extranet
Az extranet olyan belső (magán) számítógép-hálózat, amely internetprotokollok segítségével korlátozott hozzáférést biztosít külső környezetben is az extranet felhasználói számára (azonosítás alapján) az információk eléréséhez. Az extranet webalapú technológiákra alapozva összekapcsolja két vagy több, fizikailag elkülönített környezetben működő szervezet (partnerek és ügyfelek) intranet hálózatát, kiterjesztve az intranetet a kommunikáció megkönnyítése érdekében. Az információk gyors és hatékony elérése érdekében sokszor szükségessé válhat, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsünk partner cégekkel, szervezetekkel, vagy egyes ügyfelekkel. Ezt biztosítja a szervezet számára az extranet kialakítása. Az extranetes belső portál megjelenése hasonló az internetes portálhoz, de a hálózat tartalmai és szolgáltatásai csak azonosítás után érhetők el, a hozzáférés szabályozott. Jellemző megvalósulásuk a webshopok, partner oldalak.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
nyílt adat
Nyílt adatoknak vagy nyílt hozzáférésű adatoknak (open data) nevezzük azokat az információkat, amelyeket bárki szabadon – szerzői jogi, szabadalmi, vagy bármely más korlátozásoktól mentes módon – megismerhet, felhasználhat vagy újrahasznosíthat....Tovább olvasom ...információrendszer
Az információs rendszer (IR) az adatok, információk kezelésére használt eszközök (környezeti infrastruktúra, hardver, hálózat és adathordozók), eljárások (szabályozás, szoftver és kapcsolódó folyamatok), valamint az ezeket kezelő személyek együttese. (az eÜgyintézési...Tovább olvasom ...személyi azonosító
A személyi azonosítót a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (Nytv.) hatálya alá tartozó polgárok azonosítására a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi...Tovább olvasom ...bizalmasság
Bizalmasság az elektronikus információs rendszer azon tulajdonsága, hogy a benne tárolt adatot, információt csak az arra jogosultak és csak a jogosultságuk szintje szerint ismerhetik meg, használhatják fel, illetve rendelkezhetnek a...Tovább olvasom ...személyes adat
Személyes adat az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint...Tovább olvasom ...információs társadalom stratégia
Az információs stratégia a magas szintű politikai tervezésnek az 1990-es években megjelenő új minősége, ami közös kezelésbe vonja az információs közmű fejlesztését, a társadalom legfontosabb alrendszereinek informatizálását, valamint információs iparágak...Tovább olvasom ...adatfelelős
Adatfelelős az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett. Az elektronikus közzétételre kötelezett adatfelelős szerv...Tovább olvasom ...információmenedzsment
Az információmenedzsment magában foglalja a szükséges információ előállítását, beszerzését, hozzáférhetővé-tételét, kihasználását az információs környezet menedzselésével, az információszerzés eljárásainak optimális megszervezésével (beleértve az erőforrásokkal való gazdálkodást és felhasználásuk optimális együttesének kialakítását),...Tovább olvasom ...virtuális magánhálózat
Az internetes felületen való biztonságos kommunikáció megvalósításához virtuális magánhálózati (VPN ) technológiák használhatók. A VPN valamely VPN gazda (VPN felhasználói számára VPN menedzselési szolgáltatást biztosító és az adott VPN használati...Tovább olvasom ...elektronikus dokumentum
Az eIDAS rendelet szerint: elektronikus dokumentum az elektronikus formában, különösen szöveg, hang-, képi vagy audiovizuális felvétel formájában tárolt bármilyen tartalom. Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai követelmény modell, a MoReq...Tovább olvasom ...információtechnológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. Az IT kiterjed az információ teljes feldolgozási folyamatára (az információ kinyerésére, keresésére, feldolgozására, megjelenítésére és...Tovább olvasom ...inverz hibrid szolgáltatás
A papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítása (inverz hibrid) szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató biztosítja a papír alapú dokumentumok digitalizálását és hitelesítését, melyet követően az e-dokumentum kerül az ügymenetbe....Tovább olvasom ...hivatali kapu
A hivatali kapu (HKP) a Központi Rendszer (KR) része. A HKP-n keresztül az igénybevevő szervezetek hitelesen tudnak fogadni elektronikus üzeneteket, illetve a hivatalok elektronikus üzenetei a hitelesen azonosított ügyfelekhez eljuttathatók....Tovább olvasom ...e-kormányzat
Az e-kormányzat (e-government) fogalmának többféle értelmezése ismert. A fogalmakban közös az infokommunikációs technológiák és szolgáltatások felhasználásának, támogató szerepének a fel- és elismerése. Az Uniós e-kormányzati cselekvési terv (2016–2020) szerint az...Tovább olvasom ...adatszolgáltatás
Adatszolgáltatás az adatigénylő részére megfelelő jogalappal történő adattovábbítás. Az adattovábbítás megvalósulhat egyedi adatigénylés során vagy közadat-újrahasznosítás keretében rendszeres adatátadással. Technikailag megvalósulhat hagyományos módon, papíralapon vagy online csatornán, illetve nyilvántartásokból gépi...Tovább olvasom ...kibertér
A (globális) kibertér globálisan összekapcsolt, decentralizált, egyre növekvő elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti. A magyar kibertér a...Tovább olvasom ...adatvagyon
A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló 2010. évi CLVII. törvény értelmező rendelkezése szerint a közfeladatot ellátó szervek által kezelt közérdekű adatok, személyes adatok és közérdekből nyilvános...Tovább olvasom ...adatkapcsolat
Adatkapcsolat-szolgáltatás keretében a nyilvántartó adatokat ad át egy másik nyilvántartónak, ami az adatokat 2013. évi CCXX. törvényben meghatározott egyszerű adatátvétel vagy automatikus adatátvétel útján veszi át. A más nyilvántartásból adatkapcsolat-szolgáltatás...Tovább olvasom ...elektronikus bélyegző
Elektronikus bélyegző olyan elektronikus adat, amelyeket más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, hogy biztosítsák a kapcsolt adatok eredetét és sértetlenségét. Az eIDAS rendelet szerint a természetes személyek továbbra is...Tovább olvasom ...elektronikus levél
Elektronikus levelet az tud küldeni, aki rendelkezik e-mail címmel, vagyis a levelek küldésére, fogadására és tárolására alkalmas postafiókkal. Az e-mail cím általános formája: felhasználónév@kiszolgálónév ahol a kiszolgálónév a címzett által...Tovább olvasom ...