Költségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. A Költségvetési Tanács törvényben meghatározott módon közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében. A központi költségvetésről szóló törvény elfogadásához a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges. A Költségvetési Tanács tagja a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke. A Költségvetési Tanács elnökét a köztársasági elnök nevezi ki hat évre. A Költségvetési Tanács (a továbbiakban: Tanács) testületként eljárva vesz részt a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében és az államadósság mértékére vonatkozó előírások betartásának ellenőrzésében. A Tanács kizárólag az Alaptörvénynek és a törvényeknek alárendelve végzi tevékenységét. A Tanács tagjai önállóan alakítják ki véleményüket, álláspontjuk képviseletében függetlenek egymástól.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
államháztartástan
A közpénzügyek mint átfogóbb kategória, az államháztartástan pedig mint a közpénzügyi, vagyoni folyamatok technikai keretrendszere az állam-tudomány szerves része. Az állam működtetésének rendező elveit és gazdasági kereteit adják. A jog...Tovább olvasomgazdasági stabilitás
A gazdasági stabilitás érdekében – az Alaptörvénynek megfelelően – sarkalatos törvényben (2011. évi CXCIV törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról) kerültek meghatározásra az államadósság csökkentésével és a közteherviseléssel kapcsolatos alapvető szabályok. Ezen...Tovább olvasomMagyar Államkincstár szervezete
A Magyar Államkincstár 1996. január 1-én alakult meg. 2001-ben a Kincstár fő funkciói szerint (költségvetés végrehajtása, a pénzügyi szolgáltatás kezelése, valamint államadósság kezelés) három szervezet alkotta. 2003. június 30-tól a...Tovább olvasompénzügyi tranzakciós illeték
A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény (Pti.) hatálya a Magyarországon székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatóra, pénzváltási tevékenység végzésére jogosult hitelintézetre, valamint a pénzváltás közvetítésére jogosult kiemelt...Tovább olvasomszociális biztonság
A szociális biztonság megteremtése érdekében az egyes országok több különféle intézményt, ellátást, támogatást és intézkedést alkalmaznak világszerte ezek közül kiemelkednek a · társadalombiztosítás, ahol az emberek egy biztosítási program keretében...Tovább olvasomköltségvetési (fő)felügyelő
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 46/A. § szerint a költségvetési fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásának a...Tovább olvasomBeveridge Terv (Anglia)
A brit munkáspárti tárca nélküli miniszter Arthur Greenwood 1941. június 19-én bejelentette a brit alsóházban, hogy a szociális biztosítás és rokon szolgáltatások fennálló rendszereinek átfogó vizsgálatára vizsgálóbizottságot állít fel. A...Tovább olvasomfiskális politika
A fiskális politika a gazdasági kormányzás alapvető eszköze.A költségvetési eszközökkel történő gazdaságbefolyásolás módszere. A gazdaságban keletkező jövedelmek centralizálását és újraelosztását végzi. Tehát nemcsak az államháztartás bevételi oldalára teremti elő az...Tovább olvasomköltségvetési szervek bevételei
A költségvetési szerv tárgyévi bevételi forrásai az alábbi csoportokba sorolhatók: a) központi, irányítói támogatás, b) támogatás államháztartáson belülről, c) közhatalmi bevétel, amely az igazgatási szolgáltatási díjnak, a felügyeleti díjnak, a...Tovább olvasomfoglalkoztatási program
Az Új Széchenyi Fejlesztési Terv keretében a Foglalkoztatási Program elsődleges célja az lett, hogy a potenciális munkavállalók felkészítésével, az elhelyezkedésüket segítő és ösztönző támogatásokkal megkönnyítse, hogy az Új Széchenyi Terv...Tovább olvasomnyugdíjmodellek rendszertana
Minden virágzó közösség tart fenn nyugdíjrendszert, amelyre az állampolgárok időkorukban támaszkodhatnak, mivel az biztosítja számukra ekkor a jövedelmük nagy részét. A rendszer stabilitása és pénzügyi fenntarthatósága az állam és állampolgárai...Tovább olvasomnyilvánosság elve
A nyilvánosság elve a közpénzekkel való gazdálkodás egyfajta „társadalmi” ellenőrizhetőségét biztosítja. Érvényre jutását számos jogi norma szolgálja. Magyarország Alaptörvénye a következőképpen fogalmazza meg a nyilvánosság elvét: „A közpénzekkel gazdálkodó minden...Tovább olvasomSemmelweis Terv
A 2010 tavaszán megalakult új Magyar Kormány kormányprogramjának egy teljes fejezetet szánt az egészségügy újjászervezésének „Itt az ideje, hogy megmentsük az egészségügyet”. Az ebben foglaltaknak megfelelően az egészségügyi ellátás újjászervezésének...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Magyarországon a hatályos jogi szabályozás, mindenekelőtt az önkormányzati törvény alapulvételével a helyi önkormányzatok bevételei alapvetően három csoportba sorolhatók: a) saját bevételek, b) átengedett központi bevételek, c) állami hozzájárulások, támogatások. A...Tovább olvasomÁllamadósság Kezelő Központ
Magyarországon a felhalmozódott államadósságot az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. kezeli. Az ÁKK Zrt. jogállásáról, feladatairól részletesen a Stabilitási törvény rendelkezik. Az ÁKK Zrt. kizárólagos állami tulajdonban levő egyszemélyes részvénytársaságként...Tovább olvasomNemzeti Korrupcióellenes Program
A Nemzeti Korrupcióellenes Program lefekteti a korrupció elleni kormányzati cselekvés főbb alapelveit, a cselekvési irányok meghatározásához szükséges elvi-módszertani alapokat, kitűzi az általános célokat és kitér a kapcsolódási, lehatárolási kérdésekre. A...Tovább olvasomközösségi döntések
A modern közgazdaságtan értelmezésében három terület foglalkozik a közszektorral: a) közösségi döntések elmélete (public choice theory) – ezen irányzat szerint a kormányzati szektor szereplői is piaci szereplőkhöz hasonlóan viselkednek, cselekvéseikben,...Tovább olvasomállamháztartási bevétel
Az államháztartás valamennyi költségvetési bevétele közbevételnek minősül, függetlenül az adott pénzeszköz eredetétől (azaz, hogy mely természetes vagy jogi személy fizeti be) és jogcímétől. A közbevételeket alapvetően a közbevétel alapjául szolgáló...Tovább olvasomMNB célok
Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. Meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát. Jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által kibocsátott...Tovább olvasomtársasági adó és osztalékadó
Az államháztartási bevételek társasági adón keresztüli gyarapítását, illetve a vállalkozások működési feltételeinek elősegítését szabályozza az országgyűlés a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvénnyel. Magyarországon a jövedelem- és...Tovább olvasom
