közérdekű igényérvényesítés
A kollektív jogérvényesítés mód, amikor a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése érdekében az ellen a vállalkozással szemben, akinek meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezésekbe ütköző tevékenységét a fogyasztóvédelmi hatóság jogerősen megállapította, ha a jogsértő tevékenység a fogyasztók széles, személyében nem ismert, de a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti.
Tudományterület:
Forrás:
Kovács Éva (2016)Fogyasztóvédelem
In: Kovács Éva, dr. Jámbor Attila, Dr. Téglásiné Dr. Kovács Júlia, Dr. Mikó Zoltán
Szakigazgatás I.. 121 p.
Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2016. pp. 21-44.
Szerző:
Relációk
kartell
A kartell olyan versenytárs vállalatok és/vagy azok érdekképviseleti szervei közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatását vagy korlátozását célozza. A kartell megállapodás célozhatja az (1) árpolitika összehangolását (a versenytársak megállapodhatnak,...Tovább olvasomvám
A vám egy olyan közadó formájában alkalmazott gazdasági és kereskedelempolitikai eszköz, amely a vámhatáron áthozott áru után fizetendő. A kiszabásra kerülő vám alapja a vámáru vámértéke. A vám árképző tényezőként...Tovább olvasomfogyasztói csoport
A fogyasztói csoport egy olyan üzleti forma,ahol a csoport tagjai befizetnek egy meghatározott összeget és a csoport pénzének összegyűjtésének célja, hogy minden tagja az előre meghatározott dolog tulajdonjogát a tagok...Tovább olvasomvállalati szabványosítás
Egy adott szervezetben ismétlődő eljárásokra, gyártási technikákra, munkavégzési folyamatokra alkalmazott szabályrendszer, protokoll. A vállalati szabvány elősegíti a munkafolyamatok, eljárások és ismételten alkalmazható előírások bevezetésével a termelés korszerűsítését és a hatékonyság...Tovább olvasommikroprudenciális felügyelet
A pénzpiac felügyelet két területe a mikro- és a makroprudenciális felügyelet. A mikroprudenciális felügyelet az egyes intézmények, pénzpiaci szereplők – pl. bankok, biztosítók , hitelintézetek, takarékszövetkezetek, értékpapírpiac – felügyeletét látja...Tovább olvasomálláskeresési segély
A nyugdíj előtti álláskeresési segély a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök közül az álláskeresési ellátások egyik formája. Célcsoportja a még aktív korú, de a nyugdíjkorhatár eléréséhez közel álló személyek. Célja, hogy azok...Tovább olvasommagatartási kódex (vállalkozás)
Olyan – piaci önszabályozás keretében létrehozott – megállapodás vagy szabályegyüttes, amely valamely kereskedelmi gyakorlat vagy tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határoz meg azon vállalkozások számára, amelyek a kódexet magukra...Tovább olvasommunkanélküliség
Közgazdasági értelemben akkor beszélünk munkanélküliségről, ha a munkaerő-piacon a kínálat meghaladja a keresletet. A munkaerő-piac integrálja a munka, mint termelési tényező, keresleti (vállalkozások) és kínálati (háztartások) oldalán megjelenő szereplőket. Itt...Tovább olvasomügyleti döntés
A fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. A tisztességes kereskedelmi gyakorlat megköveteli, hogy a...Tovább olvasommunkanélküli
Munkanélkülinek azt tekintjük aki aktív korú, dolgozni tudó, vagy dolgozni képes munkahelyt kereső ember, aki rajta kívülálló okok miatt nem rendelkezik munkaviszonnyal, nem tanuló, nem nyugdíjas, foglalkoztatást elősegítő támogatásban nem...Tovább olvasommunkaközvetítés
Az állami szervek vagy magán vállalkozások által nyújtt olyan szolgáltatások összessége, amely arra irányul, hogy elősegítse a munkát keresők és a munkát kínálók találkozását foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítése céljából, ideértve...Tovább olvasombányászat
A bányászat a nemzetgazdaság egy kiemelkedő területe, ami magában foglalja az ásványi nyersanyagok kutatását, feltárását és kitermelését,a geotermikus energia kutatását, kitermelését, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelését. Az állam...Tovább olvasomrezsipont
A fogyasztóvédelmi hatóság szervezeti egységeként működő fogyasztói tanácsadó, információs egység, amelynek célja, hogy a fogyasztóknak részletes tájékozattást adjon a különböző közszlgáltatásokkal (villamosenergia-, földgáz-, távhő-, víziközmű-, hulladékgazdálkodási közszolgáltatás) és a nem...Tovább olvasompasszív foglalkoztatáspolitikai eszközök
A foglalkoztatáspolitika eszközrendszerét két nagy csoportra bonthatjuk: aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközökre. Az állam munkanélkülieket pénzbeli és természetbeni juttatások révén segélyezheti. Az álláskeresők minimális ellátását szolgálják az álláskeresés időszakában ,ameddig...Tovább olvasomfiatalkorúak védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi rendelkezések
A fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének védelme érdekében, a fogyasztóvédelmi joganyag számos speciáis rendelkezést tartalmaz. Ilyen, hogy tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére – a kizárólag...Tovább olvasommunkaügyi szakterület
A munkaerő-piaci folyamatok szabályozásának egyik területe, amelynek elsődleges célja a legális foglalkoztatás elősegítése és a munkavállaló és munkáltató jogi védelmének elősegítése az állami szabályozás és hatósági tevékenység által. Az állam...Tovább olvasomhitelesített mérőeszköz
Az olyan mérőeszköz, amelyet az erre feljogosított hatóság hitelesített. A mérőeszköz-hitelesítés célja annak elbírálása, hogy a mérőeszköz megfelel-e a vele szemben támasztott mérésügyi előírásoknak. A hitelesítési kötelezettség alá eső mérőeszközök...Tovább olvasomLEADER
A francia elnevezés (Liaison Entre Actions pour le Developpement de l’Economie Rurale/közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért) szavainak kezdő betűiből eredő betűszó. Az Európai Közösség (EK) közös agrárpolitkán belül vidékfejlesztés...Tovább olvasommakroprudenciális felügyelet
A pénzpiac felügyelet egyik formája a mikroprudenciális felügyelet mellett. Célja a rendszerszintű pénzügyi kockázatok megelőzése,a potenciális és kialkult kockázatok feltárása, kockázatelemzés ,és ha szükséges, szabályozói lépések megtétele. Rendszerszintű pénzügyi kockázatnak...Tovább olvasomNemzeti szabványosítás
A nemzeti szabványosítás során a nemzeti szabványügyi szervezet a nyilvánosság számára hozzáférhető módon, egy országon belül fekteti le a közös gyártási protokolokat, termékekre vonatkozó általános szabályrendszert. A nemzetközi és az...Tovább olvasom
