Magyar Közlöny
Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny. A jogszabályokat az önkormányzati rendelet kivételével a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni, melynek szövegét hitelesnek kell tekinteni. Ha a jogszabály Magyar Közlönyben megjelent szövege eltér a jogszabály aláírt szövegétől, a jogszabály aláírója – törvény esetén a köztársasági elnök vagy az Országgyűlés elnöke – a jogszabály hatálybalépését megelőzően, de legkésőbb a kihirdetést követő hatodik munkanapig kezdeményezi az eltérés helyesbítését. Jogszabálynak a módosított, illetve a hatályukat vesztett rendelkezéseivel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Magyar Közlönyben nem tehető közzé. A Magyar Közlönyt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által kijelölt felelős szerkesztő vagy a helyettesítésére jogosult személy szerkeszti és adja ki.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
falu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomtolmács
Az eljárás egyéb résztvevője aki, más nyelvből fordít. Ha közigazgatási vagy bírósági eljárás során olyan idegen- vagy jelnyelvi szakértelem szükséges, amellyel az eljáró szerv maga nem rendelkezik. Ha az ügyfél...Tovább olvasomtörvényesség, joghoz kötöttség alapelve
A közigazgatási jog egyik legfontosabb jellemzője a közigazgatási hatóságok által kibocsátott aktusok joghoz kötöttsége. Amennyiben a hatóság egy ügyben döntést hoz, annak meg kell felelnie az (ágazati vagy más néven...Tovább olvasomtörvény előtti egyenlőség
A törvény előtt mindenki egyenlő. Az ügyfeleket a hatósági eljárásban megilleti a törvény előtti egyenlőség, ügyeiket indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell elintézni. A közigazgatási hatósági eljárásban tilos minden olyan...Tovább olvasomhatósági tanú
A hatóság a biztosítási intézkedés alkalmazása során, szemlénél, lefoglalásnál, hatósági ellenőrzésnél hatósági tanút vehet igénybe. A hatósági tanú az eljárási cselekmény során történt eseményeket és az általa tapasztalt tényeket a...Tovább olvasomegyszerűsített jegyzőkönyv
A hatóság egyszerűsített jegyzőkönyvet készít, ha jegyzőkönyv – az ügyfél vagy az eljárási érintett személy erre irányuló kérelme vagy a jegyzőkönyvkészítést indokolttá tévő körülmények hiányában – nem készül. Az egyszerűsített...Tovább olvasomquasi államigazgatási szerv
Törvény által államigazgatási feladatok intézésére feljogosított, a közigazgatás rendszerébe nem tartozó szervezet (gazdasági társaság, más jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet), köztestület vagy kivételesen természetes személy....Tovább olvasomalpolgármester
Az alpolgármester a polgármestert helyettesíti, segíti munkáját a zavartalan helyi önkormányzati munka ellátása érdekében. Az önkormányzatok típusai szerint elnevezése eltérő, községben, városban, megyei jogú városban alpolgármester, a fővárosban főpolgármester-helyettes, a...Tovább olvasomelsőfokú eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás egyik, első szakasza. Az elsőfokú eljárást a közigazgatási eljárásjogi szaknyelv alapeljárásnak is nevezi, amely azt juttatja kifejezésre, hogy a tipikus jellegű – tehát határozat kibocsátására irányuló...Tovább olvasomjogalkotói mulasztás
Jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés megalkotásának elmulasztásából fakadó alaptörvényellenes helyzet. A jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztása valósul meg, kifejezett jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladat ellenére...Tovább olvasomügyvezető miniszterelnök
Ha a miniszterelnök megbízatása lemondásával vagy az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja hatáskörét, miniszter felmentésére vagy új miniszter kinevezésére azonban...Tovább olvasomhelyben szokásos mód
Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének a törvényben meghatározott, a helyi viszonyokhoz igazodó formája. Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott...Tovább olvasomeljárási költségek
Mindaz a költség, ami az ügyfél, ügyfelek jóhiszemű és célszerű ügyvitelével kapcsolatban a hatósági eljárás keletkezett. Az eljárási költségek két csoportja: egyfelől az eljárási illeték és az igazgatási szolgáltatási díj,...Tovább olvasomhatáskörgyakorlás
A közigazgatási hatóság hatáskörét a jogszabályokban előírt célok megvalósítása érdekében, mérlegelési és méltányossági jogkörét a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja. A közigazgatási...Tovább olvasomdöntés-felülvizsgálat
Ha a hatóság megállapítja, hogy a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését módosítja vagy...Tovább olvasomhatósági közvetítő
A hatósági közvetítő az eljárás egyéb résztvevője, akit a hatóság vehet igénybe a hatóság és az ügyfél, valamint az ellenérdekű ügyfelek közötti vita rendezése érdekében. A hatósági közvetítő gondoskodik arról,...Tovább olvasomhatósági döntés
A hatósági döntés mint jogi tény jogviszonyokat keletkeztet, módosít, megszüntet. A hatóság az eljárása során, eljárási jogviszony alapján adja ki. A hatósági döntés az anyagi joghatás szempontjából lehet érdemi vagy...Tovább olvasomegyezségi kísérlet
Ha jogszabály elrendeli vagy – ha a hatóság tárgyalást tart – a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor...Tovább olvasomminiszteri kabinet
A minisztériumokban miniszter közvetlen munkatársaiból álló önálló szervezeti egység, amely a miniszter és az államtitkárok politikai munkáját közvetlenül segíti. A miniszteri kabinetet a kabinetfőnök közvetlenül vezeti, akinek a tevékenységét a...Tovább olvasomdiszpozíció (jog)
A jogi norma egyik szerkezeti eleme, jelentése rendelkezés. A diszpozíció, mint rendelkezés, előírás (rendelkező rész) tartalmazza, hogy egy magatartás kötelező, illetőleg lehetséges, vagy akár tilos. Ez alapján a rendelkező rész...Tovább olvasom
