zárt szoftver
Szerzői jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is. Szoftver megvásárlásakor a vevő nem tulajdonjogot, hanem felhasználói jogokat szerez. A zárt forráskódú szoftver olyan szoftver, amelyet a tulajdonos-fejlesztő kizárólagos jogait fenntartó, a szoftver másolását vagy újrafelhasználását kizáró zárt licenc alapján bocsátottak ki. A zárt szoftverek (pl. Microsoft Windows) tulajdonosai a szoftver felhasználási feltételeit az ún. végfelhasználói lincencszerződésben (EULA) írják elő. A felhasználó nem kerülheti meg a szoftver semelyik technikai korlátozását, nem fordíthatja, és nem fejtheti vissza a szoftvert, nem elemezheti belső felépítését, nem készíthet több másolatot a szoftverről, mint amennyit a szerződés meghatároz vagy az alkalmazandó jogszabályok megengednek stb.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
rendelkezésre állás
Rendelkezésre állás: az elektronikus információs rendszerek az arra jogosult személyek számára történő elérhetőségének és az abban kezelt adatok felhasználhatóságának a biztosítása. A rendelkezésre állás tehát annak a biztosítása, hogy az...Tovább olvasomhardver
A hardver a számítógépet jelenti, mint fizikai eszközt, minden elektronikus és mechanikus összetevőjével, alkatrészével együtt. A számítógépet alkotó hardver elemeket két fő csoportba oszthatjuk, ezek a központi egység és a...Tovább olvasomhitelesítés
Hitelesítés olyan elektronikus folyamat, amely lehetővé teszi a természetes vagy jogi személy elektronikus azonosításának vagy az elektronikus adatok eredetének és sértetlenségének az igazolását. Hitelesítés vonatkozhat személyre, dokumentumra. Személy hitelesítése bizonyosság...Tovább olvasominverz hibrid szolgáltatás
A papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítása (inverz hibrid) szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató biztosítja a papír alapú dokumentumok digitalizálását és hitelesítését, melyet követően az e-dokumentum kerül az ügymenetbe....Tovább olvasomalkalmazás-szolgáltatás
Az alkalmazás-szolgáltatás, vagy alkalmazás-bérlet (Application Service Providing – ASP) keretében a felhasználók a tevékenységük támogatásához szükséges szoftvereket az interneten keresztül, szolgáltatásként veszik igénybe. A szolgáltató biztosítja a háttér infrastruktúra üzemeltetését,...Tovább olvasomhitelesítés szolgáltató
A hitelesítés (bizalmi) szolgáltató a tanúsítványba foglalt nyilvános kulcs és a tulajdonos azonosító adatainak hiteles összekapcsolásáért felelős, a kommunikációban résztvevő felek mindegyike által hitelesnek tartott szervezet. A bizalmi szolgáltató egy...Tovább olvasombiztonsági osztályba sorolás
Biztonsági osztályba sorolás: a kockázatok alapján az elektronikus információs rendszer védelme elvárt erősségének meghatározása. A biztonsági osztályba sorolás alkalmával – az érintett elektronikus információs rendszer vagy az általa kezelt adat...Tovább olvasomblended learning
A blended learning olyan oktatási technológia, mely a képzéshez változatos, tanulási környezeti elemek (módszerek és eszközök), hagyományos és virtuális tantermi tanulási formák, személyes és távolsági konzultáció biztosításával, nyomtatott és elektronikus...Tovább olvasomszoftver
A szoftverek számítógépes programok, amelyek lehetővé teszik a számítógép működtetését. A program egy adott feladat elvégzését – a számítógép számára érthető formában – leíró utasítássorozat és az utasítások végrehajtásához definiált...Tovább olvasomiratérvényességi nyilvántartás
Az iratérvényességi nyilvántartás (IÉNY) szolgáltatás (KEÜSZ) az elektronikus ügyintézést biztosító szerv által készített elektronikus dokumentumok, illetve az elektronikus dokumentumokról készített papíralapú hiteles másolatok tartalmának és hitelességének ellenőrzését biztosító nyilvántartás, amely...Tovább olvasomokos eszköz
Internet of Things (IoT, dolgok internete) egy társadalmi-technológiai keretkoncepció, ami azt írja le, hogy termékek, tárgyak, eszközök online összekapcsolódnak, egymással kommunikálnak, feladatokat hajtanak végre, anélkül, hogy ehhez feltétlenül felhasználói kezelőfelület...Tovább olvasomSMS
Az SMS mobiltelefonnal (vagy tömeges SMS küldő alkalmazással) küldött, rövid terjedelmű (meghatározott karakterszámú) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatás. Egy SMS hossza 160 karakter, de számos telefon hosszabb üzeneteket is képes küldeni...Tovább olvasome-közigazgatás
Az e-közigazgatás az információtechnológia, a szervezeti változások, és az új képességek kombinációjának felhasználását jelenti a közigazgatásban (Európai Bizottság, 2003). Az e-közigazgatás a politikai koordinációt, a szolgáltatások online elérésének biztosítását; a...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat...Tovább olvasome-önkormányzat
Az elektronikus közigazgatás két területe az elektronikus kormányzat (szűkebb értelemben, a központi szint, e-government) és az e-önkormányzat (a területi és a helyi szint, local e-government). Az e-önkormányzat az e-közigazgatás adaptálása...Tovább olvasomnyilvántartás
A nyilvántartások (és az azt megalapozó adatszervezés) feladata az adatok rögzítése, megváltoztatása (módosítása), tárolása, visszakeresése és feldolgozása. Ennek érdekében biztosítani kell az adatok olyan logikai szervezését és fizikai tárolását, amely...Tovább olvasomirodai alkalmazás
Az irodai alkalmazások (irodai szoftverek) olyan számítógépes felhasználói programok, vagy programkészletek, amelyek készen vásárolhatók és egy hivatalban, munkahelyen az irodai jellegű teendők számítógépes megvalósítását teszik lehetővé. Ilyenek a szövegszerkesztő, táblázatkezelő,...Tovább olvasommetaadat (informatika)
A metaadat a dokumentumok minél teljesebb beazonosítására szolgáló, egységes szerkezetben készülő adatstruktúra. A metaadat jelentése: adat az adatról. A metaadatok a digitális dokumentumok (szöveg, kép, hang, vidó stb.) leíró adatatai,...Tovább olvasomazonosító kód
Az azonosító kód olyan, matematikai módszerrel képzett, különleges adatra nem utaló számjegysor, amely a polgárt az adatkezelés során egyértelműen azonosítja. Az azonosító kód személyes adat, ezért azt kezelni és továbbítani...Tovább olvasomlétfontosságú rendszerelemek
A nemzet érdekében kiemelten fontos – napjaink információs társadalmát érő fenyegetések miatt – a nemzeti vagyon részét képező nemzeti elektronikus adatvagyon, valamint az ezt kezelő információs rendszerek, illetve a létfontosságú...Tovább olvasom
