digitális gazdaság
Digitális gazdaság egyrészt a szűkebben értelmezett IKT szektor, másrészt az általa biztosított elektronikus (kereskedelmi, banki stb.) szolgáltatásokat igénybe vevő vállalkozások külső és belső informatikai rendszereinek fejlesztése, illetve az IKT-fejlesztésekre és az IKT-n alapuló fejlesztésekre irányuló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzése. A digitális gazdaság a digitális ökoszisztéma egyik összetevője (pillére). Fejlesztésének stratégiai célja, hogy a hazai IKT szektor a digitális ökoszisztéma fejlődésének motorjaként innovatív fejlesztésekkel és alkalmazásokkal, az egyéb vállalkozások és a közigazgatás pedig belső folyamatainak és külső kapcsolatrendszerének elektronikus alapokra helyezésével, tartalmainak digitalizálásával és működésének informatizálásával vegyen részt a digitális gazdaság megerősítésében.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
fájlformátum
A dokumentumok kezeléséhez, közzétételéhez olyan fájlformátumot kell használni, amelyek kielégítik a dokumentumokkal szemben támasztott követelményeket (szabványos, feldolgozáshoz illeszkedő dokumentumformátum, áttekinthető elrendezés, kulcsszavas keresés biztosítása, egységes megjelenés, kis fájlméret). Az elektronikus...Tovább olvasomügyfélkapu azonosítás
Az ügyfélkapu egyike a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatásoknak. A teljeskörű azonosítási szolgáltatásként funkcionáló Ügyfélkapu jelenleg a legnépszerűbb Magyarországon, a felhasználók száma meghaladja a 2,5 milliót. A szolgáltatás...Tovább olvasomszemélyes adat
Személyes adat az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint...Tovább olvasomfenyegetés (informatika)
A fenyegetés (veszély) minden olyan lehetséges művelet, esemény, vagy mulasztásos cselekmény, amely sértheti az elektronikus információs rendszer vagy az elektronikus információs rendszer elemei védettségét, biztonságát. Külső fenyegetések (External Threats) esetén...Tovább olvasomszélessávú hálózat
A szélessávú hálózat alkalmas a hálózatba kötött számítógépek (eszközök) között nagyobb adatállományok, adatcsomagok (pl. hang- és képanyagok) valósidejű átvitelére. A hozzáférés megvalósulhat vezetékes (technológiától függően változó, jellemzően 20-250 Mbit/s, de...Tovább olvasomvírus
A vírus olyan önmagát reprodukálni képes program, amely úgy fertőz meg más programokat, hogy azok tartalmazzák a vírus egy – esetleg megváltoztatott – új példányát. A rosszindulatú programok (malware-ek), köztük...Tovább olvasomkormányportál
A Kormány hivatalos webes kommunikációs eszköze a www.kormany.hu kormányportál. A Kormányportál a kormányzat és a minisztériumok anyagait egy helyen, egységes szerkezetben, a közzétételi kötelezettségnek megfelelő módon, magyar és angol nyelven,...Tovább olvasominteroperabilitás
Együttműködési képességet jelent, mely az Európai Unió Interoperabilitási Keretrendszere szerint egyaránt értelmezhető politikai, jogi szervezeti, szemantikai és technikai értelemben. Az interoperabilitás politikai értelemben egységes központi akaratot, jogi értelemben együttműködést támogató...Tovább olvasomtéradat
A téradat valamely helymeghatározóhoz vagy helyhez köthető adat, vagyis olyan elektronikus formában rendelkezésre álló adat, amely közvetlenül vagy közvetve utal egy meghatározott helyre vagy földrajzi területre (pl. címek, közigazgatási határok,...Tovább olvasomelektronikus dokumentum
Az eIDAS rendelet szerint: elektronikus dokumentum az elektronikus formában, különösen szöveg, hang-, képi vagy audiovizuális felvétel formájában tárolt bármilyen tartalom. Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai követelmény modell, a MoReq...Tovább olvasomszoftver szolgáltatás
Szoftver szolgáltatás (SaaS: Software as a Service): teljes szolgáltatási alkalmazás nyújtása a végfelhasználók számára. Az alkalmazások különböző eszközökön keresztül, vékonykliens felületen, például web böngészőn érhetők el. A felhasználók nem menedzselhetik...Tovább olvasomprotokoll (informatika)
A hálózat gépeinek az együttműködése megkívánja a kommunikáció egységesítését, szabványosítását, amit a protokollok biztosítanak. Az informatikában a protokoll egy egyezmény, vagy szabvány, amely leírja, hogy a hálózat résztvevői miképp tudnak...Tovább olvasomdigitalizálás
A digitalizálás olyan eljárás, amely az analóg felépítésű információt számítástechnikai eszközök számára feldolgozható, digitális információvá alakítja át. A digitalizálás során az eredeti dokumentumról (szöveg, számadatsor, kép, hang, videó stb.) számítógép...Tovább olvasominnováció
Az innováció új, vagy jelentősen továbbfejlesztett termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketingmódszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése az üzleti gyakorlatban, munkahelyi szervezetben vagy a külső kapcsolatokban. Magán szektorra...Tovább olvasomminősített adat
A közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat megismerhetőségét korlátozza, ha az a 2009. évi CLV. törvény szerint minősített adat. Nemzeti minősített adat, amelyről a minősítő a minősítési eljárás során megállapította, hogy...Tovább olvasominformációs társadalom
Az információs társadalom a társadalmi együttélés egy új módja, ahol az információ hálózatba szervezett tárolása, előállítása, áramlása stb. játssza a központi szerepet. A fogalomnak számos definíciója és megközelítési módja ismert....Tovább olvasomügyfélazonosítás
A közigazgatási ügyeknél az állampolgárok igényeinek kezelése érzékeny adatok megadását, joghatást kiváltó közléseket és döntéseket igényelnek, ezért minden térben (személyes, elektronikus, telefonos csatornán) rendkívül fontos, hogy az ügyfél azonosítása egyértelmű...Tovább olvasomidőbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum...Tovább olvasomhibrid felhő
Hibrid felhő (Hybrid Cloud) a magán, közösségi és nyilvános felhők keveréke, az egyes felhők jellegzetességeinek a megtartásával. Több (belső és külső) szolgáltató esetén értelmezett. Technikai értelemben a különböző felhők a...Tovább olvasomközösségi hálózat
A közösségi háló(zat) egyének és/vagy szervezetek kapcsolati hálója, rendszere. A Web 2.0-es filozófiájára épül, feltárva a közösség tagjai közötti szociális kapcsolatokat, komplex közösségi oldalakba szerveződve. A közösségek alapját a meglevő...Tovább olvasom
