személyes csatorna
A személyes csatorna, mint két, vagy több ember közötti közvetlen kommunikáció, a hivatal és az ügyfél közötti kapcsolattartás hagyományos formája. Az ügyfélcsatornák közül még mindig kiemelt jelentőséggel bír a személyes megjelenés, mert sok ember még ma is úgy gondolja, hogy a fontos ügyeket személyesen kell intézni, illetve nem képes telefonos vagy elektronikus csatornák használatára. Közigazgatással kapcsolatos személyes ügyintézés jellemzően a járási hivatalokhoz tartozó kormányablakokban, az okmányirodákban, központi okmányirodában, a Fővárosi- és Megyei Kormányhivatalokon belül működő szakhatósági ügyfélszolgálati irodákban, egyéb szakhatóságoknál történhet. A személyes megjelenés egyes közigazgatási eljárásoknál elkerülhetetlen (például házasságkötés, személyazonosság igazolására alkalmas okmányok igénylése), valamint bizonyos ügyekben az eredeti okiratok benyújtása sem kerülhető meg. Az ügyfélszolgálati pontok földrajzi elhelyezése befolyásolja a hozzáférhetőséget.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
központi azonosítási ügynök
A központi azonosítási ügynök (KAÜ) szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi a vele együttműködő azonosítási szolgáltatásokat. Az ügynöki szolgáltatáson keresztül elérhető valamennyi, a...Tovább olvasomiratáthelyezési szolgáltatás
Az iratkezelő rendszerek közötti iratáthelyezés (BIÁSz) szolgáltatás (KEÜSZ) célja, hogy ellássa az iratkezelő rendszerek közötti elektronikus, biztonságos iratáthelyezést, melyen keresztül az iratképző szervek (közfeladatot ellátó szervek) hivatalos ügyeiket elektronikus formában...Tovább olvasomfájlformátum
A dokumentumok kezeléséhez, közzétételéhez olyan fájlformátumot kell használni, amelyek kielégítik a dokumentumokkal szemben támasztott követelményeket (szabványos, feldolgozáshoz illeszkedő dokumentumformátum, áttekinthető elrendezés, kulcsszavas keresés biztosítása, egységes megjelenés, kis fájlméret). Az elektronikus...Tovább olvasomkézbesítési szolgáltatás
A biztonságos kézbesítési szolgáltatás (BKSZ) olyan Posta által nyújtott kézbesítési szolgáltatás (SZEÜSZ), amely az elektronikus küldemény kézbesítésével kapcsolatosan az alábbi feltételek mindegyikének teljesülését biztosítja: a) ha a küldőtől átvett üzenetet...Tovább olvasomügyfélkapu azonosítás
Az ügyfélkapu egyike a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatásoknak. A teljeskörű azonosítási szolgáltatásként funkcionáló Ügyfélkapu jelenleg a legnépszerűbb Magyarországon, a felhasználók száma meghaladja a 2,5 milliót. A szolgáltatás...Tovább olvasomközösségi felhő
Közösségi felhő (Community Cloud): a kiszolgálói infrastruktúrát több szervezet megosztottan használja, támogatva a közösség közös érdekeit (pl. küldetést), hasonló szabályozási, adatvédelmi, biztonsági stb. követelményeket betartva. A közösségi felhőt kezelheti az...Tovább olvasominverz hibrid szolgáltatás
A papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítása (inverz hibrid) szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató biztosítja a papír alapú dokumentumok digitalizálását és hitelesítését, melyet követően az e-dokumentum kerül az ügymenetbe....Tovább olvasomadatszolgáltatás
Adatszolgáltatás az adatigénylő részére megfelelő jogalappal történő adattovábbítás. Az adattovábbítás megvalósulhat egyedi adatigénylés során vagy közadat-újrahasznosítás keretében rendszeres adatátadással. Technikailag megvalósulhat hagyományos módon, papíralapon vagy online csatornán, illetve nyilvántartásokból gépi...Tovább olvasomsértetlenség
Sértetlenség az adat tulajdonsága, amely arra vonatkozik, hogy az adat tartalma és tulajdonságai az elvárttal megegyeznek, ideértve a bizonyosságot abban, hogy az az elvárt forrásból származik (hitelesség) és a származás...Tovább olvasomközponti kézbesítési ügynök
A központi kézbesítési ügynök (KKÜ) olyan szolgáltatás (KEÜSZ), amely jogszabályi előírás vagy a közfeladatot ellátó szervvel való megállapodás alapján és annak keretei között a közfeladatot ellátó szerv javára ellátja a...Tovább olvasomKEÜSZ
Az e-ügyintézési törvény nevesíti a központi elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat (KEÜSZ), amelyeket kiemelt szerepük miatt a Kormány központilag, kijelölt szolgáltató útján és ingyenesen nyújt. KEÜSZ-ök: az ügyfél ügyintézési rendelkezésének nyilvántartása, iratérvényességi...Tovább olvasomwebcím
A webcím (URL) a weben az elérni kívánt tartalom (weblap, dokumentum) helyét azonosítja. A címet a böngésző címsorába írjuk. Az URL felépítése: a protokoll, amit a géppel való kommunikációhoz használunk...Tovább olvasominformációrendszer
Az információs rendszer (IR) az adatok, információk kezelésére használt eszközök (környezeti infrastruktúra, hardver, hálózat és adathordozók), eljárások (szabályozás, szoftver és kapcsolódó folyamatok), valamint az ezeket kezelő személyek együttese. (az eÜgyintézési...Tovább olvasomkéreleműrlap szolgáltatás
Az általános célú elektronikus kéreleműrlap szolgáltatás (e-Papír) szolgáltatás célja, hogy azokban az eljárásokban vagy egyszerű ügyekben is legyen lehetősége az ügyfélnek beadványát elektronikus úton továbbítani a hatóság felé, amelyeket gyakoriságuk...Tovább olvasomweb
A világháló (World Wide Web, WWW, web) az interneten működő, egymással hiperhivatkozásokkal összekötött dokumentumok rendszere. A weben böngészők, keresők segítségével, címláncokon (hiperlinkeken, hiperhivatkozásokon) keresztül érhetünk el információforrásokat (tartalmakat). A világháló...Tovább olvasomelektronikus aláírás
Az elektronikus aláírás olyan elektronikus adat, amelyet más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, és amelyet az aláíró aláírásra használ. Létrehozásához szükség van egy kulcspárra. Az e-aláírásnak több fajtája van:...Tovább olvasomminősített elektronikus aláírás
A minősített elektronikus aláírás olyan, fokozott biztonságú elektronikus aláírás, amelyet minősített elektronikus aláírást létrehozó eszközzel állítottak elő, és amely elektronikus aláírás minősített tanúsítványán alapul. Minősített aláírást minősített bizalmi szolgáltató nyújthat....Tovább olvasomhardver
A hardver a számítógépet jelenti, mint fizikai eszközt, minden elektronikus és mechanikus összetevőjével, alkatrészével együtt. A számítógépet alkotó hardver elemeket két fő csoportba oszthatjuk, ezek a központi egység és a...Tovább olvasomszakrendszer
Szakrendszer (szakalkalmazás) az elektronikus közigazgatás egy igazgatási területét kiszolgáló, nagy önállósággal fejlesztett és működtetett alrendszere (pl. a népesség-nyilvántartás, az egészségügyi rendszer). Az okmányirodák/kormányablakok munkáját támogatja a személyazonosító igazolvány- és útlevél...Tovább olvasommobil alkalmazás
A mobil (vagy okostelefon) alkalmazások mobil eszközökön (táblagépeken, okostelefonokon) futó számítógépes programok. A mobil eszközökön előtelepítve rendelkezésre áll néhány alkalmazás, de a további alkalmazások a “piactérről” szerezhetők be, internetről tölthetők...Tovább olvasom