jegyző
A helyi önkormányzat, a képviselő-testület hivatalának (polgármesteri hivatal) vezetője (köztisztviselő). Feladata elsősorban az államigazgatási és az önkormányzati hatósági feladatok ellátása, a hatósági ügyekben való elsőfokú döntés meghozatala, továbbá az önkormányzati döntések szakszerű előkészítése, végrehajtásuk hatékony szervezése, az önkormányzat törvényes működésének biztosítása. Igazgatási értelemben vezeti a helyi vagy közös önkormányzati hivatalt, szakmailag segíti a képviselő-testület és a polgármester munkáját. A polgármester – pályázat alapján határozatlan időre – nevezi ki a jegyzőt, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. A képesítési követelmények a következők: állam- és jogtudományi doktori vagy okleveles közgazdász képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés és jogi vagy közigazgatási szakvizsga, továbbá kétéves közigazgatási gyakorlat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogviszony
A jogalanyok jogosultságainak és jogi kötelezettségeinek konkrét kölcsönös, jog által szabályozott viszonya. A jogviszony három eleme: az alanya, tárgy és tartalma. A jogviszonyalanyai a jogalanyok, jogképességgel rendelkező természetes és jogi...Tovább olvasomeljárásjogi jogutódlás
Valamely hatósági eljárás során megállapított eljárási jog, jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, illetve jogviszony alanyának változása oly módon, hogy az eljárási jog, kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. Ha jogszabály másként...Tovább olvasomtöbbcélú kistérségi társulás
A járások kialakításával megszűnt közigazgatási egység, jogintézmény. A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi...Tovább olvasomSzervezeti és működési szabályzat
A szervezet belső struktúráját, az egyes szervek, illetve szervezeti egységek egymáshoz való viszonyát, alá-, ill. fölérendeltségét, a szervezeti egységeket megjelenítő természetes személyek feladat- és hatáskörét állapítja meg. Az állami és...Tovább olvasomegyszerűsített döntés
A közigazgatási hatósági döntéshoztal egyik formája, amely esetében nem kötelező valamennyi hatósági döntési elem szerepeltetése. Indokolást és jogorvoslatról való tájékoztatást nem tartalmazó egyszerűsített döntés hozható, ha a hatóság a kérelemnek...Tovább olvasomkiadmányozás
A közigazgatási szerv feladatellátása során keletkezett ügyiratok aláírása, kiadása, amely az ügyirat érvényességi kelléke, a döntés tartalmazza a kiadmányozójának a nevét, hivatali beosztását, ha az nem azonos a hatáskör gyakorlójával,...Tovább olvasomdöntés-kiegészítés
Ha döntésből jogszabály által előírt kötelező tartalmi elem hiányzik, vagy az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem született döntés, a hatóság a döntést kiegészíti. Nincs helye a döntés kiegészítésének, ha a...Tovább olvasomkapcsolattartási formák közötti szabad választás
A kapcsolattartás arra ad választ, hogy a hatóság és az ügyfél (illetve az eljárás egyéb résztvevői), valamint a hatóságok egymással eljárásjogi értelemben hogyan kommunikálhatnak. A hatóság írásban, elektronikus úton, vagy...Tovább olvasomilletékesség (jog)
Az ügyek földrajzi alapú megosztása egy adott állam azonos hatáskörű szervei között, vagyis arra a kérdésre ad választ, hogy az azonos hatáskörű szervek közül egy konkrét ügyben, adott területen (például...Tovább olvasommegyei jogú város
A települési önkormányzat egyik típusa, amely – törvényben meghatározottak szerint, az abban foglalt kivételekkel – azokat a közszolgáltatásokat is biztosítja, melyek saját területén túl a megye egészére vagy nagy részére...Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomhatósági bizonyítvány
Olyan közokirat, amelyet a közigazgatási hatóság a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az egyébként hatáskörébe tartozó eljáráshoz kapcsolódóan az ügyfél kérelmére tény, állapot vagy egyéb adat igazolására hatósági bizonyítványt ad ki....Tovább olvasomeljárás-felfüggesztés
Az eljárás felfüggesztése a hatósági eljárás ideiglenes szünetelést jelenti. Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak...Tovább olvasomnyelvhasználat elve
Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Természetesen ez alól lehetnek kivételek: a magyar nyelv, mint az eljárás nyelve, nem jelenti azt, hogy a konzuli tisztviselő és a...Tovább olvasomhatóság
A közigazgatási döntés (határozat vagy végzés) meghozatalára jogosult szerv, szervezet, vagy személy. Közigazgatási hatóság a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv, helyi önkormányzati képviselő-testület, megyei önkormányzat közgyűlése, valamint átruházott...Tovább olvasomhallgatás (jog)
Az irányadó (ügyintézési) határidőn belüli eljárási cselekvési kötelezettség (döntéshozatal) elmulasztása. Jogszerűtlen hallgatás esetén a felügyeleti szerv az erre irányuló kérelem megérkezésétől vagy a hivatalos tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül kivizsgálja...Tovább olvasomRegionális Államigazgatási Kollégium
Megszűnt fórum. Korábbi a regionális államigazgatási, illetve közigazgatási hivatal vezetője által megalakított testület volt. Tagjai a régió területén működő területi államigazgatási szervek vezetői voltak. Fontos szerepet játszott a szervek közötti...Tovább olvasomminiszteri biztos
A miniszter normatív utasítással kiemelt fontosságú feladat ellátására miniszteri biztost nevezhet ki. Miniszteri biztos a miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki. A miniszteri biztos kinevezését megelőzően a javasolt személyről...Tovább olvasomáttétel (közig.)
Ha a jogalkalmazó szerv megállapítja, hogy az adott ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben eljárni jogosult fórumhoz, a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel...Tovább olvasomminiszteri kabinet
A minisztériumokban miniszter közvetlen munkatársaiból álló önálló szervezeti egység, amely a miniszter és az államtitkárok politikai munkáját közvetlenül segíti. A miniszteri kabinetet a kabinetfőnök közvetlenül vezeti, akinek a tevékenységét a...Tovább olvasom
