hatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos hatósági ügyfajtákat ne egy, hanem több település közös szerve intézzen. A hatósági igazgatási társulás előnyei: a szakértelem biztosíthatósága; a helyettesítések rendjének ésszerűbb megszervezése és a technikai apparátus racionalizálhatósága. Alapvetően kétféle hatósági igazgatási társulás különböztethető meg: ahol a társulás készíti elő a döntéseket, de a határozatot a jegyző helyben, maga adja ki, illetve ahol az előkészítés és a döntés is a társulásban történik. A hatósági igazgatás körében működő gyakoribb társulások: igazgatási társulás, építésigazgatási társulás, műszaki igazgatási társulás, közterület-felügyelet ellátására létesített társulás, ipari, kereskedelmi szakigazgatási feladatokat ellátó társulás.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
elsőfokú eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás egyik, első szakasza. Az elsőfokú eljárást a közigazgatási eljárásjogi szaknyelv alapeljárásnak is nevezi, amely azt juttatja kifejezésre, hogy a tipikus jellegű – tehát határozat kibocsátására irányuló...Tovább olvasomhipotézis (jog)
A jogi norma egyik eleme, jelentése feltételezés, tényállás. A szabályozott magatartás lehetséges tulajdonságait, jellegzetességeit tartalmazza, azaz egy feltételezett esetet, mint tényállást rögzít. A hipotézis nem a szabályosnak tartott magatartást írja...Tovább olvasomvégrehajtás foganatosítása
Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a végrehajtást az elsőfokú hatóság foganatosítja. A végrehajtást foganatosító szerv a végrehajtásra önálló bírósági végrehajtóval szerződést köthet, a végrehajtás során azonban csak a végrehajtást...Tovább olvasomjogerős döntés
Olyan bírói vagy hatósági döntés, amely – törvényben meghatározott kivételekkel – jogorvoslattal megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható. A határozat a jogerőre emelkedését követően nem támadható meg fellebbezéssel....Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomügyfélképesség
Az ügyfélképesség eljárásjogi jogképességet jelent. Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá...Tovább olvasomszankció
A jogi norma egyik eleme, jelentése jogkövetkezmény. A jogi norma által elvárt magatartás teljesítésének vagy nem teljesítésének, illetve egy helyzet következménye. A gyakorlatban általában nem jelenik meg minden egyes norma...Tovább olvasomhivatalbóli döntés-felülvizsgálati eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás jogorvoslatai közül azok, amelyeket a hatóság hivatalból (ex officio) indít meg. Hivatalból kerül sor a közigazgatási döntés felülvizsgálatára a döntést hozó hatóság saját hatáskörében indított eljárás...Tovább olvasomhatósági nyilvántartás
A közigazgatási szervnél természetes és jogi személyekkel, jogi személyeknek nem minősülő szervezetekkel, továbbá jogokkal, kötelezettségekkel és dolgokkal kapcsolatos adatokról, törvény alapján vezetett közhiteles nyilvántartás. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak...Tovább olvasomdöntés-felülvizsgálat
Ha a hatóság megállapítja, hogy a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését módosítja vagy...Tovább olvasomsemmisség
A közigazgatási jogban a semmisség közigazgatási döntés olyan súlyos hibája, fogyatékossága, amely miatt az jogi hatás kiváltására alkalmatlan. A döntést meg kell semmisíteni, ha a magyar hatóság joghatósága kizárt, az...Tovább olvasomfalu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati feladatok
A helyi önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező feladat- és hatásköröket. A községnek, a városnak, a járásszékhely városnak, a megyei jogú városnak, a fővárosnak és kerületeinek, valamint a megyei önkormányzatnak...Tovább olvasombizonyíték
A bizonyítás eszközei ténybeli adatok, vagyis a tényekre vonatkozó információk hordozói. A közvetlen bizonyíték a bizonyítandó tényre vonatkozó adatokat (információkat) tartalmaz, a közvetett bizonyítékokból viszont olyan kapcsolatos (kisegítő) tény (indicium)...Tovább olvasomformális jogforrás
Az a forma, amelyben a jog megjelenik és megismerhető, a jogalkotási folyamat eredménye. Az Alaptörvény mellett, három fő csoportja az uniós jog, a jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszközök. Jogszabály...Tovább olvasombírósági felülvizsgálat
A közigazgatási hatósági eljárás rendszerében a kérelemre induló jogorvoslatok egyik típusa. Az önállóan nem fellebbezhető végzések kivételével a döntés bírósági felülvizsgálata kezdeményezhető ha fellebbezésnek nincs helye vagy kizárt, illetve ha...Tovább olvasomegyezségi kísérlet
Ha jogszabály elrendeli vagy – ha a hatóság tárgyalást tart – a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor...Tovább olvasombizalmi szavazás
A miniszterelnök bizalmi szavazást indítványozhat. Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, ha a bizalmi szavazáson az országgyűlési képviselők több mint a fele nem támogatja a miniszterelnököt. A miniszterelnök...Tovább olvasomújrafelvételi eljárás
A Ket. rendszerében a kérelemre induló jogorvoslati eljárások egyik formája. Ha az ügyfélnek a jogerős határozattal lezárt ügyben a határozat jogerőre emelkedését követően jutott tudomására a határozat meghozatala előtt már...Tovább olvasomügyvezető miniszterelnök
Ha a miniszterelnök megbízatása lemondásával vagy az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja hatáskörét, miniszter felmentésére vagy új miniszter kinevezésére azonban...Tovább olvasom
