ügyintézési határidő
A határozatot, az eljárást megszüntető végzést, valamint a másodfokú döntést hozó hatóságnak az első fokú döntést megsemmisítő és új eljárásra utasító végzését huszonegy napon belül kell meghozni és gondoskodni a döntés közléséről. Ennél rövidebb határidőt bármely jogszabály, hosszabbat pedig törvény állapíthat meg. Ha e törvény valamely eljárási cselekmény teljesítésének vagy végzés meghozatalának határidejéről nem rendelkezik, a hatóság haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül gondoskodik arról, hogy az eljárási cselekményt teljesítse vagy a végzést meghozza. A hatóság a sommás eljárásban a határozatot azonnal, de legfeljebb nyolc napon belül meghozza, és gondoskodik a döntés közléséről. Automatikus döntéshozatal esetén az ügyintézési határidő egy nap. Az ügyintézési határidő a kérelemnek az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz történő megérkezését követő napon, hivatalbóli eljárás esetén az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
tolmács
Az eljárás egyéb résztvevője aki, más nyelvből fordít. Ha közigazgatási vagy bírósági eljárás során olyan idegen- vagy jelnyelvi szakértelem szükséges, amellyel az eljáró szerv maga nem rendelkezik. Ha az ügyfél...Tovább olvasomkérelem (jog)
Az ügyfél olyan írásbeli vagy szóbeli nyilatkozata, amely közigazgatási hatósági eljárás megindítására és döntés meghozatalára irányul. A kérelmet a hatósághoz írásban vagy szóban lehet előterjeszteni. A szóban előterjesztett kérelemről jegyzőkönyvet...Tovább olvasomszakhatóság
Olyan közigazgatási hatóság, amelynek előzetes hozzájárulása nélkül közigazgatási első fokú hatósági határozat nem hozható meg (kvázi osztott hatáskör). Törvény vagy kormányrendelet az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság számára előírhatja, hogy...Tovább olvasomönkormányzat gazdasági önállósága
A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik, e célra felhasználható vagyonával...Tovább olvasomtársulási megállapodás
Az önkormányzati társulást a helyi önkormányzatok képviselő-testületei írásbeli megállapodással hozzák létre. A társulási megállapodás tartalmazza: a társulás nevét, székhelyét, a társulás tagjainak nevét, székhelyét, képviselőjét, a társuláshoz tartozó települések lakosságszámát,...Tovább olvasomhivatalbóli eljárás
Bizonyos esetekben jogszabály kötelezővé teheti a hatóság számára eljárás megindítását. Ez esetben az ügyfél szándéka nélkül, vagy akár akarata ellenére is megindul az eljárás, és döntéshozatallal zárul. A hatóság köteles...Tovább olvasomhatósági szerződés
A határozatot helyettesítő megállapodás az ügyfél és a hatóság között. Nem a hatóság egyoldalú döntése, hanem a hatóság és az ügyfél között létrejött megállapodás. Ha jogszabály lehetővé teszi, az elsőfokú...Tovább olvasomközhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomközigazgatási államtitkár
Szakmai állami vezető. A közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki. Közigazgatási államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető, aki jogász...Tovább olvasomminiszterelnöki megbízott
A miniszterelnök diplomáciai, személyes tanácsadói vagy egyéb eseti jellegű feladat miniszterelnöki megbízottként történő ellátására megbízást adhat. A miniszterelnök a miniszterelnöki megbízottat feljogosíthatja a miniszterelnöki főtanácsadói megnevezés használatára. A megbízás díjazásaként...Tovább olvasomügyvezető miniszterelnök
Ha a miniszterelnök megbízatása lemondásával vagy az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja hatáskörét, miniszter felmentésére vagy új miniszter kinevezésére azonban...Tovább olvasomszemle
A bizonyítási eljárás egyik meghatározott módja, amelyre akkor kerül sor, ha a tényállás tisztázásához, lényeges körülmény megállapításához tény, helyszín, ingó vagy ingatlan (együtt: szemletárgy), illetve személy közvetlen megfigyelése, megvizsgálása szükséges....Tovább olvasomközigazgatási per
Az államigazgatási és önkormányzati szervek hatósági bírósági felülvizsgálata. A közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező...Tovább olvasomelőzetes hatásvizsgálat
A jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat vagy kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi...Tovább olvasomtelepülésrészi önkormányzat
A képviselő-testület – szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot (részönkormányzat) hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészi választópolgárokból. Testületének feladatai...Tovább olvasomtárgyalás
A közigazgatási hatóság és a bíróság olyan ülése, amely a törvényben előírt személyek részvételével zajlik, és ahol a különböző eljárási cselekmények egységes láncolatot alkotnak. A tárgyalástartásához való jog alapvető emberi...Tovább olvasomkereset (jog)
A bírósághoz intézett olyan kérelem, amely polgári, munkaügyi vagy közigazgatási per megindítására irányul, érvényesítendő alanyi jogok védelmében. A per megindításának joga a vitában érdekelt felet illeti meg, aki a kereset...Tovább olvasomhivatalos feljegyzés
Hivatalos feljegyzésben kell rögzíteni az olyan eljárási cselekményt, amelyről nem készül jegyzőkönyv vagy hangfelvétel, vagy kép- és hangfelvétel. A hatóság az ügy megítélése szempontjából fontos vagy egyébként az ügy természetére...Tovább olvasomhatósági közvetítő
A hatósági közvetítő az eljárás egyéb résztvevője, akit a hatóság vehet igénybe a hatóság és az ügyfél, valamint az ellenérdekű ügyfelek közötti vita rendezése érdekében. A hatósági közvetítő gondoskodik arról,...Tovább olvasomát nem ruházható önkormányzati feladatok
Olyan önkormányzati ügyek, hatáskörök, amelyeket kizárólag a képviselő-testület gyakorolhat. 1. rendeletalkotás, 2. szervezeti és személyi kérdések, 3. helyi népszavazás és elismerő címek, 4. gazdasági program, adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás, 5. önkormányzati...Tovább olvasom
