szovjet szociális rendszer
A szocialista forradalom után létrejött Szovjetunióban 1917. évet követően alakult ki az állam által működtetett szociális ellátó rendszer. Az új politikai viszonyoknak megfelelően akkoriban forradalmian újnak számító megoldásokat igyekeztek alkalmazni. A szovjethatalom mindenképpen túl akarta szárnyalni az akkori világ legfejlettebb szociális ellátórendszereit, különösen a Németországban bevezetett társadalombiztosítási rendszert. Ennek szellemében alkották meg 1917 utolsó két hónapjában azokat a társadalombiztosítási vonatkozású dekrétumokat, amelyeket azután később egységes szerkezetbe foglalva rendeletben is közzétettek. 1917. november 1 és december 22 között öt dekrétumot adtak ki, amelyek részletesen szabályozták az üzemi balesetek sérültjeinek ellátását, létrehozták az orvosi segítségnyújtás új szervezeti kereteit, megalkották a munkanélküliek állami támogatásának rendjét, és a betegbiztosítás intézményeit.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
államháztartási kiadás
Az államháztartási kiadások teljes összegét – annak érdekében, hogy a döntéshozók a költségvetési terv elfogadásakor, valamint a beszámolás során pontosabb képet kapjanak a források felhasználásáról – közgazdasági értelemben és funkcionális...Tovább olvasomeurópai valutareform
Az európai monetáris integráció folyamatát az európai vezetők 1969. decemberi hágai találkozója indította el. Pierre Wernert, Luxemburg miniszterelnökét és pénzügyminiszterét nevezték ki annak a bizottságnak a vezetőjévé, amely konkrét lépéseket...Tovább olvasomközpénzügyi kontroll
Az államháztartási törvény (2011. évi CXCV. tv.) értelmében a Számvevőszéknek joga van rálátni minden közpénzköltésre, de természetesen nem az ÁSZ az államháztartás ellenőrzésének egyetlen szerve. A közpénzügyek ellenőrzését Magyarországon egy...Tovább olvasomBeveridge Terv (Anglia)
A brit munkáspárti tárca nélküli miniszter Arthur Greenwood 1941. június 19-én bejelentette a brit alsóházban, hogy a szociális biztosítás és rokon szolgáltatások fennálló rendszereinek átfogó vizsgálatára vizsgálóbizottságot állít fel. A...Tovább olvasomsvéd nyugdíj modell
A svéd öregségi nyugdíjrendszerben 1999. január elsejei hatállyal történtek reform-jellegű változtatások: ennek értelmében ettől az időponttól az öregségi ellátásokat egy befizetésmeghatározott és felosztó-kirovó elven működő, valamint egy tőkésített részt is...Tovább olvasomtársadalombiztosítási egyéni számla
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96/A. §-a alapján bevezetésre került a társadalombiztosítási egyéni számla, amelynek a tartalmát a hivatkozott rendelkezés határozza meg. A társadalombiztosítási...Tovább olvasomköltségvetési szervek bevételei
A költségvetési szerv tárgyévi bevételi forrásai az alábbi csoportokba sorolhatók: a) központi, irányítói támogatás, b) támogatás államháztartáson belülről, c) közhatalmi bevétel, amely az igazgatási szolgáltatási díjnak, a felügyeleti díjnak, a...Tovább olvasomkötelező magánnyugdíjpénztár
Magyarországon 1998. január 1-jétől kialakított struktúrában, a vegyes rendszerbe belépett biztosítottak jövedelme utáni nyugdíjbiztosítási járulék megosztásra került. A járulék egy része már nem a felosztó-kirovó elven működő társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe került...Tovább olvasomállami funkciók
Az állam megjelenésétől kezdődően ellát olyan feladatokat, amelyeket a történelmi koroktól függetlenül minden állam ellát. Tradicionális, hosszú távú feladata a közfeladatok ellátása, anyagi, technikai, emberi feltételeinek biztosítása. A történelem során...Tovább olvasomköltségvetési rugalmassági eszközök(EU)
A többéves programok szerint az uniós politikák finanszírozására tervezett kiadásokon felül az uniós költségvetésen belül egyes pénzügyi eszközök a váratlan válsághelyzetekre való válaszadás céljából vannak fenntartva. Ezek a külön rugalmassági...Tovább olvasomnyugdíjrendszer fenntarthatóság
A magyar lakosság folyamatosan elöregedik. A keresők és a nyugdíjasok aránya kedvezőtlenül változik. A magyar társadalomban a nyugdíjas korúak aránya egyre növekszik, 1990-ben még a teljes népesség 24,9 %-a, 2010-ben...Tovább olvasomKöltségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. A Költségvetési Tanács törvényben meghatározott módon közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében. A központi...Tovább olvasomMagyar Államkincstár szervezete
A Magyar Államkincstár 1996. január 1-én alakult meg. 2001-ben a Kincstár fő funkciói szerint (költségvetés végrehajtása, a pénzügyi szolgáltatás kezelése, valamint államadósság kezelés) három szervezet alkotta. 2003. június 30-tól a...Tovább olvasomGyógyító Magyarország – Egészségipari Program
A Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program egyrészt hazánk termálvízkészletének, geotermikus adottságainak jobb, hatékonyabb kihasználását célozza, s ezzel összefüggésben az egészség megőrzését és helyreállítását, amivel a munkaerőáru állomány minőségének javulása várható....Tovább olvasomMNB célok
Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. Meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. Jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által kibocsátott...Tovább olvasomközjavak
A közjó megvalósításához az államnak a gazdaság minden szférájára figyelnie kell. a) A magánjavak körére, amelyek korlátosan állnak rendelkezésre, versenyzők, fogyasztásukból mások kizárhatók, s amelyek cseréje a piacon zajlik: ezeket,...Tovább olvasomokos város
Az 56/2017. (III. 20.) Korm. rendelet hivatalosan is meghatározza mit értünk okos város alatt: „Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint...Tovább olvasomnemzetgazdaság
A nemzetgazdaság fogalma: A gazdaság magába foglalja az anyagi és emberi erőforrásokat, azaz a fizikai és szellemi javakat, valamint szolgáltatásokat, gazdasági tevékenységeket, illetve mindezek kölcsönhatás kapcsolatait. A gazdaság állapot és...Tovább olvasomállamadósság kezelés
Az államadósság kezeléséhez kapcsolódó kiadások (tőketörlesztés, kamatfizetés, a kettő együtt adósságszolgálat) a hitelfelvétel feltételei szerint meghatározottak, és jelentősen befolyásolják a többi közfunkcióra fordítható kiadás mértékét. Napjaink kormányzati pénzügyi politikájának kiemelt...Tovább olvasomsegélyezési típusú rendszerek
A szociális segélyezés fogalma a szociális biztonságon kívüli, alapvetően a szükséghelyzetben lévők részére odaítélt segélyeket és a szociális szolgáltatásokat foglalja magában. Pénzbeli támogatás az átmeneti segély, a rendszeres szociális segély...Tovább olvasom
