családi pótlék
Az állam által havi rendszerességgel, a gyermek nevelési, óvodáztatási, iskoláztatási költségeihez nyújtott univerzális, de a gyermekek száma, a család típusa, valamint a gyermek egészségi állapota szerint differenciált ellátás. , ami alatt két ellátást értünk – a gyermek életkora alapján:Nevelési ellátást (a még nem tanköteles gyermek után folyósítható) és az Iskoláztatási támogatást (a tanköteles; és a már nem tanköteles, de középfokú oktatási intézményben tanuló gyermek után folyósítható).
Tudományterület:
Forrás:
A Családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. Törvény 7.§ és 8.§-a
Szerző:
Relációk
méltányosság
Általános értelemben azt jelenti, hogy az adott ellátási rendszer (pl. egészségügy, iskoláztatás) valamely jellemzője társadalmilag igazságos módon oszlik el a társadalmon belül. A “társadalmilag igazságos” fogalma mögött többnyire valamilyen normatív...Tovább olvasomEurópai Kreditátviteli Rendszer
A kreditrendszer a bolognai folyamat részeként honosodott meg Magyarországon. A kredit a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely az egyes tantárgyak, tantervi egységekre bontva kifejezi azt a becsült időt, amely a...Tovább olvasomsajátos nevelési igény
Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy...Tovább olvasomalapfokú művészetoktatási intézmény
Az alapfokú művészetoktatási intézmény a zeneművészet, táncművészet, képző–és iparművészet, valamint a színművészet és bábművészet területei iránt érdeklődő tanulók számára biztosítja készségeik, képességeik fejlesztését. Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja...Tovább olvasomhelyettes szülő
Nevelőszülő lehet, aki a 24. életévét betöltötte, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt, büntetlen előéletű, a gondozásába helyezett gyermeknél legalább 18, de legfeljebb 50 évvel idősebb,...Tovább olvasomasperger szindróma
Az Asperger-szindróma nem külön betegség, hanem az autizmus spektrum zavar egyik típusának, vagy inkább “szeletének” elnevezése. Az érintetteknek komoly kommunikációs, a társas világ megértésével kapcsolatos problémáik vannak, illetve gondokkal küzdenek...Tovább olvasomemberi méltóság joga
AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alaptörvény szerintaz emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi...Tovább olvasomszociális biztonság
A jóléti állam egyik alapvető ismérve, hogy az állampolgároknak joguk van a létbiztonsághoz. Ennek társadalmilag elismert és a köz forrásaiból finanszírozott szintje a jóléti állam típusának függvénye. Ferge Zsuzsa és...Tovább olvasomszakközépiskola
A szakközépiskolának öt évfolyama van, amelyből három, az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési évfolyam, valamint további kettő, érettségi vizsgára felkészítő...Tovább olvasomanyakönyvi nyilvántartás
Az anyakönyvi nyilvántartás hatósági nyilvántartás, mely alapja minden további személyi nyilvántartásnak, s ily módon szoros kapcsolatban áll az állampolgársági és a népesség-nyilvántartási területekkel. A tevékenységet állami és önkormányzati szervek végzik....Tovább olvasomkulturális örökség
A kulturális örökség elemei a régészeti örökség, a hadtörténeti örökség régészeti módszerekkel kutatható elemei. Műemléki értékek, valamint a kulturális szellemi javak. A kulturális örökség elemeinek kutatásáról törvény rendelkezik, törekedve arra,...Tovább olvasomoktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasomtankötelezettség
Magyarországon az óvodába lépés a 3. életévben, az iskolába lépés a 6. életévben kezdődik, a tankötelezettség pedig 16 éves korban ér véget. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31....Tovább olvasomcsaládi pótlék
Az állam által havi rendszerességgel, a gyermek nevelési, óvodáztatási, iskoláztatási költségeihez nyújtott univerzális, de a gyermekek száma, a család típusa, valamint a gyermek egészségi állapota szerint differenciált ellátás. , ami...Tovább olvasomprojekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomsegély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasomszeminárium
A szeminárium kiscsoportos (ált. 10-20 fős) tanóra, amely egy gyakorlati tantárgyhoz kapcsolódik. Lényege, hogy az oktató elvárja a hallgatóktól a hétről hétre történő rendszeres készülést és az órákon való aktív...Tovább olvasomdiszgráfia
Olyan írászavar, mely az írás grafomotoros jellemzőiben nyilvánul meg /például a betűk felismerhetősége, a téri elrendezés, az írás sebessége, a központozás hibái/, másrészt fonológiai nyelvi zavar /nyelvtan, helyesírás, mondatszerkezet/ illetve...Tovább olvasom
