magyar egészségügyi finanszírozás
A világgazdasági válságra hivatkozó restrikciós intézkedések következtében 2010 második felére súlyos válsághelyzet alakult ki a magyar egészségügyben. A kialakult súlyos válsághelyzet legfőbb oka alapvetően az abszolút és relatív forráshiány volt, mivel az előző kormányok nem forgatták vissza az ágazatba az intézmények bezárása, illetve a teljesítmény volumenkorlát jelentős csökkentése révén megtakarított forrásokat. Az ellátó intézmények nem tudták kifizetni a leginkább feszítő, csődeljárással fenyegető addig felhalmozódott lejárt tartozásaikat. Így az eladósodásuk, a tartózásaik növekedésének folyamata 2010-ben gyorsuló ütemben folytatódott. Magyarország gazdasági fejlettségéhez képest az egészségügyi közkiadások szintje eleve nagyon alacsonyak. A nettó költségvetési pozíciót tekintve, az egészségügyi közkiadások aránya a GDP-n belül 1,7% ponttal (azaz mintegy 500 milliárd forinttal) voltak 2010-ben alacsonyabbak, mint az OECD országok átlaga.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
európai pénzügyi felügyeletek
A Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerét (PFER) mikro- és makroprudenciális hatóságok decentralizált, többrétegű rendszereként hozták létre annak érdekében, hogy következetes és egységes pénzügyi felügyeletet biztosítsanak az Unióban. Az európai szintű mikroprudenciális...Tovább olvasomszociális hozzájárulási adó
Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény alapján a kifizetőt a természetes személlyel fennálló egyes jogviszonyaira, az egyéni vállalkozót, a mezőgazdasági őstermelőt e...Tovább olvasomegészségügy finanszírozása
Magyarországon az egészségügy finanszírozása nagyobbrészt még ma is állami forrásokból történik, mint az OECD országok többségében. Ugyanakkor a közfinanszírozás aránya a magánfinanszírozáshoz képest a rendszerváltás óta gyorsan és jelentősen csökkent...Tovább olvasomállamháztartási alrendszerek
Az egyes országok államháztartási rendszerei jellemzően több alrendszert foglalnak magukban. Az államháztartási alrendszerek száma és funkciója – bár vannak stabil elemek (például a központi kormányzati vagy a helyi önkormányzati alrendszer)...Tovább olvasomönkormányzati saját bevétel
A helyi önkormányzat saját bevételei a következők: a) helyi adók, az építményadó, a telekadó, a magánszemélyek, illetve a vállalkozók kommunális adója, az idegenforgalmi adó, valamint a helyi iparűzési adó; b)...Tovább olvasomsvéd nyugdíj modell
A svéd öregségi nyugdíjrendszerben 1999. január elsejei hatállyal történtek reform-jellegű változtatások: ennek értelmében ettől az időponttól az öregségi ellátásokat egy befizetésmeghatározott és felosztó-kirovó elven működő, valamint egy tőkésített részt is...Tovább olvasomeuró övezet
1999. január 1-jén az Európai Unió (EU) 11 tagországa közös valutát vezetett be, az eurót. Európa néhány évvel korábban még elképzelhetetlenül merésznek tartott kísérlete a Gazdasági és Pénzügyi Unió (Economic...Tovább olvasomszociális segélyezés
A szociális segélyezés fogalma a szociális biztonságon kívüli, alapvetően a szükséghelyzetben lévők részére odaítélt segélyeket és a szociális szolgáltatásokat foglalja magában. Pénzbeli támogatás az átmeneti segély, a rendszeres szociális segély...Tovább olvasomtársadalombiztosítási alapok
A magyar Országgyűlés döntése értelmében 1989. január 1-től a társadalombiztosítás elkülönült az állami költségvetéstől. Létrejött a Társadalombiztosítási Alap, amely önálló, állami garanciát élvező pénzalapként kezdett működni és a társadalombiztosítási ellátások,...Tovább olvasomköltségvetési beszámolás
A fejezeti és intézményi költségvetések végrehajtásának szabályszerűségét, az éves beszámolók, illetve elszámolások megbízhatóságát a pénzügyi ellenőrzés (szabályszerűségi) módszerével került értékelésre. Teljes körűen elvégezték az ellenőrzést a központi költségvetés fejezetei közül...Tovább olvasommaastrcihti konvergencia-kritériumok
A Maastrichti Szerződés tartalmazza az euró bevezetésének feltételeit: a) Az inflációs ráta egy éves referencia-időszakban nem haladhatja meg 1,5%-nál nagyobb mértékben a három legalacsonyabb mutatóval rendelkező tagállam inflációs rátájának átlagát,...Tovább olvasomállamháztartási kiadás
Az államháztartási kiadások teljes összegét – annak érdekében, hogy a döntéshozók a költségvetési terv elfogadásakor, valamint a beszámolás során pontosabb képet kapjanak a források felhasználásáról – közgazdasági értelemben és funkcionális...Tovább olvasomsvéd jóléti állam modell
A svéd jóléti rendszert a fejlett szociálpolitikai intézményrendszert működtető országok sokáig mintaként tartották számon. Kialakulása az 1929-33-as világváltság utáni időszakra tehető, az ekkor elindított rendszer egészen 1976-ig volt érvényben. Ezt...Tovább olvasomállami támogatások
A helyi önkormányzatok bevételi forrásszerkezetében jelentős szerepet töltenek be az állami támogatások, amelyek ugyanakkor a forrásszerkezet legkevésbé autonóm elemét jelentik, és még olyan helyi kötődést sem fedezhetünk fel bennük, mint...Tovább olvasomszociális védelem
A szociális védelem a legtágabb fogalom, amely minden szociális támogatási formát magában foglal. A szociális védelem magában foglalja mindhárom típusú ellátást: a biztosításon alapuló ellátásokat, az univerzális ellátásokat és a...Tovább olvasomnemzetközi pénzügyi intézmények
1944-ben, a II. világháború befejezésének időszakában állapodtak meg a világ vezető hatalmai a háború utáni újjáépítés módjáról, a nemzetközi kereskedelem újraindításáról. Fő feladatuknak tekintették az árfolyam-stabilitást és a devizakorlátozások megszüntetését....Tovább olvasommagyar egészségügyi állapot
A magyar népegészségügyi helyzet drámai. A Magyarországon élő emberek jelenleg is szomorú egészségügyi állapotát igazolják azok a kimagasló halálozási ráták, amelyeket a daganatos és a szív-érrendszeri betegségek esetében tapasztaltunk. Az...Tovább olvasomBretton Woods-i rendszer
Az aranydeviza-standard koherens rendszeréhez a II. világháború lezárása utáni erőviszonyok teremtették meg a feltételeket. Ezt nevezzük Bretton Woods-i rendszernek, amely 1945–1971 között működött. A rendszer az aranyalapú pénzrendszerhez való visszatérés...Tovább olvasomállami funkciók
Az állam megjelenésétől kezdődően ellát olyan feladatokat, amelyeket a történelmi koroktól függetlenül minden állam ellát. Tradicionális, hosszú távú feladata a közfeladatok ellátása, anyagi, technikai, emberi feltételeinek biztosítása. A történelem során...Tovább olvasomkötelező jegybanki tartalék
a) Az MNB elnöke rendeletében előírhatja, hogy a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások idegen forrásaik, egyes eszközeik és mérlegen kívüli tételeik meghatározott arányában (tartalékráta) tartalékot helyezzenek el az MNB-nél....Tovább olvasom
