ügyintézési határidő
A határozatot, az eljárást megszüntető végzést, valamint a másodfokú döntést hozó hatóságnak az első fokú döntést megsemmisítő és új eljárásra utasító végzését huszonegy napon belül kell meghozni és gondoskodni a döntés közléséről. Ennél rövidebb határidőt bármely jogszabály, hosszabbat pedig törvény állapíthat meg. Ha e törvény valamely eljárási cselekmény teljesítésének vagy végzés meghozatalának határidejéről nem rendelkezik, a hatóság haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül gondoskodik arról, hogy az eljárási cselekményt teljesítse vagy a végzést meghozza. A hatóság a sommás eljárásban a határozatot azonnal, de legfeljebb nyolc napon belül meghozza, és gondoskodik a döntés közléséről. Automatikus döntéshozatal esetén az ügyintézési határidő egy nap. Az ügyintézési határidő a kérelemnek az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz történő megérkezését követő napon, hivatalbóli eljárás esetén az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
utólagos hatásvizsgálat
A miniszter folyamatosan figyelemmel kíséri a feladatkörébe tartozó jogszabályok hatályosulását, és szükség szerint lefolytatja a jogszabályok utólagos hatásvizsgálatát, ennek során összeveti a szabályozás megalkotása idején várt hatásokat a tényleges hatásokkal....Tovább olvasomjegyző
A helyi önkormányzat, a képviselő-testület hivatalának (polgármesteri hivatal) vezetője (köztisztviselő). Feladata elsősorban az államigazgatási és az önkormányzati hatósági feladatok ellátása, a hatósági ügyekben való elsőfokú döntés meghozatala, továbbá az önkormányzati...Tovább olvasommegelőzés (jog)
Az illetékességi összeütközés, vita egyik törvényi feloldási lehetősége. Az ügyben illetékességgel rendelkező azonos hatáskörű hatóságok közül az ügyfél kérelmének hiányában az jár el, amelynél az eljárás előbb indult meg. Ha...Tovább olvasomtörvényesség, joghoz kötöttség alapelve
A közigazgatási jog egyik legfontosabb jellemzője a közigazgatási hatóságok által kibocsátott aktusok joghoz kötöttsége. Amennyiben a hatóság egy ügyben döntést hoz, annak meg kell felelnie az (ágazati vagy más néven...Tovább olvasomönálló szabályozó szerv
Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy –...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati feladatok
A helyi önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező feladat- és hatásköröket. A községnek, a városnak, a járásszékhely városnak, a megyei jogú városnak, a fővárosnak és kerületeinek, valamint a megyei önkormányzatnak...Tovább olvasomközigazgatási államtitkár
Szakmai állami vezető. A közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki. Közigazgatási államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető, aki jogász...Tovább olvasomhatósági eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás olyan eljárási cselekmények összessége, amelyben a közigazgatási hatóság az állampolgárt (ügyfelet) érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet, vagy...Tovább olvasomáltalános egyeztetés
A társadalmi egyeztetés egyik formája, amely a hivatalos honlapon megadott elérhetőségen keresztül biztosított véleményezést jelenti, amely meghatározott jogszabályok esetében kötelező. A hivatalos honlapon közzé kell tenni a társadalmi egyeztetésre bocsátott...Tovább olvasomdiszpozitív szabály
A diszpozitív jellegű szabályok esetén el lehet térni a jogszabály rendelkező részében foglaltaktól. A diszpozitív szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a jogalanyok – konszenzussal – attól eltérő rendelkezésben nem állapodnak...Tovább olvasomhirdetmény (jog)
Ha jogszabály másként nem rendelkezik, hirdetményi úton történő közlésnek van helye, feltéve, hogy az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik, a jogutód nem ismert, az ügyfél nem jelöl meg kézbesítési meghatalmazottat, vagy...Tovább olvasomidőbeli hatály
Azt mutatja meg, hogy az adott jogszabály melyik időszakra (-tól és/vagy -ig) vonatkozik, azaz mely időszakban bekövetkezett eseményekre vonatkozik. A jogszabályokat időbeli hatályuk kezdő időpontja szempontjából három csoportra oszthatók: visszaható...Tovább olvasomközhatalom
Olyan eszközrendszer, amelynek birtokában az állami szervek a társadalom többi tagjával szemben felléphetnek, és akaratukat rájuk kényszeríthetik. A közhatalom (imperium) a jogalkotásra jogosult szervek és a jogalkalmazásra jogosult szervek hatásköre....Tovább olvasomjogerő
Jogi hatás, amely azt eredményezi, hogy a bírósági vagy hatósági döntés – törvényben meghatározott kivételekkel – jogorvoslattal megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható. A határozat a jogerőre emelkedését követően nem támadható meg...Tovább olvasomEurópai Közigazgatási Tér
Az Európai Közigazgatási Tér (European Administrative Space) a tagországok közigazgatási kultúrájára ható alapelvek összessége, amelyek alkalmazása azonban nem kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az Unió szabályozási körébe. Azonban...Tovább olvasomközvetlen egyeztetés
A közvetlen egyeztetés célja, hogy a jogszabály előkészítője számára lehetőséget biztosítson arra, hogy közvetlenül vonjon be a jogszabály előkészítésének munkálataiba olyan, a jogszabálytervezet tárgykörében kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó, vagy az...Tovább olvasomKet. szervi hatálya
A Ket. szervi hatálya a közigazgatási hatóságokra terjed ki. A törvény alkalmazása szempontjából közigazgatási hatóság a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv; helyi önkormányzati képviselő-testület, ideértve a megyei önkormányzat...Tovább olvasomközigazgatási szerv
A közszolgálati jogviszony esetében az államigazgatási és önkormányzati szervek, valamint ide tartozik a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az Alapvető...Tovább olvasomtárgyalás
A közigazgatási hatóság és a bíróság olyan ülése, amely a törvényben előírt személyek részvételével zajlik, és ahol a különböző eljárási cselekmények egységes láncolatot alkotnak. A tárgyalástartásához való jog alapvető emberi...Tovább olvasomjogi személy
A jog által elismert, jogképességgel rendelkező személyegyesülés és/vagy vagyontömeg. A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek. A jogi személy jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely jellegénél fogva...Tovább olvasom