társadalmi kohézió
A társadalmi kohézió egy állandósult folyamat, amelynek alapja, hogy az ember közösségi lény. A közösség tagjai értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. A társadalom tagjai kiterjedt kapcsolatban vannak egymással, ami a bizalmon, a „hovatartozás” érzésén – nemzeti identitás -, illetve a részvételi akaraton alapul. Feltétele a társadalom javaihoz – életkörülmények, tanulás, munkahely, lakhatás, kultúra, egészség, stb. – való hozzáférés egyenlő esélyének megteremtése, a társadalmi kirekesztés gyakorlatának száműzése.
Tudományterület:
Forrás:
Stratégiai Kutatások - Magyarország 2015. A társadalmi kohézió erősítése c. mű alapján, Szerk. Tausz Katalin, Új Mandátum Kiadó, 2006.
Szerző:
Relációk
disszertáció
A doktori értekezés vagy disszertáció a doktorandusz által készített írásmű, alkotás vagy munka, amellyel bizonyítja, hogy a fokozat követelményeihez mért tudományos feladat önálló megoldására képes. Egyes országokban/egyetemeken a „disszertáció” szót...Tovább olvasomorvosi titoktartási jog
A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátása során közreműködő személyek az ellátása során tudomásukra jutott adatokat csak az arra jogosult személlyel közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. Továbbá, joga van...Tovább olvasomszenátus
A felsőoktatási intézmény vezető testülete a szenátus. A szenátus elnöke a rektor. A szenátust illetik meg a felsőoktatási intézmény Alaptörvényben rögzített jogosultságai. A szenátus tagja – a hallgatói és a...Tovább olvasomnormatív támogatások
Jogszabályban (általában törvényben) rögzített, univerzális típusú ellátások, amelyek a jogszabályban megállapított feltételek teljesülése esetén járnak az ügyfélnek, azaz az ügyintézőnek nincs a megállapítás során mérlegelési joga (nem diszkrecionális a döntés)....Tovább olvasomsajátos nevelési igény
Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy...Tovább olvasomhajléktalanság
A szociális törvény a hajléktalan emberek esetében kétféle meghatározást ad. Az első – igazgatási típusú – definíció értelmében “…hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye...Tovább olvasomfelsőoktatási szakképzés
A korábbi felsőfokú szakképzést váltotta fel. A négy féléves képzéseket kivették az Országos Képzési Jegyzékből, s kizárólag egyetemek és főiskolák indíthatják. Nappali és levelező tagozatos képzéseket is hirdetnek a felsőoktatási...Tovább olvasomkultúrához való jog
Az egyik alapvető emberi jog, emellett más emberi jogok érvényesülésének alapvető feltétele és eszköze. Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. Magyarország ezt a jogot a...Tovább olvasomutógondozás
Egyfajta pszicho-szociális rehabilitációs tevékenység. Általában arra a tevékenységre utalva használják a fogalmat, amelyet valamilyen bentlakásos intézményes ellátásból kikerülő személy (pl. nevelőotthon, kórház, fogyatékosok otthona stb.) közösségbe integrálódásának, önálló élete kialakítása...Tovább olvasomPhD
Magyarországon jelenleg egyetlen tudományos fokozat szerezhető: a PhD a latin „philosophiæ doctor” (= A filozófia tanítója) rövidítése. A fokozat megszerzéséhez a doktori szigorlat eredményes letétele, valamint a PhD értekezés sikeres...Tovább olvasomlakóotthon
Szociális ellátási forma. Olyan otthon, amely nyolc-tizenkettő, esetleg tizennégy pszichiátriai beteget vagy fogyatékos személyt – ideértve az autista személyeket is -, illetőleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybevevő részére...Tovább olvasomörökbefogadás
Olyan jogi eljárás, mely során rokoni kapcsolat jön létre az örökbefogadott (gyermek) és az őt örökbe fogadó szülő(k) között. Két fajtája van: a nyílt és a titkos. A két típust...Tovább olvasomnevelőszülő
A helyettes szülő a gyermeknek az ő vagy szülője kérelmére, illetve beleegyezésével teljes körű ellátást biztosít saját háztartásában, határozott időtartamra. A helyettes szülővel a települési önkormányzat alapellátás biztosító intézménye, mint...Tovább olvasomdiszlexia
A diszlexia gyűjtőfogalom, az egyes részképességek (percepció, szenzoros integráció, munkamemória, lateralitás, dominancia, nyelvi képességek) olyan zavara, amely olvasási zavarhoz vezet. A szindróma megjelenő tünetei a mögöttes eltérő idegrendszeri működésekre vezethetők...Tovább olvasomzáróvizsga
A hallgató a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzését követően bocsátható záróvizsgára. A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő vizsgaidőszakban a hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után, két éven belül, bármelyik...Tovább olvasomházi segítségnyújtás
Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás lényege ugyanis éppen az, hogy a rászoruló ember...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomgyermekvédelmi jelzőrendszer
A településen működő gyermekjóléti szolgálat működteti a jelzőrendszert. Mindazok, akik rálátnak a gyermek életére, és elhanyagolást, bántalmazást észlenek – elsősorban a védőnők, gyermekorvosok, óvónők, pedagógusok -, kötelesek gyanújukat jelezni a...Tovább olvasomfekvőbeteg-szakellátás
A fekvőbeteg-szakellátás a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ennek igénybevétele a beteg folyamatos ellátását végző orvos, a kezelőorvos vagy az arra feljogosított más személy beutalása, valamint a beteg...Tovább olvasom