portál
Portál egy web böngésző segítségével elérhető információs rendszer, amely egyetlen pontból, integrált módon, személyre szabható, rugalmas elérési lehetőséget biztosít a portál felhasználói számára fontos információkhoz és szolgáltatásokhoz. A portálokon megjelenített információk forrása és célközönsége különböző lehet. A nyilvános portálok korlátozás nélkül kínálják szolgáltatásaikat, céljuk a minél nagyobb felhasználói kör kialakítása, a hirdetési bevételek növelése. A szervezeti portálok célja a szervezeti folyamatok hatékonyságának a támogatása. Internetes portál segítségével a vállalat, szervezet ismereteket közölhet, valamint az ügyintézési folyamatok elindítását, nyomon követését teheti lehetővé. Intranetes portálon a szervezet azonosított munkatársai érhetik el a munkavégzésükhöz szükséges szabályzatokat, dokumentumokat, alkalmazásokat. Extranetes portál csatlakozott külső partnereknek, ügyfeleknek nyújt szolgáltatásokat. A tartalom itt sem publikus, a hozzáférés szabályozott.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
e-közigazgatás
Az e-közigazgatás az információtechnológia, a szervezeti változások, és az új képességek kombinációjának felhasználását jelenti a közigazgatásban (Európai Bizottság, 2003). Az e-közigazgatás a politikai koordinációt, a szolgáltatások online elérésének biztosítását; a...Tovább olvasomszemélyes adat
Személyes adat az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint...Tovább olvasoműrlapbenyújtás szolgáltatás
A hatósági eljárásban használatos nyomtatványokat az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) programmal lehet kitölteni. Az ÁNYK űrlapbenyújtás-támogatási szolgáltatás (ÁBT) egy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ), ahol a szolgáltató letölthető alkalmazással biztosítja az...Tovább olvasomminősített elektronikus aláírás
A minősített elektronikus aláírás olyan, fokozott biztonságú elektronikus aláírás, amelyet minősített elektronikus aláírást létrehozó eszközzel állítottak elő, és amely elektronikus aláírás minősített tanúsítványán alapul. Minősített aláírást minősített bizalmi szolgáltató nyújthat....Tovább olvasomszerver
A kiszolgáló (szerver) általában olyan nagy teljesítményű számítógép, amely más számítógépek számára erőforrásokat, vagy szolgáltatásokat biztosít. A szerverek feladata a felhasználók azonosítása, a jogosultságkezelés, a központi adattárolás és szolgáltatások kiajánlása...Tovább olvasomidőszaki értesítés
Az ügyfél ügyintézési cselekményekről történő időszaki értesítése szolgáltatás (RÉR) egy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ). Az ügyfél ügyintézési rendelkezésében (RNY) meghatározhatja azon elektronikus ügyintézést biztosító szervek körét, amelyek tekintetében a...Tovább olvasomközigazgatási informatika
Az informatika a számítógépes információrendszerek tudománya, amely elméletet, szemléletet és módszertant ad e rendszerek tervezéséhez, fejlesztéséhez, szervezéséhez és üzemeltetéséhez a hatékonyabb működés érdekében. Magába foglalja az információ feldolgozásának, tárolásának és...Tovább olvasomkormányzati adatközpont
A kormányzati szolgáltatási platform minden szereplő számára egységes logikai rendszerben kiépült hálózati és kormányzati adatközponti infrastruktúrán, szabványosított kapcsolórendszereken elérhető szakrendszerek csatlakozásával, szabályozott elektronikus szolgáltatások igénybevételét, összefoglalóan a korszerű elektronikus közigazgatás...Tovább olvasomelektronikus információbiztonsági követelmények
Az alapvető elektronikus információbiztonsági követelmények szerint az elektronikus információs rendszerek teljes életciklusában meg kell valósítani és biztosítani kell az elektronikus információs rendszerben kezelt adatok és információk bizalmassága, sértetlensége és rendelkezésre...Tovább olvasomelektronikus közszolgáltatás
Elektronikus közszolgáltatás fogalmát 2009-ben vezette be az Ekszt. Az elektronikus közszolgáltatás fogalma kiterjed a törvény által elektronikus szolgáltatás nyújtására kötelezettek, valamint az egyéb elektronikus szolgáltatást nyújtó szervezetek törvényben szabályozott hatósági...Tovább olvasombiztonsági osztály
Biztonsági osztály az elektronikus információs rendszer védelmének elvárt erőssége. A biztonsági osztályba sorolás alapja az érintett elektronikus információs rendszer vagy az általa kezelt adat bizalmasságának, sértetlenségének vagy rendelkezésre állásának kockázata....Tovább olvasomkriptográfia
A kriptográfia titkosítással, rejtjelezéssel, kódolással, és ezen kódok megfejtésével foglalkozó tudományág. A titkosításra és a visszafejtésre egy eljárásra (algoritmusra) és egy kulcsra (kódsorozatra) van szükség. A titkosítási eljárás a nyílt...Tovább olvasomkormányzati felhő
A Kormányzati Felhő (KOF) egy egységes, központosított, rendszeres biztonsági audittal üzemeltetett, virtuális infokommunikációs infrastruktúra, ahol az operációs rendszer és alkalmazások üzemeltetője továbbra is a közigazgatási szervezet marad. A felhőalapú szolgáltatás...Tovább olvasomrendszerfejlesztés
A rendszerfejlesztés egy folyamat, amely egy adott probléma felmerülésétől, annak feltárásán, elemzésén, modelljének kialakításán keresztül, egy – a felhasználói igényeket kielégítő, adott feladat végrehajtást támogató – információs rendszert hoz létre....Tovább olvasomelektronikus fizetés
Az elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) közigazgatási elektronikus ügyintézéshez illeszkedő elektronikus fizetési és a közigazgatási hagyományos ügyintézéshez kapcsolódó elektronikus fizetési szolgáltatást (KEÜSZ) nyújt úgy, hogy lehetővé teszi az egy...Tovább olvasommetaadat (informatika)
A metaadat a dokumentumok minél teljesebb beazonosítására szolgáló, egységes szerkezetben készülő adatstruktúra. A metaadat jelentése: adat az adatról. A metaadatok a digitális dokumentumok (szöveg, kép, hang, vidó stb.) leíró adatatai,...Tovább olvasomközösségi hálózat
A közösségi háló(zat) egyének és/vagy szervezetek kapcsolati hálója, rendszere. A Web 2.0-es filozófiájára épül, feltárva a közösség tagjai közötti szociális kapcsolatokat, komplex közösségi oldalakba szerveződve. A közösségek alapját a meglevő...Tovább olvasomügyfél
Ügyfél az elektronikus ügyintézést biztosító szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben ügyfélként, félként vagy az eljárás alanyaként, az eljárás egyéb résztvevőjeként, a szolgáltatás igénybe vevőjeként vagy ezek képviselőjeként részt vevő...Tovább olvasome-önkormányzat
Az elektronikus közigazgatás két területe az elektronikus kormányzat (szűkebb értelemben, a központi szint, e-government) és az e-önkormányzat (a területi és a helyi szint, local e-government). Az e-önkormányzat az e-közigazgatás adaptálása...Tovább olvasomfenyegetés (informatika)
A fenyegetés (veszély) minden olyan lehetséges művelet, esemény, vagy mulasztásos cselekmény, amely sértheti az elektronikus információs rendszer vagy az elektronikus információs rendszer elemei védettségét, biztonságát. Külső fenyegetések (External Threats) esetén...Tovább olvasom
