kormányzati portál
A központi kormányzati portál (legfelső szintű közigazgatási portál ) alapvető célja, hogy az állampolgárok és szervezetek számára lehetővé tegye a közigazgatással való kapcsolattartást az interneten keresztül. A magyarorszag.hu címen elérhető portál a kormányzat központi ügyintézési tájékoztatási felülete. A portál önálló tartalmi elemekből felépülő lapcsalád, melynek tagjai elérhetők az oldalak tetején megjelenő menüből. Az ügyintézés lap a szolgáltatások és ügyek színtere (választható a témakörök, vagy betűrend szerinti sorrend). Az egyes ügyeket tartalmazó ügyoldalak valamennyi, az adott üggyel kapcsolatos fontos információja (ügyleírás, kapcsolódó jogszabályok, szolgáltatások, letölthető dokumentumok, segítség) itt elérhető. A szolgáltatás lehetőséget nyújt az ügyek intézésének internetes előkészítésére, időpontfoglalásra, ill. egyes ügyek teljesen elektronizált intézésére. A portál egyik kiemelt szolgáltatása az Ügyfélkapu, az elektronikus ügyfélbeléptető- és azonosító rendszer.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kriptográfiai kulcs
A kriptográfiai kulcs olyan kriptográfiai transzformációt vezérlő egyedi jelsorozat, amelynek ismerete a kriptográfiai transzformáció elvégzéséhez, különösen az elektronikus aláírás vagy bélyegző előállításához vagy ellenőrzéséhez szükséges. Az e-aláírás szolgáltatás igénylésekor (pl....Tovább olvasomcégjegyzékszám
A cég bejegyzésére irányuló kérelem cégbírósághoz történő érkezésekor a cég az azonosításra, illetve valamennyi más cégtől való megkülönböztetésére alkalmas cégjegyzékszámot kap, amelyet ettől kezdődően az iratain fel kell tüntetnie. Ez...Tovább olvasomfront office
A front office a hivatal ügyfélkapcsolati, ügyfélszolgálati oldala, amely biztosítja az ügyfél érintkezését a hivatallal számos csatornán keresztül (személyesen, levélben, telefonon, SMS üzenet formájában, elektronikus úton). A csatornák közötti választás...Tovább olvasomközponti rendszer
A központi rendszer (KR) az elektronikus közszolgáltatások nyújtását, illetve igénybevételét támogató központi infokommunikációs rendszerek együttese. A KR az igénybevevői számára biztosítja személyes ügyintézési felület kialakításának lehetőségét, az ügyintézéshez szükséges feltételeket,...Tovább olvasomszerver
A kiszolgáló (szerver) általában olyan nagy teljesítményű számítógép, amely más számítógépek számára erőforrásokat, vagy szolgáltatásokat biztosít. A szerverek feladata a felhasználók azonosítása, a jogosultságkezelés, a központi adattárolás és szolgáltatások kiajánlása...Tovább olvasomszolgáltatásorientált architektúra
A szolgáltatásorientált architektúra (SOA) központi fogalma a szolgáltatás, ami egy szolgáltató által végzett tevékenység, amely a szolgáltatást kérő számára értékkel bíró eredményt, hatást állít elő. A SOA egy paradigma különböző...Tovább olvasomadminisztratív védelem
Társadalmi elvárás az állam és polgárai számára elengedhetetlen elektronikus információs rendszerekben kezelt adatok és információk bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának, valamint ezek rendszerelemei sértetlenségének és rendelkezésre állásának zárt, teljes körű,...Tovább olvasomrendelkezésre állás
Rendelkezésre állás: az elektronikus információs rendszerek az arra jogosult személyek számára történő elérhetőségének és az abban kezelt adatok felhasználhatóságának a biztosítása. A rendelkezésre állás tehát annak a biztosítása, hogy az...Tovább olvasomazonosító kód
Az azonosító kód olyan, matematikai módszerrel képzett, különleges adatra nem utaló számjegysor, amely a polgárt az adatkezelés során egyértelműen azonosítja. Az azonosító kód személyes adat, ezért azt kezelni és továbbítani...Tovább olvasomadat
Az adat elemi ismeret, tények, fogalmak vagy utasítások formalizált ábrázolása, amely az emberek vagy automatikus eszközök számára közlésre, megjelenítésre vagy feldolgozásra alkalmas. Az adatokból az adatfeldolgozás eredményeként új ismeretek nyerhetők....Tovább olvasominformációtechnológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. Az IT kiterjed az információ teljes feldolgozási folyamatára (az információ kinyerésére, keresésére, feldolgozására, megjelenítésére és...Tovább olvasomtelefonos azonosítás
A részleges kódú telefonos azonosítás (RKTA) olyan teljeskörű azonosítási szolgáltatás (KEÜSZ), amely az azonosítást kérő szervezet számára megállapítja, hogy egy adott személy megegyezik-e egy korábban regisztrált személlyel, továbbá igazolja az...Tovább olvasomszabad szoftver
A szabad szoftver fogalmát a Free Software Foundation (FSF) definiálta. Egy szoftver akkor szabad, ha teljesülnek a következő feltételek. Tetszőleges célra történő szabad felhasználás: a programot bármilyen személy vagy szervezet...Tovább olvasomnyilvántartás
A nyilvántartások (és az azt megalapozó adatszervezés) feladata az adatok rögzítése, megváltoztatása (módosítása), tárolása, visszakeresése és feldolgozása. Ennek érdekében biztosítani kell az adatok olyan logikai szervezését és fizikai tárolását, amely...Tovább olvasominformációs hadviselés
Az információs hadviselés – mint a hadviselés új formája – mindazon összehangolt, koordinált információs tevékenységeket jelentik, amelyek arra irányulnak, hogy a szemben álló fél információs rendszerei működésének korlátozásával befolyásolják a...Tovább olvasomrendszerprogram
A rendszerszoftver a számítógép zavartalan működését biztosítja, felügyeli és vezérli a számítógépet és valamennyi program futását. Rendszerprogramok nélkül nem lehetne a számítógépbe adatokat bevinni, tárolni, feldolgozást vezérelni, és adatokat megjeleníteni....Tovább olvasomközponti érkeztetési ügynök
A központi érkeztetési ügynök (KÉÜ) szolgáltatás (KEÜSZ) jogszabályi előírás vagy közfeladatot ellátó szervvel történő megállapodás alapján a közfeladatot ellátó szerv számára ellátja a szerv részére elektronikus úton érkezett küldemények átvételével,...Tovább olvasombiztonsági nyilvántartás
Biztonsági nyilvántartás az alapjául szolgáló nyilvántartás vészüzemi leállást követő teljes értékű visszaállítását lehetővé tevő nyilvántartás. Rendszerhiba, véletlen esemény, vagy szándékos károkozás esetén adatvesztés következhet be. Amennyiben az adatokat csak egy...Tovább olvasome-learning
Az e-learning általános értelmezése alatt azt az infokommunikációs technológiával és módszertannal alátámasztott interaktív tanulási folyamatot értjük, ahol a tananyag, az oktató (mentor, tutor) és a hallgató kapcsolata informatikai eszközök segítségével...Tovább olvasomnyilvános felhő
Nyilvános felhő (Public Cloud): a szolgáltatást nyújtó erőforrások bárki számára elérhetőek havidíj fizetése ellenében, vagy ingyen, de azok a szolgáltatást nyújtó tulajdonában vannak. A nyilvános felhő egy internetes közműszolgáltatásnak tekinthető....Tovább olvasom
