfelelő vagyonnal rendelkezzenek. A vagyon fogalmába egyrészt ingatlanok (föld és épületek), másrészt ingóságok, befektetett eszközök (mindaz, ami nem ingatlan, tehát...Tovább olvasombismarcki társadalombiztosítási rendszer
A társadalombiztosítási szolgáltatásokat a bismarcki rendszerben önigazgató közvetítő szervezetek, (nyugdíj- és) egészségbiztosítók finanszírozták. A társadalombiztosítási rendszer főbb alkotóelemei törvényekben jelentek meg:1883. június 15. – betegségi biztosítási törvény (Gesetz betreffend die...Tovább olvasomállamháztartás önkormányzati alrendszer
A magyar közigazgatási rendszer duális összetételű, a rendszer egyik részét az államigazgatás, a másik elemét az önkormányzatok alkotják. Ezzel szinkronban a magyar államháztartási rendszer első alrendszere a központi, a második...Tovább olvasomtöbbéves pénzügyi keret felépítése (EU)
Kötelezettségvállalási előirányzatok fejezetenkénti és alfejezetenkénti bontásban: a) A növekedés és a munkahelyteremtés fokozása. (1a. alfejezet – „Versenyképesség”)125,61 milliárd EUR. b) A régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentése A többéves pénzügyi keret...Tovább olvasomvalutaárfolyam
A lebegő árfolyamok rendszer elméletileg legalábbis elősegíti bizonyos típusú gazdasági változásokhoz való, relatíve fájdalommentes alkalmazkodást. Ilyen változás például a külföldi infláció.A Bretton Woods-i rendszerben az exportkereslet tartós csökkenése, az ún....Tovább olvasomszámlavezetés (MNB)
A kincstári kör fizetési számlái – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag a kincstárnál vezethetők. A kincstári körbe tartozók pénzeszközei a Magyar Nemzeti Banknál vezetett kamatozó Kincstári Egységes Számlán (KESZ) központosulnak,...Tovább olvasomeurópai pénzügyi felügyeletek
A Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerét (PFER) mikro- és makroprudenciális hatóságok decentralizált, többrétegű rendszereként hozták létre annak érdekében, hogy következetes és egységes pénzügyi felügyeletet biztosítsanak az Unióban. Az európai szintű mikroprudenciális...Tovább olvasom
