téradat
A téradat valamely helymeghatározóhoz vagy helyhez köthető adat, vagyis olyan elektronikus formában rendelkezésre álló adat, amely közvetlenül vagy közvetve utal egy meghatározott helyre vagy földrajzi területre (pl. címek, közigazgatási határok, közlekedési hálózatok). A GPS alapú alkalmazások (pl. útvonaltervezés, hely alapú keresések) hatására a téradatok az állampolgárok mindennapi életében is jelen vannak. A közszférában keletkező adatok jelentős része szintén térbeli adat (pl. ingatlannyilvántartás, címnyilvántartás). A közfeladatok ellátását szolgáló téradatok és térinformatikai rendszerek alkotják a nemzeti téradat-infrastruktúrát. Az EU térinformációs infrastruktúrája létrehozását és működését megalapozó INSPIRE (2007/2/EK) irányelv támogatja a téradatok megosztását. A Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) regisztráció alapján, az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) részben nyilvánosan tesz elérhetővé téradatokat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közösségi felhő
Közösségi felhő (Community Cloud): a kiszolgálói infrastruktúrát több szervezet megosztottan használja, támogatva a közösség közös érdekeit (pl. küldetést), hasonló szabályozási, adatvédelmi, biztonsági stb. követelményeket betartva. A közösségi felhőt kezelheti az...Tovább olvasomokos város
Az okos város olyan település, ahol megvalósul a fizikai, digitális és humán rendszerek hatékony integrációja az épített környezetben, hogy fenntartható, prosperáló és inkluzív jövő biztosítson lakóinak. Településfejlesztési szempontból az okos...Tovább olvasomhitelesítés
Hitelesítés olyan elektronikus folyamat, amely lehetővé teszi a természetes vagy jogi személy elektronikus azonosításának vagy az elektronikus adatok eredetének és sértetlenségének az igazolását. Hitelesítés vonatkozhat személyre, dokumentumra. Személy hitelesítése bizonyosság...Tovább olvasomlevelező rendszer
A levelezéshez levelező programra van szükség, amely lehet telepítve a saját számítógépünkre, vagy lehet weben elérhető (webmail). A levelező rendszerek alapfunkciói: levélírás, levelek küldése, a beérkezett levelek fogadása és megtekintése,...Tovább olvasomportál
Portál egy web böngésző segítségével elérhető információs rendszer, amely egyetlen pontból, integrált módon, személyre szabható, rugalmas elérési lehetőséget biztosít a portál felhasználói számára fontos információkhoz és szolgáltatásokhoz. A portálokon megjelenített...Tovább olvasomhiperhivatkozás
A hiperhivatkozás egy link (ugrópont), amely a hiperszöveges rendszerek, dokumentumok elemeit, objektumait köti össze. A hiperhivatkozások értelmezéséhez, használatához számítógépes alkalmazások szükségesek. Hiperhivatkozásokkal leggyakrabban a weben találkozhatunk. A hiperhivatkozások biztosítják a...Tovább olvasomelektronikus azonosítás
Elektronikus azonosítás a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyt képviselő természetes személyt egyedileg azonosító, elektronikus személyazonosító adatok felhasználásának folyamata. Elektronikus ügyintézéshez többféle elektronikus azonosítási és hitelesítési technika, ill. ezek...Tovább olvasomazonosítás
Az elektronikus ügyintézés többnyire megköveteli a felhasználók (ügyfelek és ügyintézők) azonosítását, mert az ügyintézéshez jogok és kötelezettségek kapcsolódnak. A felhasználónak valamilyen mértékben és hitelességgel azonosítania kell magát. Személy azonosítás az...Tovább olvasomszolgáltatási szintek
Az Európai Bizottság 2001-ben meghatározta a leggyakrabban keresett 20 (Magyarországon 27) leggyakrabban keresett közszolgáltatást, valamint kidolgozott az elektronikus közszolgáltatások értékelésére egy négyfokú skálát. 1. szint: információs, tájékoztató szolgáltatás. 2. szint:...Tovább olvasomkormányzati adatközpont
A kormányzati szolgáltatási platform minden szereplő számára egységes logikai rendszerben kiépült hálózati és kormányzati adatközponti infrastruktúrán, szabványosított kapcsolórendszereken elérhető szakrendszerek csatlakozásával, szabályozott elektronikus szolgáltatások igénybevételét, összefoglalóan a korszerű elektronikus közigazgatás...Tovább olvasomwebböngésző
A világhálón szörföléshez böngésző (browser) programra van szükség. A böngészők alapfunkciói: weblapok megtekintése, navigálás (szörfölés) a weboldalak között, a weblapok egészének, vagy egyes részeinek a mentése, nyomtatása, a gyakran látogatott...Tovább olvasominfrastruktúra szolgáltatás
Infrastruktúra szolgáltatás (IaaS: Infrastructure as a Service): a kiszolgálói hardvert (virtuális szervereket, tárhelyet, hálózati kapcsolatot, számítási kapacitást) és alap – rendszer – szoftvereket szolgáltat. Az ügyfél ezekre az alapvető informatikai...Tovább olvasommetaadat (informatika)
A metaadat a dokumentumok minél teljesebb beazonosítására szolgáló, egységes szerkezetben készülő adatstruktúra. A metaadat jelentése: adat az adatról. A metaadatok a digitális dokumentumok (szöveg, kép, hang, vidó stb.) leíró adatatai,...Tovább olvasomKEÜSZ
Az e-ügyintézési törvény nevesíti a központi elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat (KEÜSZ), amelyeket kiemelt szerepük miatt a Kormány központilag, kijelölt szolgáltató útján és ingyenesen nyújt. KEÜSZ-ök: az ügyfél ügyintézési rendelkezésének nyilvántartása, iratérvényességi...Tovább olvasomwebes ügysegéd
A Webes Ügysegéd (WÜ) 2013-tól elérhető elektronikus szolgáltatás, amely számos közigazgatási eljárás/szolgáltatás teljeskörű elektronikus ügyintézési lehetőségét biztosítja egységes felületen. A szolgáltatások többsége azonosítást igényel, ami a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ)...Tovább olvasomelektronikus információbiztonsági követelmények
Az alapvető elektronikus információbiztonsági követelmények szerint az elektronikus információs rendszerek teljes életciklusában meg kell valósítani és biztosítani kell az elektronikus információs rendszerben kezelt adatok és információk bizalmassága, sértetlensége és rendelkezésre...Tovább olvasomblended learning
A blended learning olyan oktatási technológia, mely a képzéshez változatos, tanulási környezeti elemek (módszerek és eszközök), hagyományos és virtuális tantermi tanulási formák, személyes és távolsági konzultáció biztosításával, nyomtatott és elektronikus...Tovább olvasomadatbiztonság
Az adatbiztonság (az informatikai védelem része), az adatok védelme érdekében megtett technikai és szervezési intézkedések, kialakított eljárási szabályok. Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás,...Tovább olvasomelektronikus irat
Az irat valamely szerv működése, vagy személy tevékenysége során keletkezett, vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma...Tovább olvasomtáblázatkezelő
A közigazgatásban felhalmozódó nagy mennyiségű adat elemzésére, kimutatások, statisztikák készítésére táblázatkezelő program használható. A táblázat celláiba adatokat rögzítve, képletek és függvények (matematikai, statisztikai, logika, pénzügyi, kereső stb.) alapján azokból származtatott...Tovább olvasom
