önkormányzati bevételek
Magyarországon a hatályos jogi szabályozás, mindenekelőtt az önkormányzati törvény alapulvételével a helyi önkormányzatok bevételei alapvetően három csoportba sorolhatók: a) saját bevételek, b) átengedett központi bevételek, c) állami hozzájárulások, támogatások. A helyi önkormányzatok pénzügyi forrásszerkezetében a saját bevételek képezik – keletkezésüket tekintve – az önkormányzati autonómiával leginkább adekvát bevételi kört, szemben az átengedett központi bevételekkel és különösen az állami támogatásokkal. A helyi önkormányzatok részére átengedett központi bevételeket, ezek fajtáját és mértékét az Országgyűlés törvényben (rendszerint a költségvetési törvényben) állapítja meg. A helyi önkormányzatok bevételi forrásszerkezetében jelentős szerepet töltenek be az állami támogatások, amelyek ugyanakkor a forrásszerkezet legkevésbé autonóm elemét jelentik, és még olyan helyi kötődést sem fedezhetünk fel bennük, mint az átengedett központi bevételeknél.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Európai Központi Bank(EKB)
Noha az euróövezeten belül az EKB és a nemzeti központi bankok is bocsáthatnak ki bankjegyeket, azok kibocsátását ténylegesen csak az EKB engedélyezheti. A tagállamok érméket bocsáthatnak ki az EKB által...Tovább olvasomegészségügyi finanszírozási típusok
Minden nemzet egyedileg létrehozott egészségügyi rendszereket működtet, ennek következtében a világban létező egészségügyi rendszerek rendkívül sokfélék. Az egyes országok között jelentős különbségek vannak az egyes egészségügyi szolgáltatások kötelező nyújtásának, a...Tovább olvasomfelosztó-kirovó rendszer
A magyar nyugdíjrendszer 1997-ig úgy nevezett felosztó–kirovó elven működő társadalombiztosítási (állami) nyugdíjrendszer volt, azaz a mindenkori befizetésekből, hozzájárulásokból finanszírozták a mindenkori nyugdíjakat, tehát a járulékfizetők (munkáltatók, munkavállalók) által fizetett társadalombiztosítási...Tovább olvasomköltségvetés
Az államháztartás mindkét alrendszerében a gazdálkodás alapját a költségvetés képezi. A költségvetés a költségvetési évben pénzforgalmilag teljesülő költségvetési bevételek és költségvetési kiadások előirányzott összegét tartalmazza (bevételi előirányzatok és kiadási előirányzatok)....Tovább olvasomegészségügy finanszírozása
Magyarországon az egészségügy finanszírozása nagyobbrészt még ma is állami forrásokból történik, mint az OECD országok többségében. Ugyanakkor a közfinanszírozás aránya a magánfinanszírozáshoz képest a rendszerváltás óta gyorsan és jelentősen csökkent...Tovább olvasomönkormányzati rendszer
Az ÁSZ jelentései egyértelműen megmutatták, hogy az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyi helyzete 2007 és 2010 között romlott, a pénzügyi kockázatok pedig fokozódtak. Az ellenőrző hatóság kimutatta az okokat, amelyek a helyzet...Tovább olvasomjárulék
A társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátórendszer része, amelyben a rendszer hatálya alá vont tagokat mindaddig, míg képesek önmagukról, saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezik. Ennek fejében betegség, munkaképtelenség idején,...Tovább olvasomhatározat saját forrásról (EU)
Az EU költségvetésének finanszírozása túlnyomórészt (99%-ban) a saját forrásokból történik. Az éves bevételeknek teljes mértékben fedezniük kell az éves kiadásokat. A költségvetési bevételeket a T anács határozza meg az Európai...Tovább olvasomállami támogatások
A helyi önkormányzatok bevételi forrásszerkezetében jelentős szerepet töltenek be az állami támogatások, amelyek ugyanakkor a forrásszerkezet legkevésbé autonóm elemét jelentik, és még olyan helyi kötődést sem fedezhetünk fel bennük, mint...Tovább olvasomkötelező magánnyugdíjpénztár
Magyarországon 1998. január 1-jétől kialakított struktúrában, a vegyes rendszerbe belépett biztosítottak jövedelme utáni nyugdíjbiztosítási járulék megosztásra került. A járulék egy része már nem a felosztó-kirovó elven működő társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe került...Tovább olvasomGyógyító Magyarország – Egészségipari Program
A Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program egyrészt hazánk termálvízkészletének, geotermikus adottságainak jobb, hatékonyabb kihasználását célozza, s ezzel összefüggésben az egészség megőrzését és helyreállítását, amivel a munkaerőáru állomány minőségének javulása várható....Tovább olvasomNemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepció
Az Alaptörvény XIX. cikkének (4) bekezdése értelmében Magyarország az időskori megélhetést a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer megalkotásával biztosítja. A Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepció az Alaptörvény e szabályára fog épülni....Tovább olvasomönkormányzati gazdasági önállóság
A helyi önkormányzatok gazdasági önállóságának jogi alapjait – hasonlóan az önkormányzati autonómia többi eleméhez – az államok alkotmányai tartalmazzák. Az önkormányzati autonómia elengedhetetlen feltétele a gazdálkodási önállóság, amelynek legfontosabb garanciáit...Tovább olvasomMNB célok
Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. Meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. Jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által kibocsátott...Tovább olvasomágazati különadók
Az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvényt (ágazati különadó tv.) az Országgyűlés 2010. október 18-i ülésén fogadta el és 2010. december 4-étől vált hatályossá. Az adókötelezettség háromféle...Tovább olvasomtőkefedezeti rendszer
A tőkefedezeti rendszer esetében az adott évben befizetett járulékokból befolyt pénzből és a korábban felhalmozott tőkéből és tőkejövedelmekből fizetik ki az éppen esedékes nyugdíjakat, majd ezeken felül megmaradó részt igyekeznek...Tovább olvasomköltségvetési (fő)felügyelő
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 46/A. § szerint a költségvetési fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásának a...Tovább olvasomúj-zélandi segélyezési rendszer
Új-Zélandon a harmincas évekig nyugdíjat csak idősek, rokkantak, vakok, özvegyek, és a bányászok kaphattak és a családi támogatásoknak is csak egy korlátozott rendszere működött. A gazdasági válság negatív következményei arra...Tovább olvasomgazdasági stabilitás
A gazdasági stabilitás érdekében – az Alaptörvénynek megfelelően – sarkalatos törvényben (2011. évi CXCIV törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról) kerültek meghatározásra az államadósság csökkentésével és a közteherviseléssel kapcsolatos alapvető szabályok. Ezen...Tovább olvasomjegybanki szabályozás
A közpénzügyi rendszer intézményi megközelítésének fontos terepe a jegybanki szabályozás, ami az egyik első olyan terület volt, mely a válság következtében jelentős megújuláson esett, illetve esik át. A rodriki modell...Tovább olvasom
