tankötelezettség
Magyarországon az óvodába lépés a 3. életévben, az iskolába lépés a 6. életévben kezdődik, a tankötelezettség pedig 16 éves korban ér véget. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a köznevelési feladatot ellátó hatóság a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését. A tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti. A tankötelezettség meghosszabbításáról a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az iskola igazgatója dönt.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
gondnokság
A gondnokság intézménye arra szolgál, hogy azoknak a nagykorú személyeknek a segítségére legyen, akiknek mentális megbetegedés vagy mentális képességeik megfogyatkozása miatt tartósan vagy átmenetileg sérül a döntési képességük. A gondnokságnak...Tovább olvasomtársadalmi mobilitás
Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik, például parasztból munkás vagy munkásból értelmiségi lesz. Az említett két példa a foglakozás alapján definiált...Tovább olvasomszakközépiskola
A szakközépiskolának öt évfolyama van, amelyből három, az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési évfolyam, valamint további kettő, érettségi vizsgára felkészítő...Tovább olvasomdiszlexia
A diszlexia gyűjtőfogalom, az egyes részképességek (percepció, szenzoros integráció, munkamemória, lateralitás, dominancia, nyelvi képességek) olyan zavara, amely olvasási zavarhoz vezet. A szindróma megjelenő tünetei a mögöttes eltérő idegrendszeri működésekre vezethetők...Tovább olvasomdepriváció
Eredeti jelentése a latin „privatio” szerint, valami rossztól való szabadulást jelent. A szociálpolitikában valami jótól való megfosztottságra utal. Nem csupán a szükséges jövedelem, hanem a források széles körének (munkavállalás lehetősége,...Tovább olvasombaleseti ellátás
A baleseti táppénz az üzemi balesetként elismert balesettel, foglalkozási megbetegedéssel összefüggő keresőképtelenség idejére nyújtott – egészségbiztosítás keretében igénybe vehető – pénzbeli ellátás. Az egészségbiztosítás szempontjából azt a balesetet, foglalkozási megbetegedést...Tovább olvasomEurópai Kreditátviteli Rendszer
A kreditrendszer a bolognai folyamat részeként honosodott meg Magyarországon. A kredit a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely az egyes tantárgyak, tantervi egységekre bontva kifejezi azt a becsült időt, amely a...Tovább olvasomszenátus
A felsőoktatási intézmény vezető testülete a szenátus. A szenátus elnöke a rektor. A szenátust illetik meg a felsőoktatási intézmény Alaptörvényben rögzített jogosultságai. A szenátus tagja – a hallgatói és a...Tovább olvasomkulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasomnyugdíj
A nyugdíj olyan állandó vagy ideiglenes jellegű pénzbeli ellátás, amelyet a jogszabályok alapján meghatározott életkort és szolgálati időt elért vagy jelentős mértékű egészségkárosodást szenvedett biztosítottak, illetve haláluk esetén hozzátartozóik kapnak....Tovább olvasomrektor
Az egyetem vagy főiskola kinevezett vezetője, a szenátus elnöke, akit Magyarországon az egyetemi szenátus javaslatára az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a köztársasági elnök nevez ki. A felsőoktatási intézmény első számú...Tovább olvasomdoktori képzés
Az egyetemi diplomával – MA, MSC – rendelkezők felvételizhetnek az egyetemeken folyó doktori képzésben való részvételre. A doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni, a képzési idő nyolc félév. A...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasompénzbeli szociális ellátás
Ezek az ellátások a jövedelemmel nem rendelkező vagy alacsony jövedelmű személyek, családok szociális ellátását célozzák, a szociális rászorultságtól függnek, és különböző fajtáik az életkorhoz vagy/és szociálisan különösen hátrányos helyzetekhez kapcsolódnak....Tovább olvasomönköltséges képzés
A képzés keretében az oktatás teljes költségét a hallgató viseli. A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre tekintettel a magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv által megállapított visszafizetési kötelezettség...Tovább olvasomdiszgráfia
Olyan írászavar, mely az írás grafomotoros jellemzőiben nyilvánul meg /például a betűk felismerhetősége, a téri elrendezés, az írás sebessége, a központozás hibái/, másrészt fonológiai nyelvi zavar /nyelvtan, helyesírás, mondatszerkezet/ illetve...Tovább olvasomautizmus
A szociális, kommunikációs és a rugalmas gondolkodáshoz és alkalmazkodáshoz szükséges kognitív képességek sérülése, általában egyfajta súlyos fogyatékosság. Az idegrendszeri fejlődés zavara, amelynek etiológiai hátteréeés jellegzetes viselkedési mintázata egyaránt heterogén. Az...Tovább olvasomnyilvános levéltár
A történelmi múlt megismerésének forrásául szolgáló, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, feldolgozásának és rendeltetésszerű...Tovább olvasomanyakönyvi nyilvántartás
Az anyakönyvi nyilvántartás hatósági nyilvántartás, mely alapja minden további személyi nyilvántartásnak, s ily módon szoros kapcsolatban áll az állampolgársági és a népesség-nyilvántartási területekkel. A tevékenységet állami és önkormányzati szervek végzik....Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasom
