európai valutareform
Az európai monetáris integráció folyamatát az európai vezetők 1969. decemberi hágai találkozója indította el. Pierre Wernert, Luxemburg miniszterelnökét és pénzügyminiszterét nevezték ki annak a bizottságnak a vezetőjévé, amely konkrét lépéseket vázolt fel az Európán belüli árfolyammozgások megszüntetésére, az EU monetáris politikai döntéseinek központosítására és az Európában még meglevő kereskedelmi korlátozások csökkentésére. A Werner-terv, amelyet az EU 1971 márciusában fogadott el, egy három szakaszból álló programot javasolt, amelynek teljesülése rögzített EU-árfolyamokat és az egyes nemzeti bankoknak egy föderális európai bankrendszerbe történő integrálását eredményezi.
Tudományterület:
Forrás:
Sághi Márta: Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika. Panem Kiadó (24. fejezet)
Szerző:
Relációk
járulék
A társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátórendszer része, amelyben a rendszer hatálya alá vont tagokat mindaddig, míg képesek önmagukról, saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezik. Ennek fejében betegség, munkaképtelenség idején,...Tovább olvasomközteherviselés
A cél egy átlátható, egyszerű és betartható terhet jelentő adórendszer kialakítása, mellyel párhuzamosan ugyanakkor jelentősen megerősödik az adóhatóság ellenőrző szerepe, ellenőrzési eszköztára. Méltányos, alacsony terhelésű adózás csak akkor jöhet létre,...Tovább olvasomtársadalombiztosítási törvény(Amerika)
Az 1929-es nagy gazdasági világválság hatására az Egyesült Államokban az idősek több mint 50 %-a élt szegény sorban. A tőzsdei válság során rengeteg amerikai nyugdíj-előtakarékossága pusztult el és azt követően...Tovább olvasomnövekedési hitelprogram
A Magyar Nemzeti Bank által 2013 tavaszán elindított növekedési hitelprogram szerény, de szükséges program a növekedési fordulat eléréséhez. A jegybank eszköztára szűk, de a bejelentett intézkedések fontosak ahhoz, hogy létrejöjjön...Tovább olvasomkötelező jegybanki tartalék
a) Az MNB elnöke rendeletében előírhatja, hogy a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások idegen forrásaik, egyes eszközeik és mérlegen kívüli tételeik meghatározott arányában (tartalékráta) tartalékot helyezzenek el az MNB-nél....Tovább olvasomészaki jóléti modell
Az északi modellbe tartozó országok (Dánia, Finnország, Hollandia, Svédország) költik a legtöbbet évente szociális kiadásokra a GDP-jük több mint 30 százalékát. Fő jellemzője az univerzális, alanyi jogon járó ellátások. Emiatt...Tovább olvasomMagyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár 1996. január 1-én alakult meg. 2001-ben a Kincstár fő funkciói szerint (költségvetés végrehajtása, a pénzügyi szolgáltatás kezelése, valamint államadósság kezelés) három szervezetre vált szét: az Államháztartási Hivatalra,...Tovább olvasomVállalkozásfejlesztési Program
A Vállalkozásfejlesztési program támogatja a jövőben beruházni kívánó hazai vállalkozásokat, hogy fejleszteni és fejlődni tudjanak. Segíti a vállalkozók és a kormányzat, a vállalkozások és a települési önkormányzatok, az egyetemek és...Tovább olvasomhitelminősítő intézet
A hitelminősítők – Standard and Poor’s, Fitch Rating, Moody’s – az adott állam (szuverén) hiteltörlesztési képességéről valamint hajlandóságáról, vagyis kockázatosságáról alkotnak véleményt. Ehhez a hiteltörlesztési kockázatosságot befolyásoló reálgazdasági, pénzügyi, intézményi...Tovább olvasomNemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepció
Az Alaptörvény XIX. cikkének (4) bekezdése értelmében Magyarország az időskori megélhetést a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer megalkotásával biztosítja. A Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepció az Alaptörvény e szabályára fog épülni....Tovább olvasomZöldgazdaság Fejlesztési Program
Az Európai Unió tagjaként a megalkotott közös joganyagok és hosszú távú stratégiai célkitűzések számos feladatot fogalmaznak meg és rónak Magyarországra a zöldgazdaság területén. Az EU energia- és klímacsomagjának nyomán megszületett...Tovább olvasomsvéd jóléti állam modell
A svéd jóléti rendszert a fejlett szociálpolitikai intézményrendszert működtető országok sokáig mintaként tartották számon. Kialakulása az 1929-33-as világváltság utáni időszakra tehető, az ekkor elindított rendszer egészen 1976-ig volt érvényben. Ezt...Tovább olvasomszociális biztonság
A szociális biztonság megteremtése érdekében az egyes országok több különféle intézményt, ellátást, támogatást és intézkedést alkalmaznak világszerte ezek közül kiemelkednek a · társadalombiztosítás, ahol az emberek egy biztosítási program keretében...Tovább olvasomköltségvetési konszolidáció
A központi költségvetés konszolidációját 2010-től a közteherviselés kiszélesítésével, a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának centralizációjával és az állami közszolgáltatások körének újragondolásával indította el az új kormány. A munkaerőpiacot egyrészt kitágította, közmunkaprogramokat indított, másrészt...Tovább olvasomközösségi döntések
A modern közgazdaságtan értelmezésében három terület foglalkozik a közszektorral: a) közösségi döntések elmélete (public choice theory) – ezen irányzat szerint a kormányzati szektor szereplői is piaci szereplőkhöz hasonlóan viselkednek, cselekvéseikben,...Tovább olvasomárfolyamrendszer
Az MNB külföldi pénznemek forintra és forintnak külföldi pénznemekre való átszámítására vonatkozó hivatalos árfolyamokat jegyez és hoz nyilvánosságra. Az árfolyamrendszerről és annak valamennyi jellemzőjéről a Kormány az MNB-vel egyetértésben dönt....Tovább olvasomfelosztó-kirovó rendszer
A magyar nyugdíjrendszer 1997-ig úgy nevezett felosztó–kirovó elven működő társadalombiztosítási (állami) nyugdíjrendszer volt, azaz a mindenkori befizetésekből, hozzájárulásokból finanszírozták a mindenkori nyugdíjakat, tehát a járulékfizetők (munkáltatók, munkavállalók) által fizetett társadalombiztosítási...Tovább olvasomközigazgatási korrupciómegelőzési program
A közigazgatási korrupciómegelőzési program fő célja a közigazgatási és egyes kapcsolódó közszolgáltatási korrupciós jelenségek visszaszorítása az ellenálló képesség növelése, mint új eszköztár bevezetésével. E cél teljesülését a következő, közvélemény kutatásokon,...Tovább olvasomszociális védelem
A szociális védelem a legtágabb fogalom, amely minden szociális támogatási formát magában foglal. A szociális védelem magában foglalja mindhárom típusú ellátást: a biztosításon alapuló ellátásokat, az univerzális ellátásokat és a...Tovább olvasomkincstári gazdálkodás
Az Államkincstár nettó-finanszírozást végez, melynek eredményeként jelentős államháztartási megtakarítás keletkezik, és hatékonyabbá válik a készpénzgazdálkodás. Az államháztartási bevételek hatékony elosztására törekedve centralizált és teljesítést követő, vagyis az előirányzatoknak megfelelő mértékű...Tovább olvasom
